Szeptember 8. és 10. között rendezik meg a jubileumi, 25. Szarvasi Szilvanapokat a Békés vármegyei városban.
Családja, barátai, pályatársai és tisztelői kísérték utolsó útjára Balázsovits Lajos színművészt, a nemzet színészét.
A népszerű bűnügyi filmalkotások bemutatásán túl a programsorozat másik célja a bűnmegelőzés támogatása...
Nagy Pál ma 89 éves. Ebből az alkalomból előkerestem egy 1997-es videófelvételt, amelyen a szerző saját, nagy avantgárd versét olvassa föl.
A kitüntetettekhez szólva Vitályos Eszter úgy fogalmazott: "önök, akik ma itt vannak Szent István munkáját végzik".
A Gala-Salvador Dalí Alapítvánnyal együttműködve a felület egyik legkeresettebb művészét hozhatjuk el a Samsung Art Store-ba.
A tavasz tizenhét pillanata teljes sorozatát ugyan nem találtuk meg, de egyes epizódok jogtisztán elérhetőek.
Youngr: A koncertjeimen vegyesen játszom saját dalokat és feldolgozásokat, a kettő együtt vagyok én, és ma már ezt várja el tőlem a...
Hu Bo 1988-ban született Kínában, és 2014-ben a Pekingi Filmakadémián diplomázott. Tarr Béla tanítványa volt.
A 16. Ördögkatlanban sokszor megeredt az eső, sőt lecsapott a vihar is, de szinte mindegyik programot meg lehetett tartani.
Egy hatalmas méretű Magyarország térképen rajzszögekkel jelzik, hány olyan településünk van, ahol Petőfi utca található.
Lator László "káprázatos lendülettel és szenvedéllyel vonta be a hallgatókat egy-egy vers világába" - mondta Várady Szabolcs.
Keleti Éva készített például olyan divatfotót, melynek hátterében a még lebombázott Erzsébet hidat láthatjuk.
aatoth franyo nyíregyházi születésű, jelenleg Thaiföldön élő képzőművész A túlsó part című válogatott kiállítása a Reök-ben.
Nagyon kedves voltál a számomra. Csodálatosabb volt a Te szerelmed, mint az asszonyok szerelme” (2 Sám 1,26). - siratja Dávid Jonatánt.
Keleti Éva kiállítását a nagyközönség csütörtök és augusztus 20. között, a hét minden napján ingyenesen látogathatja
Ha a célok nem kapcsolódnak össze valahogyan a szeretettel, akkor megette a fene a célokat. - Boldog Zoltán Iskolapéldák c. sorozata
A soha nem látott galaktikus képeket egy évvel azután közölték, hogy a Webb-teleszkóp elküldte első fotóit.
A Széchényi Ferenc Archívum – Digitális és digitalizált dokumentumok gyűjteménye (oszk.hu) címen elérhető honlap.
Clarence Barlow-ról Csapó Gyula zeneszerző szavait közöljük a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia oldaláról.
Az itt olvasható történetek célja, hogy bemutassa: a tanári munka nem csak a tanításból, a tananyag feldolgozásából áll.
Einstein általános relativitáselmélete pontosan megjósolja, hogy a gravitációs hullámok hogyan hatnak a pulzárok jeleire.
Másodszor rendezték meg Pécsen a LOKART – kortárs képzőművészeti fesztivált, amely országosan is egyedülálló kezdeményezés.
A Véletlenül írtam egy könyvet hiánypótló, sírós-nevetős családi film, amely ismert színészekkel, különleges helyszínekkel dolgozik.
A 2-es típusú cukorbetegek inzulinkezelésének egyszerűsítését célozza az a nemzetközi szinten is új terápia, amelyet egy ideje sikerrel alkalmaznak a Semmelweis Egyetemen...
Amikor felnövök (When I Grow Up, Claire Billet, Olivier Jobard, 2023, 12 perc, ukrán nyelven angol és magyar felirattal)
Iskolapéldák: A Horthy-rendszert vettük a hetedikesekkel, de engem ebből sosem a történelem érdekel, hanem a gyerek.
Ifjabb Harangozó Gyula lemondott az édesapjáról elnevezett díj elnöki tisztségéről az Operában történtek miatt.