+ Történelem

Elhunyt Mádl Dalma

Életének 89. évében meghalt Mádl Dalma, Mádl Ferenc köztársasági elnök özvegye – tudatta a család.

Tájékoztatásuk szerint Mádl Dalma péntek hajnalban hunyt el Budapesten.

Mádl Dalma – lánykori nevén Némethy Dalma – 1932. november 9-én született Pécsett, értelmiségi család késői, harmadik gyermekeként.

Szülővárosában élt 1951-ig. 1955-ben kötött házasságot Mádl Ferenccel, aki 2000 és 2005 között Magyarország köztársasági elnöke volt, ezen túlmenően Széchenyi-díjas jogtudós, korábban az Antall-kormány minisztere. 1964-től egészen férje megválasztásának évéig, 2000-ig a Budapesti Műszaki Egyetem egyik kutatócsoportjánál dolgozott. Egyetlen fiúgyermekük 1961-ben született.

Mádl Ferenc köztársasági elnöksége idején, 2000 és 2005 között számos jószolgálati és jótékonysági kezdeményezésben vett részt, felkarolta a hátrányos helyzetű gyerekeket, munkásságával segítette a határon túli magyarság megmaradását, kultúrájának őrzését. Férje elnöki mandátumának lejárta, majd halála után is folytatta karitatív munkásságát. Haláláig a Katolikus Karitász jószolgálati nagyköveteként is tevékenykedett.

2005-ben ő kapta meg az első alkalommal adományozott Polgári Magyarországért Díjat, az azzal járó egymillió forintból megalapította az “Istenadta Tehetség” Kistelepülések Hátrányos Helyzetű Tehetséges Gyerekeiért Alapítványt. A Nemzeti Együvé Tartozás Alapítvány elnöki tisztét is ellátta.

2007-ben az irgalmasság és a szolgáló szeretet erényeinek elismerésére alapított Szent Erzsébet rózsája díjjal ismerték el tevékenységét, 2012-ben átvehette a Magyar Szabadságért díjat munkásságáért, amellyel Magyarország demokratikus fejlődéséhez való hozzájárulását ismerték el. 2015-ben Mindszenty-emlékérmet kapott.

Mádl Dalma életét kiemelkedő közösségépítő tevékenység, az egész magyar nemzetre kiterjedő, hittel, emberséggel és közvetlen kedvességgel végzett karitatív jószolgálati és jótékonysági munka jellemezte. Számtalan segélyosztásban vett részt vett, támogatott idősotthonokat is. Sokat utazott az árvíz sújtotta kelet-magyarországi területekre, különös figyelemmel fordult azokhoz a gyerekekhez és fiatal felnőttekhez, akik család nélkül nőttek fel.

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Gyzoltan szerint:

    Lehetséges, hogy karitatív tevékenységével férje politikai tevékenységét kísérelte meg kompenzálni, de legalább enyhíteni…
    Mádl Ferenc volt a köztársasági elnök az Izraellel megkötött ominózus szerződés idején, melyet az ilyen-olyan, -egy a csapat, egy a zászló-, minden pártvezér, jelentősnek mondható személyek, aláírtak, Mádl Ferenc is, voltak jócskán, mely szerint:
    -hát, hogy mit is írtak alá Horn Gyuláék, a Fidesz, az SZDSZ, és a többi hű magyar, azt talán írja meg, ki ott volt a tűz körül…

  2. Gyzoltan szerint:

    A titkosítás évtizedekre az, mely lehetővé teszi, hogy a magyarságról döntsenek, a magyarság tudta nélkül, akár a magyarság érdekeinek félresöprésével, kettős, vagy többes ügynökök (állampolgárok) közreműködésével…
    Az úgynevezett, “szabadon választott” parlamenti képviselőket arra már kötelezték, hogy vagy igaz, vagy hamis vagyonnyilatkozatot tegyenek, de arra nem, hogy mely más állam lehetséges, potenciális ügynöke, lehetséges árulója magyarságunknak…
    A főtisztviselők, a köz-tisztviselők, a hatalom képviselői legyenek kötelezve állampolgári ellátottságuk bevallására.., az Alkotmányunk törvénye kötelezze őket!

  3. Gyzoltan szerint:

    Ma ott tartunk, hogy nincs mindent felülíró saját Alkotmányunk! A szétszabdalt, megcsonkított maradék Magyarországot, ország-státuszát elvesztve, mocskos trükkökkel, árulással szolgáltatták ki a cionista Brüsszelnek…
    Nos, Brüsszel vonatkozásában sem lenne érdektelen tudni, akár statisztikát készíteni róla, hogy az úgynevezett “képviselők”, minden kettős, többes állampolgárságukat figyelembe véve, mi felé vannak elkötelezve!
    Vélem, rövid úton kiderülne, hogy az EU-Brüsszelt a Kneszet kihelyezett ülésének tekinthetjük, lévén döntő többségük Izrael állampolgára!
    -és mi lenne, mi lehetne magyarországi viszonylatban a képzelt statisztika eredménye?

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top