A Nemzeti Filharmonikus Zenekar egyik fontos küldetése a határon túli magyarsággal való kapcsolat ápolása.
Feldmár András: A nők ügyeltek a külsejükre, sminkelték magukat, megpróbáltak úgy élni, mintha nem lenne háború, így vigyáztak a gyerekeikre
Tfirst Péter: A Liszt Ferenc Kamarazenekarral együtt játszó fiatalok emlékeztetnek a zenélés önfeledt örömére.
A 2021-es HERBSTGOLD Fesztiválon összesen tizenhat koncerttel 5000 látogatót köszönthettek Kismartonban...
David Fray szereti a kihívásokat, épp ezért leginkább német zeneszerzők műveit játssza; szerinte a német repertoár a legnehezebb
Változatosságért Wayne Marshall sem megy a szomszédba, tanulóéveiben egyszerre foglalkozott jazz-zel, a Broadway-műfajokkal és egyházzenével.
Tommy Vig: és emiatt kevés felkérést kapok, mert szerintük idejöttem Amerikából és azt hiszem, mindent jobban tudok a műfajról, mint ők.
Gárdonyi Géza-emlékévet terveznek idén Egerben az író halálának 100. évfordulója alkalmából - jelentette be a polgármester.
A Bartók Tavasz meghívására ismét Budapestre látogat a világ egyik legismertebb kortárs táncegyüttese, a Batsheva Ensemble.
Márquez csaknem 50 éven át élt házasságban Mercedes Bachával, ennek ellenére az 1990-es évek elején szerelmi viszonyt folytatott...
Mészöly Miklós mintha csak ülne egy domboldali kis ház teraszán és mesélne. Olyan nagybácsisan. Mélyet szív a cigarettából.
2020-ban, a koronavírus-járvány miatti karantén alatt Ruth Slenczynska Beethoven szonátáit vette fel otthonában, és tette fel a YouTube-ra
Ravasi bíboros a Twitter-fiókján publikált egy fotót Ferenc pápa által ajándékozott CD-lemezekkel teli polcokról.
Ferenc pápa már máskor is kiruccant a Vatikánból vásárlás céljából. 2016 decemberében egy cipőboltban vásárolt lábbelit.
„A lehető legszínesebb mű” – mondta Ton Koopman, aki hosszú évtizedek óta szinte gyermeki lelkesedéssel vezényli Bach műveit.
Pétery Dóra: ...megjelent előttem Munch leghíresebb festménye – persze nem skandináv, hanem francia „színvilággal”. Elkezdtem utánanézni...
Vannak, akik Glenn Gouldhoz hasonlítják, mások pedig épp hogy ellentétbe állítják David Fray szilaj, életigenlő felszabadultságát.
A Bartók Tavasz részeként nyílik meg Közép-Európa valaha volt legnagyobb kiállítása Bosch műveiből és művészetéről.
Csontváry árverésen értékesített képei közül legdrágábban, 240 millió forintért a Traui tájkép naplemente idején című festmény kelt el.
L.S. Lowry sajátos festészeti stílust alakított ki, leginkább az emberi alakokkal, pálcikaemberekkel benépesített városi tájképeiről ismert.
Itt a kiállítás kurátorának, Rockenbauer Zoltán megnyitó szövegét olvashatjátok a Térkereső című kiállításról.
Építészek, tervezők, kivitelezők, irodák teljesítményét ismerték el a Pro Architectura díjak átadásán csütörtökön Budapesten. Mások mellett az Eiffel Műhelyház létrehozását és a...
Tűnődések 4. – Florian Herscht madara Dilemmáink kínjában, avagy embert próbáló kérdések a reggeli zoknik és a nemzetközi glóbusz szférájából. Egy író, olvasó,...
Hozzám az a Liszt áll közel, akinek idősebb korában elege lett a sikerből és a csillogásból, és egy teljes dimenzióváltást vitt véghez,...
Liszt Ferenc nagyszabású orgonaműveit hallhatjuk a fiatal német virtuóz, Martin Sturm tolmácsolásában október 10-én a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztiválon. Az orgona...
Tíz európai nagyjátékfilm száll versenybe a legjobb látványtervezésért járó díjért az október 12-én kezdődő Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon (ATAFF) Szolnokon. A filmeket...
Picasso kilenc alkotását Franciaországnak adományozta a művész lánya, Maya Ruiz-Picasso. A művek 2022-ben kerülnek a párizsi Picasso Múzeum nemzeti gyűjteményébe – jelentette...
Víkingur Ólafsson zongoraművészt Los Angeles-i turnéja alatt csípem el, hogy beszélgessünk a legújabb lemezéről és szeptember 22-i koncertjéről.