+ Történelem

A Titanic újabb 5 áldozatot szedett

titanic

Folytatják a tengerfenék átkutatását a Titanic közelében további nyomokat gyűjtve, hogy kiderítsék, mi történhetett a Titannal.

Meghaltak a Titanic közelében eltűnt Titan merülőhajó utasai – közölte csütörtökön este az OceanGate üzemeltető vállalat.

„Sajnálattal úgy gondoljuk mostanra, hogy vezérigazgatónk, Stockton Rush, Shahzada Dawood és fia, Suleman Dawood, valamint Paul-Henri Nargeolet, odavesztek. Ezek a férfiak igazi felfedezők voltak, akik különleges kalandszellemmel és a világ óceánjainak felfedezésére és védelmére irányuló mély elhivatottsággal rendelkeztek” – olvasható a vállalatnak a  BBC honlapján megjelent közleményében.

Az OceanGate egyben részvétét nyilvánította a hozzátartozóknak, egyben köszönetet mondott a kereső akcióban résztvevőknek erőfeszítéseikért.

John Mauger, az amerikai parti őrség ellentengernagya sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy a búvárhajó kapitánya és négy utasa halott. A roncsokat egy kanadai hajóról távvezérelt víz alatti robot segítségével találták meg csütörtök reggel 488 méterre a Titanic roncsának orrától mintegy 4 kilométeres mélységben. Mint mondta, a törmelékmező arra utal, hogy a nyomáskamra összeroppant.

Az amerikai parti őrség közölte, hogy folytatják a tengerfenék átkutatását a Titanic közelében további nyomokat gyűjtve, hogy kiderítsék, mi történhetett a Titannal. Ezen felül erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy felszínre hozzák a merülőhajó roncsait, illetve utasainak földi maradványait. Ezen munkálatok főleg távvezérelt robotokkal zajlanak.

„Rendkívül kíméletlen viszonyok uralkodnak ott lent a tengerfenéken” – hangsúlyozta Mauger.

A turisztikai célokra használt búvárhajó vasárnap indult útnak öt emberrel a fedélzetén eredetileg kevesebb mint félnaposra tervezett útjára a Titanic roncsaihoz. A Titan eltűnését követően nagyszabású kutató-mentő akció indult az Atlanti-óceán mintegy 10 ezer négyzetmérföldes területén.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top