Archív

J. K. Rowling kelet-európai gyerekeket ment

Intézetekben hagyott, gyakran fogyatékos kelet-európai gyerekek megmentésére költ milliókat saját vagyonából J. K. Rowling.

A példátlan sikerű Harry Potter-sorozat Skóciában élő 47 éves szerzője a Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi brit lap közéleti magazinjának adott interjúban felfedte: évek óta titkos látogatásokat tesz Moldova, Csehország, Ukrajna és Románia állami gyermekgondozó intézményeiben, amelyekben sokszor „szívszaggató körülményeket” tapasztal.

Rowling elmondta: e látogatásai során többször is szinte ellenállhatatlan kísértést érzett arra, hogy egy-egy rettenetes körülmények között tengődő kisgyereket egyszerűen hazavigyen magával. Hozzátette: tudja, hogy ez „mélységesen irracionális” gondolat, hiszen semmiféleképpen nem vihette magával ezeket a gyerekeket, de háromgyermekes anyaként „ez az ember legerőteljesebb reakciója” ilyen helyzetekben.
Az írónő szerint „át kell adni a múltnak azt az exkommunista beidegződést, hogy az állam szemétdombra hajítja” a gondozásába került gyerekeket.

Az interjúból kiderült az is, hogy Rowling létrehozott egy jótékonysági hálózatot Lumos néven, amely – különösebb hírverés nélkül – már eddig is milliókat fordított gyermekek kimentésére a „börtönszerű” intézetekből.
J. K. Rowling e tevékenységét közvetlenül saját főhőse, Harry Potter inspirálja, a varázslótanonc, aki elvesztette szüleit, és a túlélésért küzd egy nagyon ellenséges környezetben. „A párhuzam egyértelmű” – mondja az interjúban a szerző, akit dúsgazdaggá tett az általa kitalált regényalak.

A másik inspiráció saját egykori nyomora.

Emlékszem, húsz éve még a saját számtól vontam meg a falatot, hogy a lányom ehessen. Emlékszem olyan napokra, amikor szó szerint semmi pénzünk volt

idézi fel azokat a keserves időket.

A The Sunday Times című tekintélyes vasárnapi brit lap – amely minden évben összeállítja listáját (Rich List) a Nagy-Britanniában élő felső ezer becsült vagyonáról – Joanne K. Rowlingnak az idén 560 millió font (csaknem 200 milliárd forint) vagyont mutatott ki. Rowling ezzel az idei ezres lista 20. helyezettje, és messze a világ leggazdagabb regényírója, jóllehet az 1990-es évek elején még heti 68 fontos tanácsi segélyből, munkanélküliként tengődött egy edinburghi szociális bérlakásban.

A Mail on Sunday vasárnapi riportja szerint az írónő jótékonysági szervezete Moldovában – a legszegényebb kelet-európai országban, ahol a Lumos tevékenykedik – máris rendkívüli eredményeket ért el: az intézetekben tartott gyerekek száma 2008 óta 63 százalékkal, több mint 11 ezerről mára 4300-ra csökkent. A gyerekeket ideális esetben saját szüleikhez juttatják vissza, vagy ha ez nem megy, nevelőszülőknél helyezik el. A hosszú távú cél az állami gyermekintézetek végleges bezárása.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top