+ Történelem
A padlás padlója alól került elő Faulhaber András Waffen SS egyenruhája, német naplója, egy 42-es Mein Kampf
Faulhaber András 1942 áprilisában jelentkezett a Waffen SS-be, és nem sokkal később az orosz frontra került.
Zombori István a temesvári papnevelde építészetéről
Feltárja a múltat a temesvári papnevelde építészeti történetét bemutató Zombori István új kötete
Petőfi Sándor műveinek első gyűjteményes kiadása 1847-ből
A címlapképen Petőfi acélba metszett képe látható Barabás Miklós rajza alapján és Pefőti akkor már igazi költősztárnak számított.
98 éves férfi ellen emeltek vádat: közreműködött a Sachsenhausen koncentrációs tábor 3300 rabjának „kegyetlen és alattomos meggyilkolásában”
A Sachsenhausen koncentrációs tábor 1936-tól működött, a Berlin térségében fekvő lágerbe nagyjából 200 ezer embert hurcoltak.
Hogyan fusiztak a magyarok?
Az emberek a szocializmusban fusizás vagy „géemkázás" közben inkább végezték azt a munkát, amihez értettek, mint a hivatalos állásukban.
Rejtélyes erődöt találtak az Ohridi-tó mélyén
A Balkán gyöngyszemének nevezett Ohridi-tó albán partjához közeli Linnél találták meg az erődített települést, amely a vízre épült.
5300 éves gigantikus városkapu került elő vízvezeték fektetése közben
A városkapu nemcsak a települést védte, hanem azt is üzente, hogy fontos, erős, társadalmilag és gazdaságilag jól szervezett helyre lépünk be
Egyedülálló expedícióra indul 3 férfi Prinz Gyula nyomdokain a Pamír hegységben
Ezt a témát Prinz Gyula, a 20. század egy jelentős magyar geomorfológus-geológusa is vizsgálta egykor a Pamírban.
Parádés ünnepség a pisai ferde torony 850. születésnapján
Ingyenes látogatással és koncerttel ünnepelték a pisai ferde torony 850. születésnapját, harangzúgással kezdődött az ünneplés...
1000 szalmaszálból készítették el a Bazilika aratókoszorúját
A könyörgést követően Kovács atya áldást mondott az aratókoszorúra, amely október végéig tekinthető meg a Bazilika szentélyében.
Megszűnt a Clio Intézet
A Clio Intézet 2023. július 31-vel befejezte működését, és jogutód nélkül megszűnt - közölték a Facebookon.
Római kori hajót találtak egy szerb szénbányában
Újabb római kori hajó maradványai kerültek elő egy szerbiai szénbányából, az ókori Viminacium település maradványai közül.
30 centis Vénusz-szobrot vásárolt 1,5 millióért Belgiumban a székesfehérvári önkormányzat
Igyekeztek közvetlenül a tulajdonostól megvásárolni a Vénusz-szoborfejet, de ő ragaszkodott az árveréshez.
Dik I na Bistar!
A Phiren Amenca a ternYpe nemzetközi roma ifjúsági hálózattal - Dik I na Bistar (Nézd és ne feledd!) jelszóval - art konferenciákat
Az oroszok a világörökség részeit lőtték szét Odesszában
Odessza történelmi központja januárban került fel az UNESCO veszélyeztetett világörökségi helyszíneket felsoroló listájára.
Kolumbusz Amerika felfedezéséről szóló levele kalandos utat járt be
Kolumbusz leveleit annak idején Stephan Plannck német származású római könyvkiadó késedelem nélkül lefordíttatta...
Sisi királyné gimnasztikanadrágját is kiállítják Gödöllőn
Látható lesz még Sisi különleges, fekete napernyője, több, császári családtagot ábrázoló portré, számos dokumentum, porcelán.
Tíz év után nyit a brassói fellegvár
A brassói fellegvár májusban az önkormányzat és a lakosság határozott kérésére került át a román állam köztulajdonából a város köztulajdonába
900 tételes gyűjtemény a könyvtáralapító gróf Széchényi Ferenc életéről, családjáról és levelezéséről
A Széchényi Ferenc Archívum – Digitális és digitalizált dokumentumok gyűjteménye (oszk.hu) címen elérhető honlap.
Illegális keresztállításba kezdett az úzvölgyi katonatemetőben egy román szervezet
Az úzvölgyi katonatemető parcelláiban zömmel I. világháborús, az osztrák-magyar, a német és az orosz hadsereg itt elesett katonái nyugszanak.
Óriási őskori fejszéket találtak a Medway folyó völgye feletti dombom
A lelőhely a régészek feltételezése szerint Nagy-Britannia kora őskori időszakára utalnak vissza, amikor a neandervölgyi emberek megjelentek
Adamik Béla projektje közel 1 milliárd forintot nyert a latin nyelv újszerű kutatására
Adamik Béla projektjének célja: újszerű, átfogó kutatással tárják fel a latin nyelv változatainak jellemzőit a Krisztus utáni első évezredben.
Abraham Lincoln eddig ismeretlen levelére bukkantak, amelyben tanácsot adott
Abraham Lincoln válasza rávilágít az amerikai elnök stratégiai gondolkodására a polgárháború első évében...
Őskori koponyacsontra bukkantak egy kiránduláson
Őskori Homo sapiens koponyatöredékére bukkantak az olaszországi Pó folyó medrében, mert a folyó teljesen leapadt.
Ezt véste a Colosseum falába: „Ivan+Haley 23”
Az olasz rendőrség szerint Nagy-Britanniában él az a turista, aki egy hete a Colosseum falába véste kulccsal a barátnője nevét.
Nyílik Madrid új, 8 emeletes múzeuma a spanyol uralkodók 5 évszázadnyi kincseivel
Csütörtökön nyílik meg Madrid új múzeuma, a Királyi Gyűjtemény Galériája (Galería de las Colecciones Reales): festmények, szobrok, fegyverek
Elhunyt Miron Eszter
Miron Eszter Jeruzsálemben a helyi magyarajkú közösség vezetője volt, és évekig a túlélők érdekképviseletének feladatait is ellátta
Patakparton találtak egy cserépdarabot – 1800 éves amfora Vergilius idézettel
A lelet kivételessége abban rejlik, hogy olajkereskedelemre használt amforába vésve még sosem találtak Vergilius-idézetet.
Újabb, értékes rakománnyal teli hajót találtak a horvát tenger mélyén
A hajó maradványait a horvát és az olasz haditengerészet flottájának aknaelhárító búvárai találták meg egy közös kiképzés során.
A Titanic újabb 5 áldozatot szedett
Folytatják a tengerfenék átkutatását a Titanic közelében további nyomokat gyűjtve, hogy kiderítsék, mi történhetett a Titannal.
További cikkek
