Ha csak arra gondolok, hogy az idei év ’56-os állami ünnepségei körül milyen retorika, milyen felülről erőltetett átprogramozás jelent meg, akkor máris egy kurrens problémánál vagyunk.
Január 11. és 27. között zajlik a Trafóban a Nextfeszt. A fesztiválon három irodalmi program is helyet kap. Január 14-én a történelem újraírhatóságának kérdéséről zajlik majd eszmecsere, 19-én az irodalom és politika kapcsolata kerül górcső alá, 26-án pedig a pop és kultúra témáját boncolgatják majd fiatal szerzők. A három program szervezésében Krusovszky Dénes segédkezett, aki beszélgetőtársként is közreműködik a Nextfeszten. A 34 éves költőt kérdeztük a fesztiválról, de szóba kerültek a díjak, sőt, a KMTG és a magyar kultúrpolitika is.
– Pályája során megkapta többek között a József Attila-díjat, az Artisjus-, valamint a Junior Prima díjat is. Mennyire tartja fontosnak a szakmai elismeréseket? Költőként ki a legnagyobb kritikusa?
A szakmai elismerések nyilván fontosak lehetnek, de azért nem szabad túlértékelni őket. Olykor úgy látom, mintha átfordult volna a dolog, és már nem is a mű lenne a cél, hanem az elismerés meg a plecsni, amit be lehet vele zsebelni. Én igyekszem azért inkább a műre koncentrálni, remélem sikerül is. Más kérdés, hogy mennyit változott a díjak megítélése az elmúlt, mondjuk, tíz évben. Barátaimon látom, akik mostanában kapták meg, hogy a József Attila-díj távolról sem azt jelenti már, amit jelenthetne (és talán jelentett is valamikor). Kifelé még lehet, hogy jól mutat, de a belső, szakmai értéke elképesztően elerodálódott. Mostanában a magán-díjak vették át a szakmai-legitimációs elismerés szerepét inkább: a Déry-, Füst Milán-, Hazai Attila- vagy épp a JAK-kendő és a Csáth Géza-díj, a Horváth Péter-ösztöndíj sokkal érdekesebbek, mint adott esetben a József Attila-díj vagy a Babérkoszorú. És hogy ki költőként a legnagyobb kritikusom? Gondolom az éppen aktuális olvasóm, legyen kritikus, költőtárs, „civil”, ismerős vagy ismeretlen. Egyébként van néhány közeli barátom, akiknek elküldöm általában az új szövegeket, ők néha valóban elég kritikusak, szerencsére.
– Az idei Nextfeszt egyik újítása, hogy immár irodalmi beszélgetések is bekerültek a rendezvény programjába. Szervezőként mi volt a koncepciója? Mit vár a három beszélgetéstől?
A koncepció lényeges része volt, hogy főként fiatal alkotókat hívjunk meg beszélgetni. A fesztivál célközönsége, akiket párbeszédbe kíván hozni, az y-generáció lenne, így mi is ehhez igyekeztünk tartani magunkat (a „mi” itt azt jelenti, hogy én és a fesztivál főszervezői). Egy másik dolog volt, amiben rögtön egyetértettünk, hogy vegyünk elő kényes témákat, olyan dolgokat, amik ma forró ügynek számítanak, és járjuk körül, hogy mit szólnak ehhez a közelmúltban elindult alkotók. Az első téma a történelem lesz, hogy mit tudunk vele kezdeni, hogyan érdemes és hogyan nem közelíteni hozzá vagy távolodni tőle. Ha csak arra gondolok, hogy az idei év ’56-os állami ünnepségei körül milyen retorika, milyen felülről erőltetett átprogramozás jelent meg, akkor máris egy kurrens problémánál vagyunk.
– Január 19-én az irodalmi élet és politika egymásra való hatásáról lesz szó a Trafóban. A téma aktuális, különösen annak tükrében, hogy a kormány rendelete nyomán a NGM és az EMMI 400 millió forinttal támogatja a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. íróakadémiai programját, miközben a Fiatal Írók Szövetsége és a József Attila Kör jóval kevesebb pénzből kénytelen gazdálkodni. A döntés komoly felháborodást váltott ki. Mit gondol, mennyire segíti a fiatal szerzőket és egyáltalán a kortárs irodalmat a mai magyar kultúrpolitika?
Épp most jelent meg az MKKE nyílt levele, hadd idézzek belőle:
a Miniszterelnökség még a 2016-os költségvetésből 600 millió forinttal támogatja Borovszky Samu Magyarország vármegyéi és városai című sorozatának újrakiadását. A támogatási összeg nagysága annak fényében különösen aránytalan, érthetetlen, nehezen indokolható, hogy a magyarországi könyvszakma egészének éves állami támogatása – a Márai-programot is beleértve – mintegy 700 millió forint, fordítástámogatásra pedig mindösszesen 25 millió forint jut.
És ehhez jön még a KMTG 400 milliója szemben a többi szervezet olykor egymilliót sem elérő támogatásával. Mit lehet erre mondani? Nyilván a kormány azt gondolja, hogy támogatja a fiatal irodalmat, hiszen tavaly 150 milliót, idén 400-at adott az Orbán János Dénes-féle társaságnak. Csakhogy ez a pénz, ebben a formában, mindenkinek csak rossz. Rossz a régi szervezeteknek (JAK-FISZ), hiszen az ő bőrükre megy a vásár és épp nagyon vesztésre állnak (nem erkölcsileg, persze). De rossz azoknak a diákoknak is, akik a KMTG-be jelentkeztek, mert soha nem fognak tudni felszabadultan örülni az ösztöndíjuknak. És nyilván rossz a KMTG oktatóinak is, mert láthatóan frusztrálja őket, hogy mennyire kínos a visszhangja az ügynek. Ha egy állam komolyan gondolja a kultúra támogatását, az nem így csinálja. Ez, ilyen módon, kultúrarombolás, ráadásul egy meglehetősen költséges fajta.
– Még egy gondolat erejéig maradjunk a magyar kultúrpolitikánál. Ön szerint nehezebb vagy könnyebb dolga lenne, ha ma indulna el az irodalmi pályán, mint független, feltörekvő szerző?
Is-is. Azok a szervezetek, amelyekhez a fiatal szerzők általában fordulnak, a JAK és a FISZ, nehezebb helyzetben vannak, mint régen, hiszen évről évre fogy a költségvetésük, kevesebb programra, kisebb honoráriumokra, rövidebb táborokra futja csak. Ugyanígy a folyóiratok sincsenek jó helyzetben, ők is a túlélésért küzdenek, és az ilyen kiszolgáltatottság még a résztvevők legnagyobb önfeláldozása mellett is mindig a műhelymunka rovására megy. Ezzel egy időben viszont úgy látom, hogy a nagyobb kiadók mintha nyitottabbak lennének a pályakezdőkre, mint tizenöt éve, és az internetes fórumok is sokat fejlődtek az utóbbi időben. Ugyanakkor – ha már politika – most még élesebbek a választóvonalak a különféle oldalak és csoportok között, pedig már akkor sem volt egyszerű a szituáció, amikor az én generációm belépett erre a pályára. Mintha most nagyon hamar állást kellene foglalni politikailag is, amivel nekem tulajdonképpen nincs bajom, de sokakat még mindig meglep ez a helyzet; úgy látszik, a család és a középiskola nem készíti fel eléggé a fiatalokat arra, hogy vállalják, akár viták árán is, a véleményüket.
– A Nextfeszten az irodalom mellett fontos szerepet kap a színház, a zene, a film és a képzőművészet is. Melyik programok érdeklik leginkább a fesztiválról?
Tulajdonképpen mindegyik, és egy ilyen összművészeti fesztiválnál valóban az a fontos, hogy az egyes produkciók azon túl, ahogy önmagukban hatnak, hogyan működnek együtt, hogyan lépnek párbeszédbe más műfajokkal, műnemekkel, művészeti formákkal. Attól izgalmas a Nextfeszt, többek között, hogy szűk térben tud nagyon sűrű atmoszférát létrehozni. Érdemes eljönni és beleszippantani.
A Nextfeszt irodalmi beszélgetéseiről itt olvashatsz bővebben.
A nyitóképen látható fotót Greg Bal készítette.
