x

Vass Éva köszöntése

vass-éva-gábor-miklós

SOLVEJG – LIPÓCIÁBAN
(Vass Éva születésnapjára)

Kelecsényi László írása

Hosszú évek óta nem láttuk színpadon. Egykor a Madách Színház vezető művésze volt; férje oldalán végigjátszotta az akkor legnépszerűbb darabok női főszerepeit. Manapság nemigen hallani felőle. Mióta Gábor Miklós meghalt, Vass Éva visszavonultan él.

A ma élő, de már nem aktív színésztársadalom életéből kimaradt egy fontos fázis. Se a férfiak, de főként a nők nem lehettek sztárok, ha minden adottságuk meg lett volna is hozzá. A szocializmus nem tűrte az ilyesmit – gondolnánk. Ám a legzordabbnak vélt ötvenes években Zenthe Ferencet NDK-beli vendégeskedése idején a Rákóczi hadnagyában és a Gábor diákban játszott szerepeiért úgy ünnepelték, mint egy nyugati filmsztárt. Ott lehetett – nálunk nem. Bara Margit például a karrierjével fizetett, mert mint a legnépszerűbb hatvanas évekbeli színésznőt belekeverték egy mocskos ügybe (a hírhedt Ónodi-perről van szó). Csak a nevét, de az elég volt ahhoz, hogy megalázzák, tönkretegyék.

Vass Éva is könnyen így járhatott volna. A pályakezdő, már egy főszerepet (Rákóczi hadnagya) maga mögött tudó, nemcsak bájos, de igencsak tehetséges ifjú színésznőt leváltották a 2 x 2 néha öt főszerepéből. A politika erkölcsbírót játszott. Amikor 1953 után enyhült kicsit a diktatúra szorítása, a gyengülő hatalom főként a művészek magánéletébe ütötte bele az orrát. Szerintük az újabb filmfőszerepét alakító színésznő ’túlságosan bizalmas viszonyba’ került a rendezőjével. Bán Frigyest emiatt lecserélték a produkció éléről. Csak a dalok maradtak meg. A filmet folytatták mások, de a felvett zenei anyagot nem rögzítették újra. A 2 x 2 néha öt vásznon látható női főszereplője (Ferrari Violetta) a mai napig Vass Éva énekhangjára tátog.

Mondjunk valami meglepőt:

ő lehetett volna a magyar Shirley MacLaine. Amikor kivették a meglehetősen együgyű „szocerett” főszerepéből, vele majdnem egyidős amerikai kolléganője éppen egy Hitchcock mozgóképben (Bajok Harryval) alapozta meg filmszínészi jövőjét. Az egyenlősdi jegyében magyar színészből sztár nem lehetett. Vass Évát kárpótolhatta a színház, az amúgy is nagyobb szerelem. Hosszú listát lehetne összeállítani olyan színészekről, akik nem szerették a filmezést. Ő sosem nyilatkozott erről, mert amíg nem filmezett, élete egyik legnagyobb színpadi sikere, az Anna Frank naplója főszerepét játszotta a „kis-Madáchban” (ma Örkény Színház). Az 1956-os világpremier után a fiatal Ádám Ottó rendezésében került színpadra a híres napló-regény átdolgozása, és miként világszerte, nálunk is óriási sikerrel ment. Vass Éva ebben a darabban lett a közönség kedvence. 57-ben mutatták be, amikor – legalábbis kulturális téren – még sok mindent lehetett. A nácik elől bujkáló zsidó család kamaszlány hősnője szinte egybeforrt vele. Ha felütjük a korabeli műsorlapot, hetenként 4-5 előadást hirdet, vasárnap olykor délután és este is.
*
Vass Éva a korabeli játékfilmekben gyakran alakította a szerelmi háromszögek harmadikját, aki feldúlja a tisztes házasságok bejáratott működését. Bár egyéniségében semmi kihívó vonás nem rejlett, mégis ő lett az a „hatalmas harmadik”. Persze, amelyik házasságot föl lehet dúlni, az nem is lehet olyan jól működő.
Három példa.

Csigalépcső:

A fővárosba áthelyezett vidéki könyvtáros gépíró kolléganőjétől kap lökést pesti előmenetele további építésére (Bárány Tamás azonos című regénye alapján).
Vörös tinta: A tehetséges rajztanár beleszeret új munkatársnőjébe, aki mellesleg kislánya osztályfőnöke (Szabó Magda eredeti filmnovellája nyomán).

Lopott boldogság:

A középkorú gyermektelen házasságban élő férfi feleségül venné az egyedülálló várandós munkáslányt (ennek a sztorinak H. Barta Lajos volt a kiötlője).

Akkortájt még valódi írók fordultak meg a filmgyári dramaturgiákon. Minket azonban jobban érdekel, hogy a szereposztók miért a naiva-alkatú Vass Évában látták meg a férjek elcsábítására hivatott nőalakok megjelenítőjét? Vegyük úgy, hogy akkoriban – az említett filmek 1957 és 1962 között készültek – csak efféle szabadságharcra nyílott alkalma az újító kedvű elv- és kartársaknak. Vass művésznő lett Mariann, a frígiai sapkás, ezúttal érzelmi forradalmár. Megunt feleségekeit, ha parabolában gondolkodunk, mint avult társadalmi formákat hagyták volna el a lázadó férjeik. Ám ahogy 56-ban nem lehetett az unt és utált politikai formációt magunk mögött hagyni, úgy a kikapós férjek is – szerelem ide vagy oda – vissza lettek terelve a nem-szeretem házasság dramaturgiai karámjába. Fiatalok nem lázadhattak, csak egy tündéri kis öregasszonynak, Mici néninek sikerült ez a hadművelet nem sokkal később – a filmvásznon.

Vass Éva nagyjából kimaradt a magyar film új hullámának színészei közül. A színházában sokkal több és jobb feladat érte el. Anna Frank után Cherubin a Figaró lakodalmában, Miranda A viharban, Ophelia Gábor Miklós oldalán, Stella A vágy villamosában, majd a Nem félünk a farkastól mindkét női főszerepe – persze egymástól sokévnyi távolságban.
Az igazi főszerep azonban nem a moziban, nem is a teátrumban várta. Hogy Gábor Miklós feleségeként miként hagyták el, sokak meglepetésére a Madách Színházat, amikor úgy érezték, nem tudnak tovább fejlődni, ha maradnának, bezápulnának az önismétlésekbe – ez nagyjából közismert. Jött Ruszt József, és a színészpár a lipóciai Katona József utcából a kecskeméti Katona József Színházba költözött. Mindig ott voltak, ahol történt valami teátrumi érdekesség, valami újszerű szellemi izgalom.
*
Az asszonyi főszerep – az örök Éva, vagy inkább a hűséges Solvejg szerepe – azonban nincs előre megírva. Gábor Miklós mindig színházból nősült, háromszor is. E házasságokból kettő a teljes – és egykoron bulvármentes – honi nyilvánosság előtt zajlott. Akkor még nem gázsi-kiegészítésként, hírnév-pótlékként kerültek címlapokra a színészházaspárok. Ruttkai Éva, a második feleség miskolci színpadi megismerkedése Latinovitscsal, meglehetősen közismert, sokszor megírt esemény. Az viszont már jóval kevésbé él a köztudatban, hogy Vass Éva hogyan lett minden idők Hamlet-széria rekordere, Gábor Miklós élete párja. Aki részletekre kíváncsi, üsse föl a Sánta szabadság című életrajzi kötet utolsó lapjait, ahol a színész-író lélektani regények körmölőit megszégyenítő módon rögzítette egy új, életre szóló, azaz az élet végéig tartó szerelem születését.

Vass Éva több mint másfél évtizede, férje halála óta őrzője egy jelentős irodalmi, egész pontosan egy szépirodalmi hagyatéknak, Gábor Miklós olvasható szellemi örökségének. Lassan elfogynak, akik Hamletként, Tanner Johnként vagy Alcestként látták őt a színpadon. A nyomtatott könyvoldal maradandóbb emlékmű egy teátrumi este mégoly izgalmas emlékénél. A szövegek pedig megvannak. Sokkal több, mint amit a könyvkiadók (Magvető, Palatinus) vagy a Holmi folyóirat közölt tőle. Szerencsénkre Gábor Miklós nagyon megszerette a komputert, és az ifjakat megszégyenítő módon használta is azt. Merevlemezes irodalmi hagyatéka még sok meglepetést okozhat az utókornak.

A 168 Óra cikke nyomán.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!