+ Történelem

Ferenc pápa már látja a 3. világháborút

ferenc pápa ukrajna

Ferenc pápa a Mianmarból menekülő rohingja kisebbség tagjait említette meg, akiket májusban az emberkereskedők magukra hagytak Indonézia partjainál a nyílt tengeren és eddig egyetlen ázsiai ország sem kívánta őket befogadni.

A tengeren menekülő migránsok befogadásáról és a közel-keleti térség konfliktusairól is beszélt Ferenc pápa pénteken, amikor a Vatikánban fogadta az Ifjúsági Eucharisztikus Mozgalom (MEG) tagjait.

Ferenc pápa a világ válságövezeteiről beszélve megemlékezett a tengeren menekülő emberekről. Közülük a Mianmarból menekülő rohingja kisebbség tagjait említette meg, akiket májusban az emberkereskedők magukra hagytak Indonézia partjainál a nyílt tengeren és eddig egyetlen ázsiai ország sem kívánta őket befogadni.

Az egyházfő úgy fogalmazott, hogy ezeknek a menekülteknek a visszautasítása “háborúval” ér fel,

ez erőszak, ezt gyilkosságnak nevezik.

Az olasz jezsuita rend alapította Ifjúsági Eucharisztikus Mozgalom (MEG) fiataljaival találkozva Ferenc pápa kijelentette, hogy a

mai háborús világban a fiatalok képviselik a reményt.

A pápa megismételte már többször hangoztatott meggyőződését is, miszerint a világban, különböző színtereken ugyan, de egy

harmadik világháború

zajlik. A katolikus egyházfő hangsúlyozta, hogy a konfliktusokat csakis párbeszéddel lehet megoldani. A Közel-Keletet említette, ahol Ferenc pápa szerint tiszteletben kell tartani többek között a keresztények vallásszabadságát is.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top