Ferenc pápa csütörtökön érkezett Brüsszelbe, ahol Fülöp belga király és Matild királyné fogadta audiencián az egyházfőt.
Ferenc pápa: féltem azoknak a szabadságát, akik imádkoznak, mivel aki igazán imádkozik, annak az imája mindig mindenkiért szól.
Ferenc pápa: Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy legyen bátorságunk nyilvános vitákban javaslatokat tenni az igazságosság és a béke érdekében.
Ferenc pápa "algor-etikus" irányelveket, valamint a mesterséges intelligencia fölötti "egészséges politikai ellenőrzést" sürgetett.
Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában délelőtt bemutatott ünnepi misén homíliájában azt mondta, a Szentlélek adjon erőt...
Ferenc pápa vesperást vezetett az Úr mennybemenetele ünnepe alkalmából, mely során kihirdette és közzétette a szentévi bullát.
Ferenc pápa: Senkinek sem szabad mások létezését fenyegetnie. Az összes nemzet inkább a béke oldalán sorakozzon fel.
Ferenc pápa: A bíborosok esküt tesznek, hogy nem fedik fel, mi történt a konklávén, de a pápák megtehetik ezt.
Ferenc pápa egyenesen a mai emberekhez fordulva úgy fogalmaz: "a világ tragédiáival szemben szívem jeges marad vagy megolvad?
Ferenc pápa 2013-ban és tavaly a fiatalkorúaknak fenntartott Casal del Marmo börtönében végezte a lábmosás szertartását.
Az utóbbi hónapokban többször előfordult, hogy Ferenc pápa gyengélkedése miatt nem olvasta fel személyesen beszédét.
Ferenc pápa tizenegy évét mindig az igazságos és tartós béke reménye vezérelte: ezt a közös nevezőt kell szem előtt tartani.
Ferenc pápa: Mindannyiunkra még sok munka vár annak érdekében, hogy a gyakorlatban is elismerést nyerjen a nők egyenlő méltósága.
Ferenc pápa: az egyház mindig és mindenhol olyan hely legyen, ahol mindenki otthon érezheti magát, és ahol minden ember szent.
Ferenc pápa: Remélem, hogy a nemzetközi közösség megérti, hogy a leszerelés mindenekelőtt erkölcsi kötelesség.
Ferenc pápa kijelentette, fájdalmas az emlékezés a 2022. február 24-én kezdődött háború évfordulóján.
Ferenc pápa elmondta, hogy a Szent Péter-bazilika alatt húzódó ókori római temető is a hitük miatt kivégzettek sírjait őrzi.
Öleléssel köszöntötte egymást Ferenc pápa és az új argentin elnök, Javier Milei a vatikáni Szent Péter-bazilikában.
Ferenc pápa kinevezte Karikó Katalint, a BioNTech gyógyszeripari vállalat Nobel-díjas alelnökét a Pápai Életvédő Akadémia rendes tagjává.
Ferenc pápa úgy vélte, zsidóknak és katolikusoknak, a Szentföldtől kezdve, együtt kell dolgozni a békéért és igazságosságért.
Ferenc pápa: Köszönöm erőfeszítéseteket annak érdekében, hogy a látszat mögött megragadjátok a lényeget...
Ferenc pápa:a paráznaság elpusztítja az emberek közötti kapcsolatot. A mindennapi híreket idézte, melyek toxikus kapcsolatokról szólnak
Ferenc pápa döntése alapján két úgynevezett motu proprio, vagyis a pápa saját kezdeményezésére hozott rendelkezés lépett életbe.
Ferenc pápa: ne feledkezzenek meg azokról, akik a háború kegyetlensége miatt szenvednek a világ több részén.
Ferenc pápa ülve olvasta fel beszédét, amelynek végén latinul elmondta a Rómának és a világnak szóló áldását, az Urbi et Orbit.
Ferenc pápa imával, szeretettel és mérséklettel teli ünneplést kívánt. Azt mondta, nem szabad az ünneplést a fogyasztással összekeverni.
Karácsonyra a Vatikán Rádió összeállítást készített a pápák ünnepi üzeneteivel: XII. Piustól Ferenc pápáig hat egyházfő beszéde hallható
Ferenc pápa: Mindenki kiteszi magát a kirakatba. Ez a sminkelés kora, amelyben mindenki festi nemcsak az arcát, hanem a lelkét is.