Egy újságírótól tudtam meg a hírt, le voltam sújtva. Az első gondolatom az édesanyja volt, aki elment a versenyre. Milyen tragikus: végig...
A talált színművek egy részének létezéséről eddig nem is tudtak vagy elfelejtették.
A vicc ebben az, hogy a második világháború utáni szegénység időszakáról és II. Erzsébet életéről most 100 millió fontos költségvetésű filmet forgatnak.
Példátlan kíváncsiság övezi Banksy legújabb projektjét: a Dismaland, vagyis komorpark nevű szarkasztikus létesítmény szombattól öt hétig várja a vendégeket Angliában, de az...
Gyakran vannak különféle nációjú vendégei: amerikaiak, indiaiak, kínaiak és negrók. Elképzelhető, hogy a lakást erkölcstelen célokra használják - szerepel az egyik jelentésben.
Washingtonban 1884. október 22-én kötötték meg az úgynevezett Meridián-egyezményt, amely egyetlen egységes kezdődélkört határozott meg valamennyi ország számára az aktuálisan létező sokféle...
A Sziget sajtóirodájának hétfői közleménye szerint Nádja és Mása a nagy-britanniai Glastonbury fesztiválon aratott sikerükön felbuzdulva jelentkeztek a budapesti fesztivál szervezőinél, hogy...
Filmvásznon már lehetett látni a történetet, Hugh Grant főszereplésével éppen húsz éve mutatták be az Angol, aki dombra ment fel és hegyről...
A BBC arról írt, hogy a Savage Beauty címmel rendezett kiállítás volt a valaha rendezett legnépszerűbb fizetős tárlat Nagy-Britanniában.
Violette Szabo kémnőt hónapokon keresztül kínozták a Gestapo vezetői, ezalatt számtalanszor megverték és megerőszakolták, de nem tudtak belőle kihúzni információt: elhurcolták a...
Angliába első sorban a magasan kvalifikált, nyelveket beszélő diplomás pályakezdő fiatalok mennek, de a szakmunkások is megtalálják kinn számításaikat.
Fanny és Stella nemcsak a színpadon, hanem az utcán, és társasági eseményeken is gyakran női öltözetben jelent meg. Jó néhány színházból ki...
Hírek szerint a kormány a BBC online kínálatát is korlátozná a regionális kereskedelmi hírportálok védelmére hivatkozva. E tervek ellen emelt szót szerdán...
Minél magasabb iskolai végzettséggel rendelkezik egy nő, annál nagyobb lemaradásra számíthat. A legnagyobb differencia ugyanis a diplomás munkavállalóknál mutatkozik, ahol a nők...
A Guardian szerint a Baahubali a rendezője megtalálta a csaknem tökéletes egyensúlyt az akciók és a poézis között.
A brit független szervezet "lenyűgözőnek" nevezte az intézményt, amely "bebetonozta helyét a nemzet kulturális színpadának szívében".
Az 1909-ben született fiatal brit tőzsdei alkusz 1938-ban Csehszlovákiában járt és látta a németek elől menekülők táborait.
Az új típusú nevezések szaporodása arra utal, hogy változóban van az örökség fogalma, amely már nemcsak a hagyományos műemlékeket öleli fel, hanem...
Rowling először 2013 decemberében beszélt a darabról, miután saját bevallása szerint számtalanszor megkérték arra, hogy alakítsa át színpadi művé a Harry Pottert.
A Hogyan keletkezett a világ? című hatperces animációs film eredetileg Tamás Iván diplomamunkájaként készült el a MOMÉ-n. A kétdimenziós számítógépes animáció Toulouse-ban...
A zeneipar nagy része kedvezően fogadta, hogy az Apple hatalmas zenei gyűjteményét fizetős szolgáltatásban kínálja majd.
Aj Vej-vej az akadémia épületét virtuálisan bejárva tervezte meg helyspecifikus installációit és e-mailen, valamint Skype-on értekezett a londoni szakemberekkel a szeptemberben nyíló...
John Hurt brit filmsztárt Az elefántemberben és az Éjféli expresszben nyújtott alakításáért Oscar-díjra is jelöltek.
Az idei Gyulai Várszínházban az is megtalálja magának a programot, aki a sokéves hagyományból, például a Shakespeare Fesztivál előadásaiból válogat, és az...
Az alapítvány közleménye szerint a herceg azt vállalta, hogy támogatja Romániát egyes, jószerével elfeledett falusi mesterségek újbóli felfedezésében.
A nemed a te dolgod. Nekem csak tisztelnem kell. - így szól az Amnesty International Magyarország mottója, az idei nemzetközi homofóbia és...
A két Maradona fallosz mellett pontosan kilenc darab test-bútor is bekerült a válogatásba. A felsőtest nélküli szobrok testnyílásaiból egy-egy cigaretta kandikál ki...
Június 25-én kerül a magyar mozikba az elmúlt évek egyik legjobb horrorfilmje, a Valami követ. A tavalyi cannes-i filmfesztivál Kritikusok Hete szekciójában...