x

Premier előtti és Oscar-várományos filmeket láthatunk országszerte

olli_maki_legboldogabb_napja

Az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE) és az Europa Cinemas idén első alkalommal rendezi meg az Európai Art Mozi Napot. Az európai film sokféleségét és a művészmozi, mint kulturális tér fontosságát népszerűsíteni hivatott nemzetközi eseményhez 34 ország több mint 1000 művészmozija csatlakozott, köztük a magyar Art Mozi Egyesület tagsága is. Ezen a napon a résztvevő mozik Európa-szerte változatos filmes programokkal, premier előtti vetítésekkel, beszélgetésekkel és további kísérőprogramokkal várják a közönséget.
Hazánkban három új európai koprodukció köré épülnek a programok, amelyből kettőt premier előtt láthat a közönség.

Mindhárom alkotás sikerrel szerepelt a nemzetközi filmfesztiválokon – Olli Mäki és Toni Erdmann filmjeiről pedig azt suttogja a szakma, hogy Oscar-várományosak.

Európa-szerte 4000 art moziterem működik, amelyek több mint 100 millió látogatószámára játszanak fontos szerepet a kulturális sokszínűség terjesztésében. Ezek a mozik lehetőséget teremtenek arra is, hogy felfedezzék és támogassák a fiatal tehetségeket Európában és azon túl.

Az I. Európai Art Mozi Napot kezdeményező CICAE – nemzetközi art mozi egyesület – az egyes országok artmozi-csoportosulásainak hálózata, független mozikkal, fesztiválokkal és film forgalmazókkal.

És akkor a filmek:

Érettségi (Bacalaureat) – Premier előtti vetítés!
színes, feliratos, román-francia-belga dráma, 128 perc, 2016 (16)
Írta és rendezte: Cristian Mungiu
Díjak, jelölések: Cannes 2016, Legjobb rendező díja, Arany Pálma jelölés
Magyarországi bemutató: október 20., forgalmazó: Vertigo Média
http://vertigomedia.hu/premierek/erettsegi

Olli Mäki legboldogabb napja (Hymyilevä mies) – Premier előtti vetítés!
fekete-fehér, finn-svéd-német filmdráma, 92 perc, 2016 (12)
Írta és rendezte: Juho Kuosmanen
Díjak, jelölések: Cannes 2016, Un Certain Regard szekció fődíja, Arany Kamera jelölés
Magyarországi bemutató: december 22., forgalmazó: MozinetŰ
http://www.mozinet.hu/hu/filmjeink/film/117/olli_mäki_legboldogabb_napja

Toni Erdmann
színes, német-osztrák vígjáték, 162 perc, 2016 (16)
Írta és rendezte: Maren Ade
Díjak és jelölések: Cannes 2016, Filmkritikusok díja, Arany Pálma jelölés
Magyarországi bemutató: szeptember 29., forgalmazó: Cirko Film
http://www.cirkofilm.hu/filmek/toni-erdmann/435/

A résztvevő artmozik listája

Budapest, Művész Mozi, http://muveszmozi.hu/
Budapest, Cirko – Gejzír Filmszínház, http://www.cirkogejzir.hu/
Budapest, Kino Cafe Mozi, http://kinocafemozi.hu/
Budapest, Örökmozgó, http://www.premiercafe.hu/mozi
Budapest, Puskin Mozi, http://puskinmozi.hu/
Budapest, Tabán Mozi, http://tabanartmozi.hu/
Budapest, Toldi Mozi, http://toldimozi.hu/
Budapest, Uránia Nemzeti Filmszínház, http://urania-nf.hu/
Budapest, Art+Cinema, http://www.artpluszcinema.hu/
Sárospatak, A Mozi, http://amuvelodeshaza.hu/mozi
Pécs, Apolló Mozi, http://www.apollopecs.hu/
Debrecen, Apolló Mozi, http://www.apollomozi.hu/
Szombathely, Agora – Savaria Filmszínház, http://www.savariamozi.hu/
Székesfehérvár, Barátság Mozi, http://baratsagmozi.hu/
Szeged, Belvárosi Mozi, http://www.belvarosimozi.hu/
Békéscsaba, Center Mozi, http://centermozi.hu/
Celldömölk, KMKK Art Mozi, http://artmozi.celldomolk.hu/
Nyíregyháza, Krúdy Gyula Art Mozi, http://www.krudymozi.hu/
Miskolc, Miskolc Művészetek Háza, http://www.cinemis.hu/
Szigetszentmiklós, Nádasdy Filmszínház, http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art
Kecskemét, Otthon Mozi, http://www.otthon-mozi.hu/
Tapolca, Tapolca Városi Mozi, http://www.tapolcamozi.hu/moziestelehaz
Szolnok, Tisza pArt Mozi, http://www.tiszamozi.hu/
Szentendre, P’Art Mozi, http://www.partmozi.hu/
Salgótarján, Apolló Mozi, http://www.salgoapollo.hu/
Gyöngyös, Cinema Bridge, http://gyongyosmozi.hu/
Jászberény, Lehel Film-Színház, http://www.lehelfilmszinhaz.hu/
Balassagyarmat, Madách Mozi, http://www.madachmozi.hu/
Kaposvár, Szivárvány Kultúrpalota, http://www.szivarvanykulturpalota.hu/
Cegléd, Uránia mozi, http://www.mozicegled.hu/
Eger, Uránia mozi, http://egermozi.hu/



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!