Bodó Viktor szerint a diploma fontos és értékes, ha mögötte valódi tudás és gyakorlati szakmai felkészültség van.
Az aláírók arra figyelmeztetnek, hogy bár jogilag nem, de lényegében megszűnne a "szentesi drámai" tagozat.
A Magyar Állami Operaház közleménye szerint a műsorváltoztatások részleteiről később nyújtanak további információt...
A Magyar Állami Operaház főigazgatója és az 1332 dolgozót képviselő szakszervezetek elnökei csütörtökön aláírták az új kollektív szerződést.
2015-ben a Laibach adta az első rockkoncertet Észak-Koreában, az erről készült dokumentumfilmet 2017-ben mutatták be.
Alföldi Róbert a Facebookon tett bejegyzésében arról ír, mennyi mindent köszönhet Tordy Gézának, aki március 30-án hunyt el.
A szerző több kiadást megért Coco Chanel életéről szóló, kiváló történelmi regénye után megjelent tehát egy újabb regény...
A Berlinale fesztiválközönsége ebben a mezőnyben láthatja majd a közeli jövőben játszódó Another End című olasz filmet.
A Lefkovicsék gyászolnak boncolgatja az egy családon belüli különböző szeretetnyelvet, azt, hogy tiszteletben kell tartania a másik gyászát
Vitézy László alkotásaiban a szocializmus tabutémáit szociografikus alaposságra építő kifinomult művészi igénnyel jelenítette meg.
Kezedben a friss diplomád, évekig képezted magad a választott művészeti területen, legyen az képzőművészet, grafikai tervezés, filmművészet, színház, zene, irodalom vagy tánc...
Erdődi Katalin korábban a brut Wien és a graz-i steirischer herbst kurátoraként, valamint a bécsi Imagetanz művészeti vezetőjeként dolgozott.
A Balogh Kálmán és a jövő cimbalmosai című előadásra a Müpa Világraszóló című sorozatának keretében kerül sor vasárnap
A Nemzetiben történt balesetről a Nemzeti Színház volt igazgatója, Alföldi Róbert a Facebookon tett közzé egy bejegyzést.
A Jazzfest Budapest célja, hogy a legnagyobbakat hozza el évről-évre a város számos jeles koncerthelyszínére példátlan összefogásban.
Káel Csaba: Azon mindig jókat kuncogok, amikor előkerül az a téma, hogy vajon félteni kell-e a komolyzenét vagy sem?
Boross Martin: A kortárs művészet egyik sajátossága, hogy képes újra és újra feltalálni magát, adaptálódni vagy új modelleket kitalálni.
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója levélben utasította vissza a Színházi Kritikusok Céhétől kapott jelölést. A Céh válaszolt.
A 16. Ördögkatlanban sokszor megeredt az eső, sőt lecsapott a vihar is, de szinte mindegyik programot meg lehetett tartani.
A Velencei Filmfesztivál Biennale College Cinema szekciójában lesz látható Vermes Dorka első nagyjátékfilmje, az Árni.
Mácsai Pál: A fő kérdés most is az, hogy mit mutatunk be, hogyan beszélünk a jelenről, akár régi a szöveg, akár új.
Mi van akkor, ha Isten lámpaoltás után besurran egy szobába, aminek az ajtaja nem neki lett nyitva hagyva?
Lengyel Tamás: Vágyam az, hogy olyan karaktereket játsszak, amelyeknél van jellemfejlődés, hogy a személyiség mögé lássak.
A Tünet Együttes előadásai általában erős érzelmi hatással bírnak, és céljuk, hogy felhívják a figyelmet a társadalmi problémákra
Hód Adrienn az ArtMenőkkel 2022 ősze óta folytat közös munkát elmélyült próbatermi kutatási folyamatok formájában...
A korai Verdi-operákat nem nagyon játsszák, viszont a Müncheni Rádiózenekar pont hogy ideális ezekhez a művekhez - meséli a karmester.
Duda Éva húsz éve működik rendező-koreográfusként a hazai és nemzetközi színházi szcénában. Többféle műfajban járatos...
Az amerikai filmakadémia idei Oscar-díjaira a legtöbb, 11 jelölést a Minden, mindenhol, mindenkor című sci-fi kapta.