
A hetedik kontinens – Michael Haneke megrázó filmje
A hetedik kontinens című filmet ma este, azaz június 3-án láthatod a Cinemax 2 csatornáján 20 óra 30 perctől.

A hetedik kontinens című filmet ma este, azaz június 3-án láthatod a Cinemax 2 csatornáján 20 óra 30 perctől.

A Kairó bíbor rózsája című filmet ma este, azaz május 30-án láthatod a Cinemax csatornáján 21 óra 40 perces kezdettel.

A Juan Gyenes-tárlatot a fotókhoz kapcsolódó tíz Picasso-mű reprodukciója egészíti ki - mondta el Elena Aparicio.

Hodován Milán zeneszerző már a forgatáson elkezdte az alkotófolyamatot, hogy megmutassa, amit a kamera nem lát...

A Good One a gyönyörű, tiszta természet közegében mutatja be ezt a minimalista, mégis sok rétegű és fontos történetet.

Kevin Costner: 1988-ban kezdte írni "őrült projektjének" forgatókönyvét, s a filmnek 2003-ban kellett volna elkészülnie.

Coppola negyven éve készült az alkotásra, amelynek több mint 120 millió dolláros költségvetését saját vagyonából finanszírozta.

Enyedi Ildikó most készülő, szerzői alkotása érzelmes utazás az időn keresztül, némi humorral fűszerezve. A Csendes barát érzékeny film.

A Mad Max női főszereplője: Miközben korábban még egy biciklin sem éreztem magam biztonságban, hirtelen motorra kellett ülnöm.

A Picasso Legenda 2050 rövid ismertetője: A nem is olyan távoli jövőben, a 2050-es években, amikor csendben suhannak el...

A Cirko-Gejzír vendégei az "Inkább a kultúrát fald!" mottó jegyében popcorn és egyéb rágcsálnivalók nélkül élvezhetik a vetítéseket.

Számtalan remekműben játszott, Meryl Streep része a kollektív képzeletünknek, része a közös mozikultúránknak

Elek Judit 1989-es Tutajosok című munkája a tiszaeszlári per témáját dolgozza fel. 1994-ben saját kisregényét vitte filmre

"Nagyon örülünk, hogy Francis Ford Coppola megtisztel minket azzal, hogy eljön bemutatni az új filmjét" - mondta Thierry Frémaux Cannes-ban.

Eötvös Péter búcsúztatása 16 órakor kezdődik majd, az eseményen beszédet mond Káel Csaba, Kovács Géza és Kurtág György.

Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus.

George Miller rendezésében 1979-ben mutatták be Mel Gibson főszereplésével az első Mad Max-filmet. Azóta három folytatás készült.

A 88 éves Alain Delon legutóbb 2019 májusában került reflektorfénybe, amikor a cannes-i filmfesztiválon kapott Arany Pálma-életműdíjat.

Judit Godreche azt is állította több interjúban, hogy a filmiparban mindenki tudott a fiatal lányok elleni rendszerszerű erőszakról.

Február 29-én Pasolini utolsó filmjével, a Salo, avagy Szodoma 120 napja című darabbal indul a vetítéssorozat...

Szerepel a frankofón programban továbbá a tavalyi cannes-i filmfesztiválon debütált, Mutánsok című fantasztikus film is.

Juan Antonio Bayona A hó társadalma (La sociedad de la nieve) című alkotása győzedelmeskedett a legtöbb kategóriában.

A Szerelmet a feketepiacról című filmet ma, azaz február 11-én vetítik a Cinemax csatornán 23 óra 20 perctől.

Macskássy Gyula érdeme, hogy a II. világháború után sem szakadt meg a magyarországi animációsfilm-gyártás.

Nemes Jeles László: Arra bátorítanék mindenkit, aki érez magában kedvet, erőt, indíttatást, egy pillanatig se várjon, jelentkezzen.

A három testőr: Milady című történelmi kalandfilm vetítésével veszi kezdetét február 28-án a 14. Frankofón Filmnapok.

A Hollywoodi lidércnyomás című filmet ma, január 18-án láthatod a Duna tévén 22 óra 5 perctől.

Csíky András színművészt a Kolozsvári Állami Magyar Színház saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

Tom Cruise a napokban írt alá egy nem kizárólagos együttműködési szerződést a Warner Bros. filmstúdióval is.

Martin Scorsese Némaság című 2016-ban bemutatott filmjét is Shusaku Endo egy könyve alapján készítette...