Legalább tíz holttestet találtak egy kelet-szlavóniai tömegsír mélyén Vukovár közelében - jelentette be a horvát veteránügyi miniszter.
Nagy Katalin, aki 1762 és 1796 között uralkodott Oroszországban, az aukciósház közleménye szerint a védőoltások egyik fő szószólója volt.
A jövőnek szánt üzenetet, újságokat és pénzt rejtett a Marosvásárhelyi Református Kollégium alapkövébe rejtett időkapszula.
Szemtanúk, valamint Jan Macha fennmaradt levelei szerint a börtönben, a kegyetlen kihallgatások során a lelkész nem rogyott meg.
Oddný Eir – ahogy Björk is – izlandi, de ebből még nem következik, hogy az énekesnő lelkesedik a SZERELEM ÉS ROMOK FÖLDJE...
Az összeesküvés-elméleteket terjesztő, szélsőséges QAnon mozgalom tagját jogtalan behatolással és rendzavarással vádolták.
Történelmi forrásokból tudjuk, hogy Egyiptom valamennyi naptemplomát Abu Gorab térségében építették - mondta az egyiptológus.
Az erőd romjai közt talált eszközök a zsidó makkabeusok uralkodó családjával, a Hasmóneus dinasztiával történt összecsapásra utalnak.
II. Erzsébet királynő egy éjszakát kórházban töltött "bizonyos előzetes jellegű vizsgálatok elvégzése céljából".
Szalai Pál volt nyilas ifjúsági vezető eljutott Raoul Wallenberg egyik legfontosabb segítőjének szerepéig.
A szakértők szerint a tömegsír temetkezési hely lehetett, ahol a királyság előkelőségeit helyezték örök nyugalomra.
Jevgenyij Csazov Brezsnyevtől Gorbacsovig a Szovjetunió Kommunista Pártja főtitkárainak személyi orvosa volt.
A tudósok szerint Boleyn Anna bukása után feltehetően az egyik híve vitte el és őrizte meg a faragott madarat
Mindszenty József drámai élete Magyarország 20. századi történetét, a keresztény nemzetek függetlenségi harcát jelképezi
Báró Eötvös József egész életét két dolog határozta meg: a közjó szolgálata, illetve az irodalom és a bölcselet.
"Maradásom ártana az ON! fontos küldetésének" - írta Dankers sajtóközleményében, az antiszemitizmus vádját ugyanakkor határozottan elutasította.
A rámpa sarkában 2005-ben helyezték el Bibó István politikus, az '56-os forradalom kiemelkedő alakjának mellszobrát.
A Homo bodoensis nevet kapta a modern ember 500 ezer éve élt közvetlen elődje – jelentették be kutatók. A faj egyedei a...
Ritka római kori anfiteátrum feltárásán dolgoznak régészek a kelet-angliai Richboroughnál, a szakemberek szerint az egész római birodalom területén mintegy húsz ilyen építmény...
Jogerősen elítélte a francia igazságszolgáltatás szerdán Alain Soral szélsőjobboldali publicistát, amiért relativizálta a holokausztot. A 63 éves Soralt – valódi nevén Alain...
A holland fellebbviteli bíróság kedden kihirdetett ítéletében megerősítette azt a korábbi határozatot, mely szerint az ukrán államnak kell visszaszolgáltatni azokat a műtárgyakat,...
Megkezdődött kedden Párizsban annak a két férfinak a pere, akit azzal vádolnak, hogy antiszemita indíttatásból ölt meg három évvel ezelőtt egy 85...
A gyűjteményében őrzött, eddig kiadatlan 1956-os fényképeket tett közzé a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának Levéltára az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulójának...
Életének 89. évében meghalt Mádl Dalma, Mádl Ferenc köztársasági elnök özvegye – tudatta a család. Tájékoztatásuk szerint Mádl Dalma péntek hajnalban hunyt...
Rejtélyes módon a földbe temették az Apostolok templomának maradványait, miután 747-ben egy földrengés elpusztította a Péter és András apostol szülőfalujában emelt nagyszabású...
A Nobel-békedíjat lejáratták azzal, hogy olyan politikusoknak ítélték oda, akik nem akadályozták meg országuk széthullását, valamint háborúkat és konfliktusokat robbantottak ki, ezért...
Afgán nők egy csoportja, Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus, valamint Jeanine Ánez vizsgálati fogságba helyezett korábbi bolíviai ideiglenes elnök is szerepel az...
A norvégiai számik (lappok) visszakérik egy szakrális dobukat, melyet 1691-ben, egy boszorkányperben kobzott egy tőlük Dánia – írta a The Guardian. A...