Évszázadokkal ezelőtt a vallás kizárólagos témája volt a kézpőművészetnek. Manapság, ha Jézus meg is jelenik egy-egy kortárs művészeti alkotáson, szinte minden esetben...
Rekordszámú, 83 ország nevezett filmet idén a legjobb idegen nyelvű film kategóriába, köztük számos olyan országgal, amelynek ez az első alkalom. Nehéz...
Ha központi transzformátorok károsodnának, egyes fogyasztók 16 naptól akár két évig is áram nélkül maradhatnának, az ebből származó gazdasági kár dollármilliárdokban lenne...
Az NME zenei lap szerint a mai zeneipar zsenijének gázsija fellépésenként 1, 8 millió dollárra rúg.
A 20. század európai és észak-amerikai történetét öt (egy amerikai, egy angol, egy walesi, egy német és egy orosz) család sztoriján keresztül...
A tudósok vizsgálatuk során több mint 130 ezer státuszfrissítést vizsgáltak, amik a „10 könyv” vagy „tíz könyv” szókapcsolatot tartalmazták.
A programsorozat témája a szorongás, mint művészetet ihlető, vagy művészettel kezelhető mentális betegség volt.
Alig 450 éves késéssel mostantól már a kínai nagyközönség is olvashatja Shakespeare munkáit.
Az Akadémiai Kiadó egy verseny keretein belül keresett borítót Bill Bryson Shakespeare-könyvéhez, itt a nyertes pályamunka.
Az popénekesnő több mint húsz slágerével, köztük az Artpop, a Pokerface, a Born this way és az Applause című számokkal örvendeztette meg...
A Survivor zenekar énekes, a Baywatch és a Rocky filmzenéjének szerzője 63 éves volt.
A Kacsafutam nemcsak jótékonysági és családi esemény, hanem verseny is: az elmúlt hónapokban bárki vásárolhatott sorszámozott gumikacsát.
A Lyricist Jinny néven futó Abdel-Majed Abdel Bary tavaly ment harcolni Szíriába. Volt száma, amelyet a BBC is játszott.
Az Iron Maiden hivatalos Trooper sörének sikerén felbuzdulva foghatott össze az egyik legrégibb lengyel sörfőzde és az egyik legkitartóbb lengyel punk-zenekar.
Önkéntesek már hetek óta szúrkálják a földbe, falra a virágokat a Tower körül.
Az első világháború kitörésének mai, századik évfordulóján kezdetét veszi az állami programsorozat, a fővárosi operaházban, továbbá Veszprémben és a Hadtörténeti Intézet és...
Szkeptikusként indultam neki az ábrahámhegyi utcáknak, de gyűszű-rajongóként léptem ki a Gyűszűmúzeumból.
Tényleg maga Banksy nyilvánított véleményt műve eltávolításáról a Twitteren?
A nyilatkozat mellett ott lesz a Bill of Rights névre hallgató, a szövetségi állam hatalmát korlátozó tíz alkotmánymódosítás is.
Anglia még mindig nem jutott túl azon a szexista gondolaton, amely szerint a nők másodrendű állampolgárok.
Horvát, osztrák, brit, magyar és szlovén táncosok Más mítoszokról mesélnek május 24-én, a Hantai Simon tárlattal karöltve. Kihagyhatatlan LUMU-program!
Lee egy éve indított pert egykori irodalmi ügynöke, Samuel Pinkus ellen.
Benne: állás Egyiptomban és az unió ifjúsági hálózatában, ösztöndíj Bilbaóba, fotós, színházi és irodalmi pályázatok.
Zorka Wollny a 2004-es performanszáról vált híressé, melyben beköltözött az IKEA-ba. Kiállítása a Platán Galériában.
A Constable-képet Hatvany Ferenc báró, magyar műgyűjtőtől lopták el a háború idején.
Benne: irodalmi és összművészeti pályázat, ösztöndíj Közép-Amerikába, Marseilles-be, Kanadába, Luxemburgba, állás Japánban, Münchenben.
Víz alatti koncertsorozat kezdődött Nagy-Britanniában.
A régi, 1963-as változat pedig egyenesen cukijaki. Erőt ad a világnak!