Budapest a 76. helyre került.
Megtiltani embereknek, hogy feljussanak a világ legmagasabb pontjára, sérti a nepáli alkotmány szellemét.
Karinthyra érvényes leginkább, hogy az írószerep szerepeinek egyike volt csupán.
Betegsége miatt nem adhat több koncertet.
Úgy tűnik, a serpák is jól fogadták a rendelkezést.
A hegy jogi személyként való elismerése azt jelenti, hogy ha valaki például kárt okoz benne, az ugyanolyan jogi következményekkel jár, mintha az...
Annak a csapatnak a magja, amelyik most az Athenaeum Kiadót mozgásban tartja, három évvel ezelőtt kezdett együtt dolgozni.
A Thor-történet harmadik epizódjának óriási sikere véget vetett a jegyárbevételek egy hónapon át tartó visszaesésének.
A bíróság megállapította, hogy a kampánydal csupán minimálisan tér el a zenész eredeti számától.
Volt egy bőrönd az ágya alatt. És abban a bőröndben volt egy zsák, és abban a zsákban negyven kis zsákocska, és mindegyik...
Európa-szerte hangversenyezett és mesterkurzusokat vezetett Ausztriában, Hollandiában, Németországban, Portugáliában, Japánban, Új-Zélandon és Ausztriában.
Kiváló ötlete támadt egy johannesburgi szobrásznak. Bronzba öntött hullákból készített életnagyságú szobrokat. Sok hulla megjárta a műtermet, de nem volt mind alkalmas...
A felmérések azt bizonyították, hogy sok a sikertelen házasság, és a házasfelek nincsenek megelégedve a szexuális életükkel sem.
A 43 éves, középiskolai alkalmazottként dolgozó pennei férfi váratlanul átölelte a folyosón sétáló tanárnőt és megcsókolta. Ezért a meggondolatlan tettéért a bíróság...
Az Egy szent szarvas meggyilkolása egy sebész és egy tinédzser furcsa kapcsolatát mutatja be.
A művészet képes releváns válaszokat adni akár a politikai, társadalmi kérdésekre, ám hiba lenne feladatául csupán ennyit megszabni, hiszen ezen kívül az...
A szomszédok furcsállták, nem tudták mire vélni. Minek ezeknek az ágyú? Addig diskuráltak a témáról, míg úgy döntöttek, bejelentik a rendőrségen, hogy...
Meztelenül úszott a partra a Shelda folyóból a húszéves olasz lány, Francesca. Tenyerét szemérme elé helyezve siránkozott a parton tanyázó turistáknak, hogy...
Már mindketten elmúltak hetven évesek. Egy teraszon ültek, a hegycsúcsot nézték, amelynek a nevét egyetlen egyszer ejtette ki a férfi az asszony...
Sorozatos tűzesetek követték egymást Savageban. A nyomozás minden esetben szándékos gyújtogatást állapított meg. Beletelt néhány hétbe, mire kiderült a valós igazság.
Nem az Oscar-díj téves kihirdetése volt az egyetlen nagy baklövés a gálán: a szervezők egy élő embert is eltemettek.
A tanulmány vezető szerzője, Nick Mortimer új-zélandi geológus elmondta: a tudósok már több mint két évtizede gyűjtik az adatokat ahhoz, hogy Zélandia...
Mint mondta, nem az a lényeg, hogy mennyit isznak az idősebb felnőttek, hanem az, hogy kik isznak közülük.
A kisebb szolgáltatások ellenértéke egy szál cigaretta volt, a hosszabb és behatóbb aktusok tíz szál cigarettát, vagy egy szelet csokit és két...
Egy volt szövőmunkás elsötétítés idején tört be egy cukrászdába, és mindenféle finomsággal teleette magát. Miután elfogták, a rögtönítélő bíróság halálra ítélte...
A szakvizsgával és magas fizetéssel rendelkező mintagyalogosok egész nap sétáltak a városban, precízen betartva a közlekedési szabályokat. Aki megszegte, átszaladt a piroson,...
Mint az egyik interjúalany elmondja, amikor meglátták a csónakot, majdnem visszafordultak, hiszen tudták, hogy az életüket kockáztatják azzal, ha elindulnak, de már...
A Vairvá gejzírt, a világ egyik legszeszélyesebb gejzírét turisták ezrei látogatták. A helyiek, hogy senki ne távozzon csalódottan, és jó hírét vigyék...