+ Fotó

Az összes Petőfi utcát bejelölték a térképen

Egy hatalmas méretű Magyarország térképen rajzszögekkel jelzik, hány olyan településünk van, ahol Petőfi utca található.

Petőfi Emlékév van, kulturális-művészeti programok sokasága foglalkozik nagy költőnkkel annak kapcsán, hogy január elsején ünnepeltük születésének 200. évfordulóját. A jubileumi programok sokasága közül bizonyosan kiemelkedik a Capa Központ Petőfi utcák népe – Szubjektív fotós látlelet a magyar társadalomról elnevezésű fotótárlata, ahol azokat a képeket láthatjuk, amelyeket a Pictorial Collective elnevezésű dokumentarista fotós kollektíva kilenc tagja készített a legkülönbözőbb magyar települések Petőfihez köthető utcáiban, intézményeiben és egyéb más helyszínein.

A kiállítási térbe érve Bácsi Róbert László hatalmas méretűre nagyított fotója fogadja a látogatót. A képen egy idős hölgy áll Petőfi utcai házának kapujában, Eszláron. Ebben alapvetően még semmi különös nem lenne, ám a fotó harsány színei mellbevágóak: az idős hölgy lila árnyalatú hajáról nehezen tudjuk eldönteni, hogy szándékos-e, bordó pulóvere alapvetően kellemes harmóniát mutatna a málnafagyi színűre festett házfallal, ám ezt egy méregzöld ajtó harsánysága robbantja szét, miközben a hölgy lábánál egy fekete-fehér macska mosakszik. Szubjektív, de mégis idevágó gondolat, hogy Bácsi képeit nagyon kedvelem, a holokauszt túlélőkről készített fekete-fehér képsorozata például nagyon emlékezetes a számomra. Ő mindig láttatni akarja az emberit a képein, és elnézve ezt a hölgyet, teljesen érthető, hogy kamera elé kívánkozónak érezte.

Petőfi

A tárlatot három nagy terembe rendezve láthatjuk, és a fotók mennyisége visszaigazolja, hogy mennyi minden van nálunk elnevezve Petőfiről. Egy szemléletes ábra mutatja is, hogy nem csupán utcák, de kisbolygó, kilátó, tanintézmények, lakótelep, színház, sziget, horgásztó és hajó is viseli a nevét.

Petőfi

Egy hatalmas méretű Magyarország térképen rajzszögekkel jelzik, hány olyan településünk van, ahol Petőfi utca található. Talán csak a Hortobágy enged némi üres foltot a vaktérképen, így valójában úgy tűnik, mintha szinte nem létezne olyan magyarországi falu vagy város, ahol ne kereszteltek volna el utcát a Kiskőrösön született poétáról. Ha a neve ennyire át- meg átszövi országunkat, ha szinte minden négyzetkilométer érintett a neve által, életével, történetével, akkor teljesen logikus következtetés az alkotók részéről, hogy az itt élő embereket fotózva egy alapos látleletet kaphatunk a magyar társadalomról.

Petőfi

A képeket körülbelül nyolc nagy téma köré rendezve láthatjuk, ezekből válogatok teljesen szubjektíven, és azokról a képekről írok, amelyek engem leginkább megragadtak. Ez a cikk tehát valamennyire az én Petőfi utcám.

1. Búcsújárás – Vajdaság, Szerbia, Petőfi utca, Pályi Zsófia fotói

Stílusosan írhatnám azt, hogy van itt minden, mint a búcsúban, de valóban, a múlt és jelen összekapcsolódását tükröző fotókon ereklyeárusok, egyházi emberek, autók sokasága, ételes bódé, huszár egyenruhát viselő férfiak képeit látjuk. A számomra legmegragadóbb ezek közül egy, a gyertyáját a földig hajolva meggyújtó idős asszony képe, akinek arcát sejtelmesen világítják meg a már a földön égő lángok.

2. Zalaszombatfa – Bődey János fotói

A képek egyikén egy lebarnult, remete kinézetű, hosszú szakállú ember néz a kamerába, egy zöldségeskert előtt. Jellegzetes arca és kifejező szemei teszik őt a kiállítás egyik meghatározó figurájává.

Petőfi

3. Lakásbelsők – az alkotók fotói

Talán a tárlat lejellegzetesebb részét adják az egyszerű berendezésű, színes, időnként repedezett falak, a jellemzően régi vagy helyenként kicsit modernebb enteriőrök és lakóik, akik párban vagy sok gyerekkel vagy akár egyedül szerepelnek a fotókon. Magyarország sokszínűsége, a lakáskultúránk ezerarcúsága tükröződik itt vissza, készült bárhol is a kép, a benne élők személyisége is lenyomatot hagy a berendezéseken.

4. Őszikék – Bődey János fotósorozata

Ezek előtt a fotók előtt időztem legtöbbet, a tizenegy képen az alkotó fekete háttér előtt, arcukat a nap felé fordítva ábrázolja egy idősotthon lakóit. A képek megindítóak, az arcokon a legkülönbözőbb érzelmek látszanak. Belső harmónia, szomorúság, kevélység, elfogadás, vidámság, szemérmesség mind megfigyelhető. Egyenesen a kamerába néznek vagy épp lesütik a szemüket, és láthatunk olyat is, aki szinte inkább belebújik a sötétbe és csak kikandikál onnan.

Petőfi

5. Munka – az alkotók fotói

Ebből a sorozatból Urbán Ádám a Veszprémi Petőfi Színház dolgozóiról készített képsorozata ragadta meg leginkább a figyelmemet. Mindig is nagyon érdekelt, hogy mi zajlik egy színházban a kulisszák mögött. Láthatunk munka közben fodrászt, ügyelőt, korrepetítort, jelmezest, műszaki munkatársakat. A fotókról úgy tűnik, itt mindenki szívesen és elhivatottan dolgozik. A tárlat ezen szekciója egyébként a lehető legtágabb spektrumot mutatja be a munka világából a közérti eladótól a sírásókig.

Petőfi

6. Petőfi rokonai és névrokonai

A tárlat leglátványosabb eleme szintén Urbán Ádám munkáját dicséri. Tizennégy portré oldalági rokonokról és névrokonokról és néhány információ a képek mellett egy évenként megrendezendő családi találkozóról. Középen Petőfi portréja, rokonai fehér háttér előtt, míg névrokonai fekete háttér előtt láthatóak. Viccen kívül, kifejezetten hasonlítanak rá a rokonok, ha alaposan megszemléljük a vonásaikat. Kiváló az ötlet és a kivitelezés is, mert nagyon látványos a fotók elrendezése. A Petőváry Zsoltot ábrázoló portré volt az, ami engem sokáig nem eresztett.

Petőfi

Petőfi
Petőfi
Petőfi

7. Egy képzeletbeli Petőfi utca – az alkotók fotói

Monumentális Petőfi utcát varázsoltak a kiállítótér hosszú falára a fotósok az országot járva készített Petőfi utcák házaiból és lakóiból. A felvételek Perőcsényben, Bogarason, Kígyóson, Csanytelken, Balatonakalin és számos más településen készültek.

Petőfi

Nehéz is választani a rengeteg képből. Pályi Zsófia egyik fotóján egy vázsolyi ház lakója egy 1823-ban készült (ne feledjük, ez Petőfi születési éve) eredeti petróleumlámpával áll a kezében, amelyet családi örökségként őriz. Büszkén mutatja a rovásírással díszített kapu előtt, amely ezzel az írásmóddal is jelzi, hogy a Petőfi utcában áll a ház.

Petőfi

Régebbi és modern házakat egyaránt látunk a képeken, a nemrégiben elhunyt és maga után fájdalmas űrt hagyó Móricz-Sabján Simon fotóján egy árpádhalmi ház előtt néz egy fiatalember optimistán a kamerába. A képzeletbeli utcában nem csupán házakat, de templomot is látunk.

Petőfi

Szinte festmény-szerű, ahogyan Végh László Kisecset című képén egy idős hölgy a kukoricaföldön a kukoricaszárba kapaszkodva az ég felé néz. Ez a fotó is mélyen megérinti a szemlélőt és el is gondolkoztatja. Mire gondolhat ez a nő a fotón? Időnként úgy tűnik, mintha esőért kémlelné az eget, másodszorra megnézve inkább mintha fiatalságát idézve szinte modellt állna a fotósnak.

Számos egyéb remek felvétel várja a kiállításra látogatókat a Capa Központban. Ha nyitottak vagyunk a fotók nyújtotta látleletre, olyan élménnyel gazdagodhatunk, amely sokáig elkísér minket a hétköznapjaink során, és elkészíthetjük belőle magunknak egyéni lenyomatunkat Petőfi utcákról és lakóikról egyaránt.

Kiállító fotográfusok: Bácsi Róbert László, Bődey János, Hirling Bálint, Mohai Balázs, Móricz-Sabján Simon †, Pályi Zsófia, Stiller Ákos, Urbán Ádám és Végh László, a Pictorial Collective tagjai
Kurátor: Virágvölgyi István
A kiállítás 2023. október elsejéig látogatható a Capa Központban.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top