A szikrák közül az egyik: „Minden élet figyelmeztetés. Legyen a halálom is az!” (Jan Palach, Prága, 1969. január 16.)
Miért kapaszkodnak össze a kezükkel az emberek, hogy együtt énekeljék az Auld Lang Syne-t? - teszi fel a kérdést a BBC.
Kelemen Kristóf: Amiatt, hogy az idő múlásával sok témában változik a társadalom gondolkodása, a szobrok bekerülhetnek a politikai térbe.
Változatosságért Wayne Marshall sem megy a szomszédba, tanulóéveiben egyszerre foglalkozott jazz-zel, a Broadway-műfajokkal és egyházzenével.
Laramie L Bahr: Őszintén nem szeretném részletezni katonai pályafutásom utolsó fejezetét, mert ez egy sötét időszaka lett az életemnek.
A szikrák közül az egyik: Ha a gyerekeid valóban fontosak számodra, akkor mindenki másnak és szinte minden másnak is fontosnak kell lennie.
A címben levő éhség is egyszerre konkrét és metaforikus, és így az egészben sem az számított, hogy megfeleltessük egymásnak a két korszakot.
Nem kis feladat a Biblia, több ezer éve boncolgatja az emberiség. Gubbaszt fölötte tudós, pap, tanár, hívő és hitetlen, pápák és apácák.
Hogy hol is vagyunk? Havad. Talán ezt is Mami mesélte, hogy egyszer valaki azt mondta: Ha, Vad! Hogy innen jött a név.
Janklovics Péter: Parodizálni, a stílusjegyeit jól kifigurázni csak azt lehet, akinek markánsak a jellemzői...
Az érem másik oldala, hogy képesek vagyunk-e felismerni, mikor szükséges, hogy mi írjunk meg egy hasonló levelet, mint amit írt a "bárótok".
A magyar oktatás kapkod, nagy rajta a nyomás fentről (kormányzat) és alulról (szülők) is. A tanárok gyakran elavult tanterveket használnak.
„Salgótarján nem született, hanem lett.” –írja Szabó Zoltán a Cifra nyomorúság* című szociográfiájában, 1938-ban.
Andónisz Jeorjíu ciprusi regénye, a Történetek albuma az élet minden apró zugába bepillantást enged. Lenyűgöző ez az összetettség!
A szépirodalom olyasmit is rögzít, ami a mi világunkban alig hagy nyomot, eltűnik, mint LÉLEGZET A MÁRVÁNYON.
A népzene ünnepe - a táncháztól a világzenéig című koncerten hat különleges fellépővel találkozik a közönség, itt bemutatjuk őket.
Nemcsak, hogy teológiai fakultáson belül nincs gender-képzés, hanem semmilyen egyetemen nem létezik már ilyen szak.
Krilov-Knyazev-Luganszkij Trió Brahms-kamaraestje "kamarazenei szimfonizmus" - Müpa, 2022.január 31. 19:30
Az I-Opener videóinstallációja többféle módon is bevonja a közönséget a közös gondolkodásba, eszmecserébe - mondja Oliver Juan.
Sok zeneművésszel volt már alkalmam beszélgetni, de közülük is Zsoldos Béla az egyik, ha nem a legsokoldalúbb. - interjú.
A világ legrosszabb embere: Ebben a filmben szinte minden benne van, ami egy életben megtörténhet veled...
Missziómnak tekintem, hogy a hangszerem ismertségét növeljem - mondja Kinga Wojdalska budapesti útja előtt.
És írt-e Shakespeare az anamorfózisról? Sok korábban fel nem tett kérdésre próbál válaszolni Orosz István könyve: MEKKORA KÉP!.
A Szikrák 4. részéből: Magyarországon tehetséges író sok van. Tehetséges olvasóból van kevesebb, mint kellene.
Mészöly Miklós mintha csak ülne egy domboldali kis ház teraszán és mesélne. Olyan nagybácsisan. Mélyet szív a cigarettából.
Jón Kalman Stefánsson regénye lenyűgözőbb, mint bármi, amit 2021-ben olvastam: Nyári fény, aztán leszáll az éj…
Ha rápillantunk Daniel Barenboim idei koncertnaptárára, azt láthatjuk, hogy a nyolcvanéves karmester még mindig rengeteg fellépést vállal.
Az arát egészen addig rejtegetni kellett a vőlegény elől, míg az oltárhoz nem léptek, hiszen ha a menyasszony esetleg csúnya volt...