Elhunyt Csapó János színművész, a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja, Déryné-díjas, érdemes művész, Miskolc díszpolgára. A művész hosszan tartó, súlyos betegség után...
Hatalmas sikere volt a bemutatónak.
A Kecskeméti Főiskolán fejlesztett MegaLux nevű autó több mint háromezer kilométert megtéve átszelte Ausztráliát, ezzel hetedik helyen végzett a napelemes autók World...
Idén tavasszal váratlanul felállította Kiss Csabát az önkormányzat a Miskolci Nemzeti Színház igazgatói székéből, amit a színház művészeti tanácsa, az igazgató érdemeinek...
Életük első hónapjait inkubátorban töltő koraszülöttek számára dolgoztak ki a Bókay Gyermekklinikán egy olyan programot, amelynek köszönhetően a babák napi negyedórában a...
Életének 89. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után pénteken hajnalban elhunyt Békés András Kossuth-díjas rendező, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és...
Az idei nyár legnagyobb eredménye, hogy Balatonföldvár mellett Balatonbogláron és Balatonfenyvesen is megnyílt egy-egy KULTKIKÖTŐ élménytér, de ennél sokkal több is történt!
A Pesti Magyar Színház számára ez kettős ünnepet jelent, ugyanis Dániel Vali és Moór Marianna színművésznőnk is ezen az évfolyamon tanult, bár...
A hagyományokhoz híven idén is levetítik a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) díjnyertes filmjeit szeptember 6-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Lesz, ahol korábban kezdenek és tovább tartanak nyitva, de a legtöbb helyen - ahogy a fővárosban is - este 7-kor kezdődik és...
A 2013-ban készült alkotás az idei KAFF-on (Kecskeméti Animációs Filmfesztivál) elnyerte a legjobb forgatókönyvért járó díjat, valamint az Országos Diákzsűri díját is.
A modern kortól elválaszthatatlan tömeges migráció ellentétbe kerül a modern európai történelem egy másik kulcsfontosságú képződményével, a francia mintára kulturális egyneműséget hirdető...
Az állami kitüntetéseket többek között Frenreisz Károly előadóművész, Faragó Laura dalénekes, Korbuly Péter bemondó, Fábián László író, Tunyogi Péter színész kapták.
Menettérti kedvezményeket eddig budapesti közgyűjtemények meglátogatásához lehetett igénybe venni, kezdeményezésemre azonban erre mostantól kiemelkedő jelentőségű vidéki múzeumok, kiállítások esetén is van mód
Idén Budapesten kívül kilenc vidéki helyszín is bekapcsolódik a változatos programba, amely Cannes, Velence, Berlin és San Sebastian filmfesztiváljainak legjobbjaiból válogat.
Hosszú évek óta nem láttuk színpadon. Egykor a Madách Színház vezető művésze volt; férje oldalán végigjátszotta az akkor legnépszerűbb darabok női főszerepeit....
Doór Ferenc nagybányai festészet hagyományait folytató festészetében a természeti témák és emberalakok gazdag színvilággal jelennek meg.
A produkció egyik jelenete a háborúban a nők ellen elkövetett erőszak brutalitására irányítja rá a figyelmet, a szexuális erőszak a háború egyik...
Dübörög a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, végre a Nap is kisütött. Láttunk Oscar-jelölt rajzfilmet, illetve spanyol báb-horrorfilmet is, és végre eláruljuk, hogy mi...
Mostanra csak Kecskeméten maradt animációs stúdió, és azt látom, hogy a teamek szétszórva, elszigetelten teszik a dolgukat.
A könyvtármozi-hálózat kialakítását segíti az NKA is azzal, hogy ebben az évben pályázaton keresztül 100 millió forintot biztosított a kistelepülési könyvtárak eszközfejlesztésére.
A Kecskeméti Animációs Filmfesztiválról rajzfilmekért felelős kollégánk tudósít, aki rögtön az első nap majdnem el is veszett Kecskeméten.
Kezdődik a 12. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál! Azoknak, akik kíváncsiak a legjobb magyar animációs filmekre és lemaradtak a két évvel ezelőtti, 11.KAFF-ról
Mucsi Sándor pályafutása a kaposvári Csiky Gergely Színházban indult. Játszott a debreceni Csokonai, a kecskeméti Katona József és a Miskolci Nemzeti Színházban....
Életének 86. évében elhunyt Bánszky Pál művészettörténész, néprajzkutató, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Népművészeti Tagozatának rendes tagja.
A 49 tabló bemutatja az építész ismert és kevésbé ismert munkáit, például az Iparművészeti Múzeumot, a Magyar Földtani és Geofizikai Intézetet, a...
A fővárosban és hét vidéki nagyvárosban közönségtalálkozókat szerveznek Nemes Jeles László és meglepetésvendégek részvételével a Saul fia című filmnek. Talán valamelyiken a...
Idén három kategóriában (vers, próza, esszé) talált gazdára a több mint egy évtizede alapított elismerés. Az Irodalmi Jelen folyóirat főszerkesztője, Böszörményi Zoltán...