ördögh ottó erdélyi szalon
+ Irodalom

Az Ördögh a részletekben rejlik!

A történelem legismertebb alakjait vizsgálják Ördögh Ottó szövegei. Ádámtól Vincent van Gogh-ig sokan megkapják a magukét. Te is fiam, Caesar!

Keresés a weben

Ördögh Ottó: Te is fiam, Caesar?Erdélyi Szalon Könyvkiadó, 2021 – 280 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-615-6016-68-3

Múltismeretünk már csak olyan, hogy hiányait időről-időre szenzációs felfedezésekkel, különös teóriákkal, legendákkal, vagy éppen légből kapott hagymázas históriákkal – néha viccelődéssel – töltögetjük. A múlt mindannyiunké, s így – tetszik, vagy sem – „közpréda”. Mindenki azt csinál vele, amit akar. Úgy, ahogy akarja, s annyiszor, ahányszor csak eszébe jut.

A fentiek igazságát alátámasztja, hogy a kultúra jelentős része minden időben a múltra reflektál. Így gyakran megesik, hogy a felhasznált múlt nem más, mint a jelen megfejtése. Ördögh Ottó is valami ilyesmiben utazik… a maga sajátos módján.

Witzelsucht szindrómás-e Ördög Ottó?

A Te is fiam, Caesar? szövegeit olvasó beavatatlanokban akár ez is felmerülhet (a szindrómáról bővebben például itt). Hiszen a jobb és gyengébb poénok olyan irtózatos áradata szorult a könyv borítói közé, hogy nem véletlenül kapott keménytáblás kötést a kötet. Ha ezek a viccek ki- és elszabadulnak…

De azok, akik ismerik Ördögh Ottó eddigi munkásságát, megnyugodhatnak és hátradőlve élvezhetik a szövegeket: szerzőnk alapból így van behuzalozva. Nem adhat(ok) mást, csak mi lényege(m) – mondhatnánk Madách-csal a szerzőre, aki eddig megjelent műveiben sem fukarkodott a szójátékokkal, furcsa tréfákkal, meghökkentő gondolatokkal. (Nyilván majdnem mindenki érti, hogy gondolatok alatt nem egy olyan műbőrrel bevont dobozt értünk, amibe a gondolieri használat után elrakja a gondoláját!)

„Miközben Egyiptom utcáin papi rendeletre kötelező volt az árnyékos oldalon járni, Ehnaton a napfényes oldalon húzta maga után márkás Lacoste krokodilját, s onnét vigyorgott szüleire, akik a gyaloghintó hűvöséből néztek aggódón, mikor kap kicsi fiuk hőgutát. Ehnaton szeretett mindig az ellentétes oldalon járni. (Ezt a jó szokását később is megtartotta, amikor a korábbi fáraókkal ellentétben a Nílus keleti partján építtette fel városát.) Az Ámon-papok nem nézték jó szemmel, hiszen az öregkori szembetegségek gyógyítása aggkortájt még gyerekcipőben járt. Szemben Ehnatonnal, aki mezítláb húzta maga után fakrokodilját.
– Ez így nem mehet tovább – utasította a Főpap alattvalóit, mire két termetes Ámon-pap a fiú előtt termett, hogy mihamarabb árnyékot vessenek Rá. Hiába sötétült el a világ Ehnaton szeme előtt, a fiú átlátott rajtuk.
– A Nap isten fénye – mutatott fel, mire a két papisten az égre emelte tekintetét.
– Ócska szemfényvesztés – hunyorgott az egyik, és kinyitotta napernyőjét.
– Neked a szemed se áll jól, fiacskám – tette hozzá a másik, és a fiú fejére szemellenzőt húzott….”

Ördög Ottó a múltra épít, s arra, hogy

az olvasónak van/lehet némi ismerete a múltról. Hiszen ezek a szövegek attól – attól is! – izgalmasak, hogy az alap adott, ismerhető és ismert. Minden, ami ráépül és meghökkenést kelt, az már az „ördöghi összetevő”… a maximálisra sűrített nyelvi lelemény, mely végletességével (majdnem) szétfeszíti a szöveget. A zavarba ejtett olvasó pedig kapkodja a fejét, hiszen a poénoknak ez a mennyisége szinte felfoghatatlan – és befogadhatatlan – nagy adagokban. Még szerencse, hogy a szerző a fejezeteket is alfejezetekre tagolta, s így lehetőséget ad arra, hogy kilazuljunk, s megnézzük, áll-e még a minket körülvevő világ. Aztán persze, csak-csak visszatérünk az ördöghottói szöveg karjaiba (karmai közé?). Mert a (le)tehetetlenség érzése akkor hatalmasodik el, amikor letettük a könyvet…

A Te is fiam, Caesar? egy végtelenül demokratikus kötet,

úgy értve, hogy a szerző nem poénválogató, s egyként szereti a jókat és a rosszakat. Az elcsépelteket, a fáradtakat, poshadtakat ugyanúgy a szövegbe fogadja, mint a frisseket és üdéket. A saját szülésű poénokkal ugyanúgy bánik, mint az idegen (közössé lett) tollakkal. Nem nagyon tudok olyan poént elképzelni, ami – ha a szerző elé került – ne kaphatott volna helyet a szövegben.

Ha már a demokráciát vizsgálódásunkhoz felhasználtuk, az marad az igazán fontos kérdés, hogy a jók – a jó poénok – képesek-e felemelni maguk mellé a csonkabonka, sánta fáradtabb szóvicceket. Vagy a gyengék lehúzzák-e az erőseket?

„…Két oldalról közrefogták és a Papi ÁltalÁmon iskolába kísérték a szemtelen fiút.
Az Ámon-papokkal nem lehetett kukoricázni, úgy tömték fejébe az isteneket, mint thébai ludakba az importgabonát. Különös gondot fordítottak a többes számra, mert errefelé annyi isten volt, hogy már senki nem tudta, kinek higgyen: a sólyomisten papjának, az íbiszisten papjának vagy a főnixisten papjának. (Semmi esetre se saját apjának, kivételt csak az képez, ha pap az apa.) Hogy biztosra menjenek, bizalmukat az egyetlen Thutiba, a Főpapba vetették, aki cserébe megvetette őket. Mivel a repülés akkor még nem tartozott az emberi erények közé, senki nem volt képes szembeszállni vele, mert magasról tojt rájuk. Egyedül Ehnaton dacolt a papistenekkel. Nem volt hajlandó írni, mert képtelen volt elviselni, ha más diktál. Semmi értelmét nem látta, hogy hülyeroglifákat véssen az utókor számára. Kőbe lehetett volna vésni, mennyire nem illik finom kezébe a véső.”

Ha Marx Károly a kötet szereplője lenne, kérdezhetnénk azt is: a mennyiség átcsap-e minőségbe? Vagy itt éppen az ellenkezőjének lehetünk tanúi? De nincs Marx, viszont van Ádám, Ehnaton, Dávid, Diogenész, nagy Sándor, Julius Caesar, Szent Ferenc, Leonardo, Kolombusz, VIII. Henrik, Darwin, Gandhi és van Gogh…

Remélem, a következő kötetnek magyar vagy legalább párthus szereplői is lesznek. Várom.

Az Ördögh a részletekben rejlik!
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top