Holnap kezdődik az Állatkertek Éjszakája

allatkretek

Látványetetésekkel és egzotikus állatok simogatójával is készülnek az állatkertek országszerte 12 helyszínen az Állatkertek Éjszakája idei programjain – mondta el Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője.

Idén az ország tizenegy településén, 12 állatkertben szervezik meg a programot; Budapest vonzáskörzetében a Fővárosi Állatkert mellett a Tropicarium és a Budakeszi Vadaspark, Győr, Veszprém, Pécsen a belvárosi Akvárium-Terrárium és a Zsolnay Kulturális Negyed, az ország másik felében pedig Miskolc, Debrecen, Jászberény, Kecskemét, Szeged, és a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum csatlakozott a rendezvényhez

– mondta a szóvivő.

A programok minden helyszínen igazodnak a helyi adottságokhoz és lehetőségekhez, lesz, ahol korábban kezdenek és tovább tartanak nyitva, de a legtöbb helyen – ahogy a fővárosban is – este 7-kor kezdődik és éjfélig tart az esemény.

Ilyenkor arra törekszünk, hogy még közelebb lehessen kerülni az állatokhoz, valamint hogy kicsit betekinthessenek a látogatók a kulisszák mögé is. A fővárosban például lesznek izgalmas látványetetéseink, amelyekbe a közönséget is bevonjuk, de azt is meg lehet nézni, hogyan esznek marhaszívet a piráják

– tette hozzá.

Az érdeklődők bepillanthatnak az állatgondozók munkájába is, a Mérgesházban például bemutatják, hogyan, milyen eszközökkel gondozzák az állatokat, de óriáskígyó vagy egzotikus rovarok simogatására is sor kerül az este folyamán.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!