Némely orosz egyetemista a második világháború után azzal egészítette ki ösztöndíját, hogy az állatkertben oroszlánbőrbe bújva vonulgatott. A maiak taxiznak, feketén –...
Cunningham egyetértőleg hivatkozik Schiff András múlt heti Guardian-cikkére is.
A Wantee című installáció egy képzeletbeli nagyapa világába vonja be a közönséget. Az angol művészeti elismeréssel 25 ezer fontos (9 millió forintos)...
14 országban több mint hétezer 15-49 év közötti nőt kérdeztek meg az izgalmas tudományos kutatásban. Olvasd a válaszokat! Helmut Newton: Önarckép
"Még nem találkoztam olyan nővel, aki ne lett volna feminista"- Kertész Róbert jelenti Londonból.
Intézetekben hagyott, gyakran fogyatékos kelet-európai gyerekek megmentésére költ milliókat saját vagyonából J. K. Rowling.
Bacon egy kisebb, szintén barátjáról és művésztársáról, Freudról készített "próbajellegű" triptichonja 23 millió fontért (7,9 milliárd forint) cserélt gazdát egy 2011-es liciten.
A Nobel-díjas Harold Pinter emlékére 2009-ben alapított díjat évente egy brit írónak és egy olyan kollégájának adják át, akit az emberi jogok...
Nyilvánosságra hozták a 2013-as Booker-díj (Man Booker Prize) jelöltjeinek szűkített listáját, amelyen két korábbi jelölt, Jim Crace brit (Harvest) és Colm Toibín...
Uram, megkérhetném, hogy verje be ezt a szöget a falba? – válaszok Szomáliaból, Nagy-Britanniából, Thaiföldről – [Nógrádi Gábor írásai]
A Greenpeace környezetvédő mozgalom hat női aktivistája felkapaszkodott múlt csütörtökön Nagy-Britannia legmagasabb épületére, tiltakozásul a Shell olajtársaság északi-sarkvidéki olajkutatási tervei ellen.
Benne: Alkotóházi ösztöndíj Olaszországba és Hollandiába, esszé- és fotópályázat a korrupcióról, műfordítás-pályázat, álláslehetőség Brüsszelben.
Hatvankét éves korában rákban meghalt Trevor Bolder basszusgitáros, a Uriah Heep brit hard rock együttes tagja, aki a hetvenes években David Bowie...
Az irodalomkritika esetenként nagyon durva dolog. Főleg, ha az esztétikai alapú műbírálat ideológiai alapúvá válik. Ha nem az alkotás színvonalát, hanem létrejöttének...
David Bowie bejelentette a Where Are We Now? című dalának kiadását. Nézd meg a klipet!
William Steadnek hívták, ismert újságíró volt. 1886-ban írta a "Miként süllyedt el az Atlanti-óceánban a postahajó - egy túlélő elmondása alapján" című...
A kenőpénzre utazó rendőr, a narkomán egyetemi tanár és a kaukázusi illetőségű rabló segít tájékozódni az orosz nyelv rejtelmeiben. (Kegyes Csilla írása)
Néha furcsa helyzeteket produkál az élet. Adós lettem egy lemezkritikával: saját magam adósa. Mert a feladat mindig is izgatott, s egyszer már...
Díszvendégségünk mottója: Unkari lähellä, azaz: Magyarország közel van. Kiemelt szerepben a gyerekkönyvek.
Az új lemez címét a termodinamika második törvénye inspirálta, amelynek tárgya az egy zárt rendszeren belüli energia elkerülhetetlen pazarlása. Hallgass bele!
Ellory 1965-ben született, meglehetősen hányatott sorsú gyerekkora volt, első 22 könyvét elutasították a kiadók.
A város törvényszerűségeit a technológia és a teljesítmény finom összehangolása adja.
Tarr Béla 1994-ben bemutatott Sátántangó című filmalkotása a 35. helyet kapta a szavazatok alapján.
Apja által írt életrajzi könyv jelenik meg a 11 hónapja elhunyt Amy Winehouse brit énekesnőről, a kötet az Egyesült Államokban már kapható.
Számos dalban használnak metaforákat, az I'll Be Gone című számban például az emberi kapcsolatok az űrtémára utalnak. + 1 videó.
Skóciát tekintve még rosszabb a helyzet: 2 év és 9 hónap a szegény családban élő tanulók lemaradása.
A Joy Division 1980. május 2-án a birminghami egyetemen lépett fel utoljára. Az akkor már jó ideje epilepsziával küzdő 23 éves énekes,...
Nagyon ritkán kerülnek elő ilyen sírok.