+ Zene

Lady Gaga nem volt sértő a dubaji lóversenypálya színpadán

Az popénekesnő több mint húsz slágerével, köztük az Artpop, a Pokerface, a Born this way és az Applause című számokkal örvendeztette meg a szerda esti koncertre összegyűlt több tízezer rajongóját.

A helyi kultúra iránti tisztelet jeleként a szervezők némileg módosították a koncert menetét és magához képest Gaga is visszafogott jelmezekben lépett a színpadra. „Nagyon sokáig vártam az engedélyre. Könyörögtem és kérdezgettem, hogy mikor lehetek már végre a közel-keleti rajongóimmal” – mondta el az énekesnő.

Gaga korábban azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a show egyetlen dubaji rajongója számára sem lesz kulturálisan sértő.

Az Egyesült Arab Emírségeken kívül Kuvaitból, Iránból, Nagy-Britanniából, a Fülöp-szigetekről és Kínából is érkeztek – az amerikai pop díva által „kis szörnyetegeknek” nevezett – rajongók a szabadtéri koncertre. A hőségre tekintettel a szervezők hűtőberendezésekkel gondoskodtak a közönség kényelméről.

„Régi álmom volt, hogy a Közel-Keletre jöjjek és ez most végre megvalósult” – írta az énekesnő egy Facebook-bejegyzésben. A popdíva mindössze néhány napot tölt Dubajban, majd tovább indul Tel Aviv-ba, turnéjának következő állomására.

001.Lady_Gaga-In_dubai

Forrás: MTI/gagamedia.com

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. buchbinder ármin szerint:

    Nem lehetne, hogy lédi gyagya ott maradjon a Közel-Keleten?

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top