+ Képzőművészet

A 200 ember halálát okozó detonációban megsérül ókori üvegtárgyakat restaurálnak

fotó: artnews

A tavaly augusztusi bejrúti robbanáskor megsérült ókori üvegtárgyakat fognak helyreállítani a British Museum londoni műhelyeiben az Európai Képzőművészeti Alapítvány (TEFAF) közreműködésével.

A római időkből és az iszlám korai időszakából származó nyolc üvegedény a Bejrúti Amerikai Egyetem (AUB) Régészeti Múzeumának egyik kiállításán szerepelt 2020 augusztusában.

A mindössze néhány kilométerrel arrébb bekövetkezett robbanás hatására a műtárgyak több száz darabra törtek szét. Ezeket most a British Museum londoni műhelyeiben fogják összeilleszteni rendkívül aprólékos eljárással.

Mielőtt az üvegedények visszatérnének Bejrútba, a londoni múzeum egyik időszakos kiállításán láthatja őket a nagyközönség – olvasható az ARTnews amerikai művészeti magazin portálján.

A szóban forgó nyolc műtárgy 64 másik üvegtárggyal együtt volt kiállítva. Ezek közül további hét ugyan helyreállítható, de törékenységük miatt nem szállítható. A fennmaradó több mint ötven tárgyat menthetetlennek ítélték a szakemberek.

Nadine Panayot, az AUB Régészeti Múzeumának kurátora „Libanon és az egész Közel-Kelet számára felbecsülhetetlen kulturális veszteségnek” nevezte a kiállítási tárgyak megsemmisülését.

A tárgyak jelentőségét az adja, hogy bepillantást engednek az i.e. 1. századbeli üvegfúvás gyakorlatába, amikor a mai Libanon területe az üveggyártás fellegvára volt.

Az üvegedények közül hat a tömeges üveggyártás kezdetének idejéből, a másik kettő néhány évszázaddal későbbről származik. Utóbbiak Szíria vagy Egyiptom területéről érkezhettek Libanonba.

Az elsősorban hollandiai és New York-i képzőművészeti vásárairól ismert TEFAF a múzeumokban folyó restaurálási munkálatok segítésére létrehozott pénzalapjából fogja támogatni az üvegtárgyak helyreállítását.

Tavaly augusztus 4-én Bejrút kikötőjében egy raktárban több száz tonna ammónium-nitrát repült a levegőbe. A detonáció több mint kétszáz ember halálát okozta, és több mint hatezren megsérültek. A robbanás a közeli városnegyedeket lakhatatlanná tette.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top