A Jeruzsálemben folyó ásatásokon a 2800 évvel ezelőtti, Bibliából ismert földrengés nyomaira bukkantak a régészek – adta hírül a The Jerusalem Post...
Szavak, melyek tettekhez vezettek címmel szabadtéri kiállítással emlékezik a roma holokauszt áldozataira hétfőn, a nemzetközi roma holokauszt emléknapon a budapesti Egyetem téren...
Páratlanul jó állapotban megőrződött hajóroncsra bukkantak tavaly búvárrégészek a Finn-öbölben, az idei feltárásokon a szakembereknek sikerült megállapítani, hogy a holland stílusú, fából...
A kormány döntésével a magyar állam 5,6 millió euróért megvásárolta a Batthyány család levéltári okleveleit, két doboznyi, összesen 520 dokumentumot – közölte...
Kilencvenegy éves korában meghalt az Egyesült Államokban az európai elfogató parancs alapján körözött lengyel sztálinista vérbíró, Stefan Michnik. A halálhírt féltestvére, Adam...
Öt évvel az ellopása után a román rendőrség megtalálta azt a XIII. századi keresztet, amely a legenda szerint a romániai szászok legrégebbi...
Thomas Cromwellnek, VIII. Henrik király főkancellárjának egykori londoni otthonába ad részletes betekintést egy új tanulmány. Nick Holder történész leveleket, bérleti szerződéseket, kutatásokat...
A tavaly augusztusi bejrúti robbanáskor megsérült ókori üvegtárgyakat fognak helyreállítani a British Museum londoni műhelyeiben az Európai Képzőművészeti Alapítvány (TEFAF) közreműködésével. A...
A nigériai vezetők közötti vita veszélybe sodorhatja a gyarmati korszakban elrabolt és jelenleg főként nyugati múzeumokban őrzött benini bronzoknak, Afrika leghíresebb műkincseinek...
A szerb nemzeti bank tiltakozik az ellen, hogy Nikola Tesla feltaláló szerepeljen a horvát euróérméken, és megteszi a szükséges lépéseket az Európai...
Ókori római utat fedeztek fel a Velencei-lagúna fenekén egy régészeti feltárási program közben. A tudósok szerint ez arra utal, hogy évszázadokkal Velence...
Elvesztette világörökségi státuszát Liverpool történelmi tengeri kereskedelmi városrésze az arculatában és látképében visszafordíthatatlan károkat okozó beruházások miatt. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és...
Az emberi táplálkozás történetéről nem írtak még annyira izgalmas könyvet, mint amilyen Stephen Le kötete: A táplálkozás százmillió éves története…
Vasárnap Hamburgban eltemették a 96 éves korában elhunyt auschwitzi túlélőt, Esther Bejaranót. A zsidó származású Bejaranónak azért sikerült megmenekülnie a gázkamrától, mert...
Életének 96. évében elhunyt Esther Bejarano, a holokauszt egyik leghíresebb túlélője, az auschwitzi náci megsemmisítő tábor női zenekarának tagja. Esther Bejarano Hamburgban...
Emberek ezreinek ismerős, generációk óta velünk élő traumákat mutat meg az Evolúció, amelyet a súlyos téma ellenére nem nehéz nézni: a film...
A srebrenicai népirtás tizenkilenc, közelmúltban azonosított áldozatát temették el a Srebrenicához tartozó Potocari temetőjében vasárnap, a népirtás 26. évfordulóján. A tavalyi kis...
Impozáns Jézus-korabeli középületet tártak fel a Siratófal szomszédságában izraeli régészek – jelentette a The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli újság hírportálja....
A reméltnél is nagyobb arányban kerültek elő leletek a Mohácsi Nemzeti Emlékhely öt tömegsírja közül a III. számú feltárása és tudományos vizsgálata...
Expedíció indul jövőre a sarkkutató Ernest Shackleton 1915-ben a Weddell-tengeren elsüllyedt Endurance nevű hajójának felkutatására – számolt be a vállalkozásról a The...
A történelem legismertebb alakjait vizsgálják Ördögh Ottó szövegei. Ádámtól Vincent van Gogh-ig sokan megkapják a magukét. Te is fiam, Caesar!
Ilir Meta albán és Áder János magyar köztársasági elnök jelenlétében felavatták Szkander bég (Kasztrióta György) albán fejedelem, nemzeti hős szobrát hétfőn Budapesten,...
Egyedülálló kötettel ünnepli a Flippermúzeum a játék születésének 150. évfordulóját: A flipper múzeuma című kiadvány a népszerű játék, valamint a játéktermek hazai...
Több mint ezer oldalnyi, eddig soha nem publikált, Benyovszky Móriccal kapcsolatos dokumentum érkezett nemzetközi archívumokból a Magyar Nemzeti Levéltárba (MNL), a Benyovszky-emlékév...
Klebelsberg Kuno nem csak szemlélője és tanúja volt az eseményeknek, de aktív alakítója is. Az UTOLSÓ AKKORDOK sok felvetése máig aktuális.
Több tanulmányban mutatták be kínai tudósok azt a mintegy 146 ezer éves emberi koponyát, amely feltételezésük szerint egy teljesen új emberfajé lehet....
Homo Neser-Ramla néven új előemberfajtát azonosítottak Izraelben talált csontmaradványok alapján a Tel-Aviv-i Egyetem és a Jeruzsálemi Héber Egyetem kutatói. A spanyol, német...
Már véglegesen a múlté a nyilvános telefonállomások kora Csehországban. A Prágától mintegy ötven kilométerre délnyugatra fekvő Hlubyne település központjában csütörtökön megszüntették és...