A Rossz versek című játékfilmet Berkes Julia producer vezetésével a Mundruczó Kornél és Petrányi Viktoria által alapított Proton Cinema gyártja.
Idősebb Adamkó Péter beszámolója szerint augusztus 12-én a magyar barlangkutatók 1440 méter mélyen átúszták a barlang legveszélyesebb pontjának tartott víz alatti járatot...
A súlyos drogfüggővé vált, zaklatott magánéletű Lugosi olyan szegényen halt meg 1956. augusztus 16-án, 73 éves korában, hogy temetését Frank Sinatra fizette...
Ugyanaz a Szépirodalmi kollégium, amelyik a folyóiratok támogatásánál nagyjából 0-ra vizsgázott az év elején, most 1 millió és 300 ezer forint közötti...
Az előadások tematikáiban egyszerre van jelen a folyamatosan változó olasz kultúra, a tradíciók és a történelem folytonos feldolgozása és elkerülhetetlen (illetve szükséges)...
Hogyan kezdte a szakmát, mit gondol a magyar szinkron helyzetéről, és kiknek ad leginkább a szavára? Bogdányi Titanillával beszélgettünk a kezdetekről, a...
Cimbrishamm kikötőjében egy réz kávéskanalat halásztak ki a vízből, melynek nyelén „Maine 6600 tonne” felirat állt. A kanál csakis az 1898-ban, Havannában...
A III. Nemzetközi Vertcsipke Fesztiválon Anglia, Ausztria, Csehország, Franciaország, Lengyelország, Hollandia és Szlovákia és a vendéglátó Magyarország vertcsipke-készítői találkoznak.
Idén 13 múzeum települt ki a fesztiválra - számolt be róla Ónody Ágnes a Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeum (PAM) munkatársa.
A színész hat alkalommal öltötte magára a Star Wars egyik legnépszerűbb robotjának jelmezét. Halálhírét mély megrendüléssel fogadta színésztársa, Mark Hamill is.
Aki jegyüzérektől szeretne belépőt venni a márciusi előadásra, mélyen a zsebébe kell nyúlnia, az üzérek ugyanis rendkívül sokat kérnek a jegyekért.
Közös fotón pózolt a latin zene egyik legnevesebb képviselőjével a Bohemian Betyars együttes. A képet azonnal meg is osztották a közösségi oldalukon.
Nemcsak Európából érkeztek látogatók a Sziget Fesztiválra. A fesztivál legtöbb résztvevőjét adó tízes listára még a távoli Ausztrália is felkerült.
A misét Stanislaw Dziwisz bíboros, krakkói érsek mutatta be, a szertartásokon részt vett Beata Szydlo lengyel kormányfő is.
Francia house-mester, londoni rockcsapat és francia-algériai énekes is színpadra lép a Sziget Fesztivál vasárnapi programjában.
Egy magyar Youtube-csatornán olyan rajzfilmeket nézhetsz meg kitűnő minőségben, mint például a Vuk, a Ludas Matyi, vagy éppen a Szaffi.
Az emberek szerint a karmesterek szeretik nagy együttesek előtt lengetni a karjukat. Én nem tartozom ebbe a klubba.
A film 1957 elején játszódik, amikor a Szovjetunió úgy dönt, hogy baráti országai közül Magyarországnak ad esélyt, hogy kiválassza, kit küld első...
A kedvezőtlen modernizációs kísérőjelenségek közül Darvasi a társadalmi átrétegződést, az elszegényedés és meggazdagodás kettősségét, az országon belüli és országok közötti migrációt érzékelteti...
Hogy feladatait a lehető leghatékonyabban lássa el a chicagói rendőrség, mindenféle osztályokat hozott létre, mint például gyilkossági, forgalmi, tolvajlási osztály, sőt, megalakult...
„ Imádom Szegedet, de nem azért, mert éppen itt vagyok, és ezt kell mondanom. Nem fizet nekem a Botka László polgármester semmit....
Krnács Ágota nem az egyes személyről kerekít kritikát, hanem a naponta felbukkanó csoportos fonákságokat sűríti királydrámává, s kombinálja a bujdosó diktátor jajszavával.
A 32 éves egyiptomit a közösségi oldalakon arra buzdították szurkolói, hogy ne álljon ki az izraeli dzsúdós ellen, mivel az az iszlám...
A magyar nyelvet tizenöt millióan beszélik Különösen politikusok szeretnek a tizenötmillió magyarral dobálózni. Ugyanakkor csak egy kis matematika, és beláthatjuk, hogy a...
A fűnél akár harmincszor erősebb és valószínűleg sokkal károsabb szer terjesztői minden gátlás nélkül, nyíltan szórják, reklámozzák termékeiket.
'Addig volt jó, míg Kádár élt.' Élet a Balatonnál 1986. Vigyázat, idilli retro-mozi következik!
„A rend visszatérésével a rendezvény tiltás alatt lesz, ahogy a hasonló felforgató jellegű, erkölcsromboló összejövetelek is felszámolásra kerülnek. Az ifjúság jelenti a...
A kényszerbetelepítés új alkotás, olyan szó, ami a magyarban korábban nem volt használatos. Amikor egy számunkra új, korábban nem hallott szót vagy...
Sziget 2016. Kiss Tibiék délutáni matinéja után nézzük, hallgassuk meg például Sergei Sergeyevich Prokofiev zeneszerző unokáját, aki producer, lemezkiadó és klubtulajdonos egyszemélyben,...
Izgalmas beszámoló egy Keletről Nyugatra tartó utazásról, amelynek tétje nem más, mint hogy két, alapjaiban különböző világ tud-e békében élni egymás mellett.