
Ezeket a könyveket szerettük júliusban
Az összevont sikerlistán 9:6 arányban a hazai könyvek vezetnek.

Az összevont sikerlistán 9:6 arányban a hazai könyvek vezetnek.

A vád tanúja volt Agatha Christie egyik személyes kedvence.

Stratégiai szempontból ugyanis 1944 végére a háború sorsa eldőlt, mind az angolok, mind az amerikaiak, mind pedig a szovjet erők diadalmasan haladtak nyugatról és keletről Berlin felé. A városnak nem volt már különösebb hadászati funkciója...

Itt, Szentmargitbányán maga a helyszín, a kőfejtő sziklái adják a különös hangulatot. A színház lényegében egy kőmedencében van. Hangosítással játsszák az operát, és nem kis kihívást jelentett, hogy a hangzás ne legyen erősen visszhangos. Szépen megoldották - meséli Herczeg Tamás a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója, miután megnézte Szentmargitbányán a Rigolettót.

Csak egyél és igyál, mindenből házit. Ha nem tudod megenni, vidd el, napközben jól lesz. Ha mégsem, este kirakhatod a medvéknek. Csak ne a kertbe. Székelyföldön jártam. Domján vivien riportja.

Komoróczy Géza rekonstruálta és adja közre ezt az írást, többek közt a következő megjegyzéssel: 'A noteszt és a levelezőlapokat SzJGy a fogolytáborban és egész további élete során gondosan őrizte, a maga közelében tartotta, múzeumi íróasztalában, a Horatius-kötettel együtt, még utolsó hónapjaiban, a kórházban is.' A nagy tudós július 16-án lenne 99 éves.

A munkafolyamatok során egyelőre Shakespeare orra is több méter távolságra várja, hogy összeillesszék a fejjel. Az izgalmas Shakespeare-vígjátékot Béres Attila rendezi. Többek közt Alföldi Róbertet, Görög Lászlót, Pálmai Annát és Tenki Dalmát láthatjuk majd a homokdíszletben.

Fejébe vette egy fiatal pár, hogy megmássza a Mont Blanc-t, és hogy a család egyetlen tagja se maradjon ki az életre szóló élményből, úgy döntöttek, magukkal viszik kétéves kisfiukat.

Szerdán, július 12-én mutatják be Verdi egyik legnépszerűbb operáját, a Rigolettot a Szentmargitbányai Kőfejtő szabadtéri színpadán a francia Philippe Aurlaud rendezésében. Az idei művészeti vezető a német operaélet shooting sztárjaként számon tartott Anja Bihlmaier lesz.

A hétszáz fős lakodalmi vacsorán szintén a tradicionális fogásokaz - húslevest, pörköltet, sülteket, töltött káposztát és kalácsot - tálalják fel. A program - amelyre több ezres közönséget várnak -, vasárnap istentisztelettel zárul a bátai Szent Vér templomban.

Az Apró csodák az amerikai valóságról mesél, a négerek helyzetéről és a fehérek tudott és tudhatatlan előnyeiről. Nálunk, Magyarországon is lenne miről beszélni…

A szövetségi bíróság vád alá helyezett egy 23 éves nőt Michiganben. Szándékos testi sértés miatt akár tíz évi börtönbüntetésre is számíthatott.

Amikor jegyzetelni kezdtem szavait, rám szólt, hogy nem akar interjút. Rendben van, feleltem, de én mindenképpen megírom, elküldöm, s ha azt mondja, nem, akkor nem közöljük. (Azt reméltem, tetszeni fog neki, s végül rábólint. Nem bólintott.) - Szále László írása.

Mindkét mű (1984, Állatfarm) kultikus a diktatúrák és demokráciák művészi értelmezésében, ezért ha történik velük valami, mindjárt összeesküvést gyanít a háttérben az értelmiség (egy része).

Birgül Oğuznak meghalt az apja, írt erről egy nehezen emészthető könyvet, aztán elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját. Birgül Oğuznak látszólag csak az apja halt meg, de amikor a könyvéről kérdezem, egy sokkal átfogóbb fájdalomról beszél – Kovács Dalma interjúja.

A velencei mustrának több mint tíz éve nem volt női zsűrielnöke.

A Körkép 2017 és a Szép versek 2017 válogatásai még mindig sok olvasót vonzanak, aminek fényében nem meglepő, hogy kortárs írónők szép számmal szerepelnek a júniusi sikerlistán.

Az első rinocérosz 1515-ben, Lisszabon kikötőjén keresztül érkezett Európába. Halhatatlan lett, Albrecht Dürer tette azzá. Orosz István: Szent Rinocérosz gyermekei – Typotex, 2017 – Képfilozófiák-sorozat

Simone Veil holokauszttúlélőként az antiszemitizmus elleni küzdelem élethosszig tartó harcosa volt. Határozott elkötelezettje az etikai, demokratikus és európai értékeknek és lelkes védelmezője a nők jogainak.

Bécsben és Grazban is magyar képzőművészek műveiből nyílt kiállítás, átjárás absztrakt és valós világok között. A bécsi kiállítás kulisszatitkaiba is belenéztünk, mi kerülhet a falra és mi nem. Vélemények és állásfoglalások.

Könnyed sajtóreggelivel egybekötött beszélgetésen mutatták be Csapody Kinga könyvsorozatának legújabb köteteit. Az Irány a Balaton! után itt az Irány Eger! és az Irány a Velencei-tó! A könyveket a Magvető Caféban mutatták be. Ott voltunk mi is.

A függetlenségi harcát vívó Ukrajna meglepően kevés nemzetközi figyelmet kap, ha pedig mégis, többnyire geopolitikai spekulációk tárgyaként szerepel a hírekben, elemzésekben. Mikola Rjabcsuk 2015-ben megjelent, a beszélgetés címével megegyező A két Ukrajna című esszékötete hiánypótló irodalom az ukrán kultúra megértéséhez.

A szabadságuk megőrzése mindennél fontosabb, ezért a POSZT-on kapott, 250.000 forintos MMA díjakat inkább olyan társadalmi rétegekkel foglalkozó alapítványoknak utalják át, amelyekkel a magyar kormány nem foglalkozik.

A szakmai zsűri által közönségszavazásra bocsájtott tíz kritika – a pályázók neveit, valamint a szavazatok számát felfedve – a Müpa Karc oldalán olvasható.

Egy rejtélyes, milliókat érő, lopott bélyegért indul hajsza.

Az MMA igazából egy nyugdíjasotthon, aminek a vezetője egy autoriter, antiszemita bolond. - írja Schilling Árpád.

Egy szerencsétlen esés következtében beütötte a fejét, mentők szállították a pécsi kórházba.

A szombaton esedékes idei ceremónia előestéjén ismertetett 114 oldalas születésnapi kitüntetési listán 1109 név sorakozik.

Iszonyúan élvezem a sűrűséget, úgy érzem hatékonyabb és jóval összeszedettebb vagyok, ha sok dologra kell figyelnem. Emlékszem gyerekkoromban minden nyarat végigunatkoztam és arról álmodoztam, hogy felnőttként már nem kell majd a nagyszülőkkel a Velencei tónál hűsölni, hanem elfoglalt ember leszek. Na, ezt élem most.

Lilly Kaiser beletörődött abba, hogy a férje halála után magányos, bonyodalommentes élet vár rá, így amikor egy idegen besétál a berlini régiségboltjába egy antik hegedűvel, és azt állítja, hogy a hangszer Lillyé, a nő teljesen összezavarodik. Corina Bomann A holdfénykert című, a General Press által kiadott, közel ötszáz oldalas könyvből itt egy részletet olvashatsz.