+ Film

Elhunyt a csupaszív Richard Donner

Elhunyt hétfőn 91 éves korában Richard Donner, aki olyan nagy sikerű akciófilmeket rendezett, mint a Superman és a Halálos fegyver-sorozat.

Halálhírét filmproducer felesége, Lauren Shuler Donner közölte a Deadline.com hollywoodi hírportállal.

Donner 1976-ban az Ómen című filmmel futott be Hollywoodban, később ő lett a producere a Szabadítsátok ki Willyt! és Az elveszett fiúk című filmeknek.

Steven Spielberg, aki a Kincsvadászok című, 1985-ben bemutatott film forgatókönyvét jegyezte, a Varietynek elmondta, hogy Donner számos műfajban bizonyította tehetségét.

„A körében lenni olyan volt, mintha a kedvenc edződdel, a legokosabb professzorral, a legelszántabb motivátorral, a legkedvesebb barátoddal, a leghűségesebb szövetségeseddel és – természetesen – a legnagyobb Kincsvadásszal lógtál volna együtt. Gyerek maradt, csupa szív, örökké. Nem tudom elhinni, hogy elment, de a harsány, szívből jövő nevetése mindig velem marad”

– idézte Spielberget a BBC News.

A Bronxban született Donner az 1960-as években kezdte pályafutását a televízióban olyan sorozatokkal, mint az Alkonyzóna és a The Man From U.N.C.L.E. Hollywoodban a hetvenes évek közepén kezdtek felfigyelni rá. A Cristopher Reeve főszereplésével forgatott 1978-as Supermanre sokan tekintenek úgy, mint az első modern szuperhősfilmre.

Donner rendezte és producerként is jegyezte a Kincsvadászok című kalandfilmet, amelyben egy csapat gyerek veti magát az elrejtette kincs után. A filmklasszikus kultprodukcióvá vált a közönség körében.

Donnertől számos színész és kolléga búcsúzott a közösségi médián.

Mel Gibson, aki a Halálos fegyver-sorozat és az ugyancsak Donner rendezésében forgatott Összeesküvés-elmélet sztárja volt, felidézte, hogy Donner

„szívét és lelkét mindenkivel nagylelkűen megosztotta, akit csak ismert”.

„Ha összeadnánk az összes jó cselekedetét, az ég végtelenjébe veszne. Nagyon fog hiányozni, minden pajkos szellemességével és bölcsességével együtt”

– írta Gibson a Twitteren.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top