független színház keresési eredmények

A provokációnak célja van – interjú a Tropical Escape alkotóival

A provokációnak célja van – interjú a Tropical Escape alkotóival

Budapest lassan ismét újjáéledő föld alatti művészeti közegében született valami egészen pikáns, eredeti és beazonosíthatatlan, amit a két szerző, a két táncos-komikus-színész-performer, Molnár fantáziája és Canabarro intellektusa egymást kiegészítve formál kivételes színházi eseménnyé, szabadszájú underground kabarévá, szemérmesen perverz táncos revüvé.

Annyi mindent ki szeretnék még próbálni a zenében! – Interjú Kollár-Klemencz Lászlóval

Annyi mindent ki szeretnék még próbálni a zenében! – Interjú Kollár-Klemencz Lászlóval

Kollár-Klemencz Lászlót legtöbben a Kistehén zenekarból ismerhetik. De emellett filmezik, ír és szólóelőadóként is tevékenykedik. Rengeteg című harmadik szólóalbumát május 17-én mutatja majd be a Müpában. Mire számíthat a közönség az új albumtól? Mikor érik be igazán egy dal? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgettünk.

A virtuális valóság nem egy másik valóság, hanem a valóság kiterjesztése? – interjú Bánki Gergellyel

A virtuális valóság nem egy másik valóság, hanem a valóság kiterjesztése? – interjú Bánki Gergellyel

Jake Smiles egy írói álnév. Az 1 link a Magvető és az Origó közös írói pályázatának győzteseként jelent meg 2001-ben. Amellett, hogy homályban maradt a szerző kiléte, még egy lényeges szempont, hogy a neten fejezetenként megjelenő regény menete a kommentelők hozzászólásait figyelembe véve alakult. Bánki Gergely ebből rendezett színdarabot, amit a Trafóban láthattok 4.-én és…

Ilyen volt a performansz a Margit hídnál a tánc világnapján

Ilyen volt a performansz a Margit hídnál a tánc világnapján

A Góbi Rita Társulat és a Nemzeti Táncszínház rendezésében fiatalok táncoltak a Pas de bridge – Táncolj a hídon! elnevezésű „táncakcióban” a Margit hídon 2016. április 29-én, a tánc világnapján. https://www.youtube.com/watch?v=Xe-CZffpOIw A Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola, a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola és a Bailart TáncStúdió diákjai segítségével arra hívják fel a figyelmet,…

2016. április 29. /
, , ,
Egy hónap múlva megáll az élet tíz percre

Egy hónap múlva megáll az élet tíz percre

– Minden egészséges társadalom mozgatórugója a női önbizalom, a női szeretet, a női gondoskodás, a női felelősségteljes gondolkodás, a női praktikusság vagy éppen a női percre készség, alkalmazkodóképesség. Először viszont a nőknek kell megtanulniuk egymással kommunikálni: ha ez a kölcsönös, szeretettel teli odafigyelés már működik, akkor mindezt tovább tudják adni a férfiaknak is – mondja…

Lesz-e valódi fordulat abban, ahogyan a társadalmi kérdésekkel foglalkozunk? – interjú Turay Balázs fotográfussal

Lesz-e valódi fordulat abban, ahogyan a társadalmi kérdésekkel foglalkozunk? – interjú Turay Balázs fotográfussal

Turay Balázs fotográfus az úgynevezett menekültválság idején végigfényképezte a nyarat, és önkéntesként segítette a menedékkérőket. A képeiből rendezett, Szegeden látható kiállítás kapcsán eddigi pályájáról, az állam, a civil szféra és a fotósszakma képviselőnek társadalmi felelősségéről beszélgettünk. Balázst – velünk egyetemben – az foglalkoztatja: vajon néhány év távlatából úgy tekintünk-e majd vissza 2015 nyarára, mint olyan…

Meghalt Zsigmond Vilmos

Meghalt Zsigmond Vilmos

Életének 86. évében, január 1-jén elhunyt Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr - közölte Facebook-oldalán vasárnap a világhírű filmművész üzlettársa, Yuri Neyman.

2016. január 4. /
, ,
Pintér Béla: 2010 előtt pénzt adott, 2010 óta témát ad az állam

Pintér Béla: 2010 előtt pénzt adott, 2010 óta témát ad az állam

A magyar színházi élet egyik megkerülhetetlen alakja: az elmúlt 18 évben 21 darabot írt és rendezett, megkapta a Jászai Mari-díjat, a Hevesi Sándor-díjat és a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét. Pintér Béla társulatának előadásaira bejutni nem egyszerű vállalkozás, hiszen egy-egy darabjánál nem ritka az ezerötszáz fős várólista sem. A Zeneakadémia kollégiumában tartott beszélgetésen azt mondta, a…

A rendező, aki főszerepet adott egy szamárnak

A rendező, aki főszerepet adott egy szamárnak

Miért dönt úgy egy rendező, hogy színpadra állít egy szamarat? Igaz, hogy az a jó színház, ami a közönséget működteti? Mit jelent az, hogy részvételi színház? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre igyekszik választ adni november 16. és 21. között a MU Színház, ahol idén is megrendezik az OPEN Fesztivált. A rendezvényen itt lesz a belga…