Tordy Géza színművészt a római katolikus szertartás szerint Korzenszky Richárd, a Tihanyi Bencés Apátság volt perjele búcsúztatta.
Az erősítők az audio berendezések központi elemei, melyek a hangjelet fokozzák és továbbítják a hangfalaknak. Egy erősítő fő feladata, hogy a zenei...
„Az albumot egyébként Bálint szobájában fejeztük be, kicsit nosztalgikusan, mivel tíz évvel ezelőtt éppen ott kezdődött el minden” – meséli Lábas Viki.
A tárlat fontos részét képezik az albumból származó szövegek is, amelyeket Burger Barna barátjával, alkotótársával, Kőrösi Zoltánnal írt.
Az Ilker Catak rendezésében készült alkotás győzelmét jelentő Lux-díjat kedden Brüsszelben, az Európai Parlamentben hozták nyilvánosságra.
Gregersen Gudbrand szorgalmas munkájának eredményeként nagy vagyonra tett szert, majd szinte mindent elsodort a trianoni katasztrófa.
Az Utolsó vacsora az Arabs Szürkénél című filmet ma este, azaz április 18-án láthatod a Magyar Mozi TV csatornáján 21 órai kezdettel.
Alig akad olyan ember, aki legalább egy kórházi filmsorozatért ne rajongott volna. Kórház a város szélén, Klinika, Vészhelyzet, Grace Klinika – ugye,...
A nagyszabású koncerten eljátsszák mindhárom Dinamit-album slágereit, a jubileumhoz méltó hangzással és színpadi megjelenéssel.
Tizenhetedik alkalommal rendezik meg 2024. április 20-án, szombaton a zenerajongók ünnepét, a Record Store Day-t.
Nagy Sanyi kifejtette, hogy sok régi színész eljött, és bár vannak tehetséges fiatalok, valahogyan az egész megváltozott.
Népi kultúránknak kiemelt jelentősége van, ezért alapította meg 2017-ben a kormány a Csoóri Sándor Programot.
A cikk továbbá említ egy pletykát is Törőcsik Mari velemi házával kapcsolatban. Állítólag a lánya, Teréz, alacsony áron árulja.
A premiert követően Mosolygó Sára azt emelte ki, hogy a filmet az Egyesült Államokban is nagyon nagy szeretettel fogadta a közönség.
A három nővér cselekménye tehát ugyanaz, csak a helyszín változott. A film zenéjét Dés László szerezte.
Sajtótájékoztatóján Karikó Katalin azt mondta, hogy az elmúlt három évben ideje nagy részét reptereken, repülőkön töltötte...
A szenvedély íze ugyan hosszú film, de pont a valós időérzékelésünket használja fel ahhoz, hogy a későbbi jeleneteket akár könnyekig átéljük.
Idén új területen valósul meg a Bánkitó Fesztivál egy része. A Tábor felállításával egy tágasabb helyszín felé veszik az irányt.
Reviczky Gábor szerint a bordarepedés rosszabb, mint a törés, mivel a szervezet burkot képez köré, ami nyomást gyakorol az izmokra.
Abela mindent megtesz azért, hogy lemásolja Amy Winehouse egyedülálló énekhangját, annyira, hogy úgy tűnik, mintha ki akarna csúszni az állkapcsa.
Gérard Mourou: Én magam kifejezetten hiszek a nukleáris energia jövőjében, de ehhez a felmerülő biztonsági kérdésekre választ kell adni.
A 2015-ben készült 124 perces olasz-svájci-angol-francia filmdráma rendező Paolo Sorrentino, a forgatókönyvet is ő jegyzi.
Mondanivalóját teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg, a mesterséges intelligencia segítségével.
Amerikából decemberben érkezett kiadvánnyal együtt 591-re nőtt a Munkácsy-múzeum gyűjteménye. Idén az a cél: 600.
Vera temetésére azért vett sárgát, mert azt gondolta, hogy a generációjuk életérzését legjobban a sárga rózsa fejezi ki.
Az eddig kirajzolódó kép több mint aggasztó, hiszen a korábbi vizsgálatok alatt a szerek többségével szemben szinte azonnal ellenállóvá váltak a kórokozók.
Bár az Ördög üstököse végül nem lett olyan fényes, hogy szabad szemmel is könnyen megfigyelhető legyen...
Újabb pályázati kör nyílik meg kedden az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében.
A legénybúcsú nem az az alkalom, amikor finomkodni és illedelmeskedni kell. Főként akkor nem, ha jó vagy akár a legjobb barátunk a...
A Só Mihály kalandjai című filmet ma este, azaz április 15-én láthatod az M5 csatornáján 21 óra 30 perces kezdettel.