Szabad szellemű alkotóknak írt ki pályázatot a Mediawave

24. Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Együttlét

A MEDIAWAVE Nemzetközi Film és Zenei Együttlét – „FÉNYÍRÓK FESZTIVÁLJA” olyan filmalkotók jelentkezését várja, akik divatoktól független, egyéni úton járnak, akik számára a technika nem cél, hanem eszköz; akik öntörvényű filmnyelvet akarnak teremteni, éljenek bárhol a világban, kisebbségben vagy kevésbé reflektorfényben lévő tájakon. Olyan együttlétet szeretnénk, ahol nem az egzotikum, a trükk játssza a főszerepet, hanem az eredeti, a friss, az életteli szemlélet, ahol sokféle gondolkodású, szabad szellemű alkotók találkozhatnak egymással.

Geográfiai határhelyzetünk lehetőséget biztosít arra, hogy tudatosan közvetítsünk a ma is egymástól meglehetősen elzárt kelet- és nyugat-európai régió művészeti mozgásai között. Célunk nem az egységesítés, hanem sokkal inkább a helyi értékek, sajátosságok bemutatása. Kelet és nyugat határán, az egykori politikai és a legújabb kori kulturális és gazdasági vasfüggöny keleti végvárában megkíséreljük felmutatni a jelenkori filmes népvándorlás eredményeit, amelyet más vizuális előadások (színház, mozgásszínház, kiállítások), valamint népzenei, improvizatív és alternatív zenei koncertek egészítenek ki.

Nevezhető kategóriák:
• “ÁLTALÁNOS”
• “KISEBBSÉGI”
• “PORLEPTE DOBOZOK”
• “ÚTON” Online Filmfesztivál

Az év tematikája: “REFORMáció vagy Reform(áció)”

A reformáció 500 évvel ezelőtti indulása annyira tiszteletreméltó dátum, hogy érdemes a mi „mediawaves” eszközeinkkel körüljárni: nemcsak a reformáció kultúrtörténeti és vallási vetületeire koncentrálva, hanem tágabb értelemben a mindenkori reformok, megújulási folyamatok adta új mozgásterek kialakulására is.

A reform persze ökomenikus szó: Minden vallásnak van reform irányzata, a zsidóknak is, a buddhistáknak is, sőt a muzulmánoknak is.

A tematika „társadalmasítására”, közösségivé tételére többféle pályázatot fogunk kiírni, a filmestől, az építészen át a képzőművészetiig és egyebekig. A szokásos történeti konferencia sem fog kimaradni a palettából.

Bővebb információ, online nevezési lap és nevezési feltételek www.mediawavefestival.hu

Nevezési határidő: 2017. január 10.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!