
Ferenc pápa tényleg kitört a gettóból!
Sokan és régóta jósolgatják a Római Katolikus Egyház kimúlását, s ha nem jött volna Ferenc pápa, akkor talán egyetértenénk a keserű jóslatokkal.

Sokan és régóta jósolgatják a Római Katolikus Egyház kimúlását, s ha nem jött volna Ferenc pápa, akkor talán egyetértenénk a keserű jóslatokkal.

A Szíriában dúló erőszak beszüntetését és békét teremtő tárgyalásokat szorgalmazott Ferenc pápa vasárnap délben a Szent Péter téren mondott beszédében.

Az egyik internetes zenei újság az idei év 10 legfeleslegesebb lemeze közé sorolta a pápa könnyűzenei debütálását.

A pápa azt mondta, a világ semmit sem tanult a múltból, nem értette meg a béke jelentőségét, ehelyett továbbra is háborúzik. Az egyházfő hangsúlyozta, hogy az első világháború és az összes többi konfliktus felesleges öldöklés volt.

Ferenc pápa néma imára szólította fel a Szent Péter téren levőket Franciaországért, Európáért és az egész világért.

Kézírásos bibliamásolat készült Ferenc pápa számára Szegeden, az öt kötetet zarándokok adják át október 14-én az egyházfőnek.

A katolikus egyház vezetője a lemezen olaszul, angolul, spanyolul és portugálul beszél majd, miközben szól a progresszív rock.

Mary Scullion apáca szerint sokaknak jelent megerősítést és vigaszt, hogy látták a pápát itt imádkozni és megáldani a csomóoldó Madonna ihlette installációt.

A katolikus egyházfő szerint létezik a környezet alapvető 'joga' (a létezéshez), amellyel az emberiségnek nincs felhatalmazása visszaélni, még kevésbé megsemmisíteni azt.

Először adott Ferenc pápa különleges engedélyt arra, hogy egy stúdió a Sixtus-kápolnában készítsen felvételeket.

Sokan a válás megkönnyítéséről beszélnek, de nem erről van szó. Annyi történt, hogy Ferenc pápa egyszerűbbé tette a házasság semmissé nyilvánítását.

Ez a rendszer mára elviselhetetlenné vált: a földművesek elviselhetetlennek tartják, a munkások elviselhetetlennek tartják, az emberek általában elviselhetetlennek tartják. A Föld maga – nővérünk, Föld Anya, ahogy Szent Ferenc mondaná – szintén elviselhetetlennek tartja.

Ferenc pápa a Mianmarból menekülő rohingja kisebbség tagjait említette meg, akiket májusban az emberkereskedők magukra hagytak Indonézia partjainál a nyílt tengeren és eddig egyetlen ázsiai ország sem kívánta őket befogadni.

A nagyhatalmak rendelkeztek fényképekkel azokról a vasútútvonalakról, amelyeken a vonatok a halálba szállították a zsidókat, keresztényeket, romákat és homoszexuálisokat.

Nagy a biztonsági készültség Nápolyban. Ferenc pápa az elszegényedett területek meglátogatása után HIV-fertőzöttekkel és melegekkel ebédel.

Ferenc pápa igen sok mindenben másképp gondolkodik, mint elődei. Legyen szó evolúcióról vagy fegyverkereskedelemről, pedofil papokról vagy modern rabszolgaságról szó, nem fél kimondani a véleményét.

Meggyilkolták őket pusztán csak azért, mert keresztények. A mi keresztény testvéreink vére egy tanúságtétel, mely kiált.

A világ számos részén rabszolgasorban élő és dolgozó, kizsákmányolt milliók segítésére szólította fel a nemzetközi szervezeteket, vállalatokat és a civil társadalmat is Ferenc pápa a katolikus egyház által január elsején ünnepelt Béke Világnapja alkalmából közzétett üzenetében.

A Habemus papam (Van pápánk) címet kapta a lemez: ezzel a két szóval kezdődő latin mondattal jelentik be a mindenkori új pápa megválasztását a Szent Péter bazilika központi lodzsájáról.

A pápa ugyanis nem hogy nem utasítja el a Nagy Bumm-ot és Darwin evolúciós elméletét, de még támogatja is azokat.

Beszédében a pápa elítélte azt is, hogy a menekültekre, az éhezőkre, a beteg gyermekekre gyakran úgy tekint a társadalom, mintha nem is emberek lennének, hanem egy más fajhoz tartoznának.

Ezt is elárulja David Geisser, a svájci gárdisták szakácsának könyve. A receptek mellett a Vatikán és az utóbbi évtizedekben egymást követő pápák hétköznapi életébe is betekintést nyújt.

Tésztát választott, paradicsomos szósz nélkül, második fogásnak halat.

A Szentszék nem adna a pápa szájába bizonyos mondatok. Eddig ezt írtuk: Egy gyermek megrontása a legborzalmasabb és legmocskosabb, amit csak el lehet képzelni, mondta Ferenc pápa a La Repubblica főszerkesztőjének.

A mindössze 24 éves Vollein Ferenc az első magyar kortárs festő, akinek az alkotása bekerült a Vatikáni Múzeumba.

Leó pápa: a Szentlélek segít abban, hogy másképpen lássuk és új módon éljük meg világunkat, levetve az általunk öltött álarcot.

A fivér hangsúlyozta: szerinte XIV. Leó pápa nem fog sem a katolikus egyház bal-, sem jobboldali szárnyának kiszolgáltatottja lenni.

Az új pápa személye meghatározó lesz az egyház jövője szempontjából, különösen a reformok, a hagyományok és a globális kihívások kezelésében.

Az utóbbi 120 évben egyetlen pápaválasztás sem tartott négy napnál tovább – II. János Pált 1978 októberében a negyedik napon választották meg.

Az első ruha azonban kiemelten fontos: ez az öltözék válik az új pápa ikonikus megjelenésévé, amelyet a világ minden tájáról közvetítenek.