+ Ajánló

Barenboim családi kamarakoncert Mozart módra

Daniel Barenboim

Ha rápillantunk Daniel Barenboim idei koncertnaptárára, azt láthatjuk, hogy a nyolcvanéves karmester még mindig rengeteg fellépést vállal.

Keresés a weben

Mozartot játszani sokféleképpen lehet, de számomra az egyik leghitelesebb interpretáció mindig is a legendás Daniel Barenboim volt. Ő olyasfajta zenész, akit játéka közben akár az egykori csodagyermek reinkarnációjaként is nyugodtan szemlélhetünk. Aki nem hiszi, most utánajárhat, ugyanis igazi zenei szenzációt ígér a Müpa Daniel és Michael Barenboim közös koncertjével, amelynek során Mozart darabjai csendülnek fel. Apa és fia több közös lemezt is kiadott már, ezeken más neves előadóművészek társaságában játszanak. Budapesten azonban most először lépnek színpadra együtt, hogy egy igazi emlékezetes koncertélményt nyújtsanak.

Ha rápillantunk Daniel Barenboim idei koncertnaptárára, azt láthatjuk, hogy a nyolcvanéves karmester még mindig rengeteg fellépést vállal Berlin, Párizs, Milánó, Luxemburg koncerttermeiben és a világ számos más pontján. Rendkívüli energiájáról és remek formájáról már az év első napján, a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjén tanúságot tett és szívembe lopta magát azzal is, hogy külön hangsúlyozta az újságírók szerepét a klasszikus zene népszerűsítésében, és ezért egy külön zenei blokkot állított össze a sajtó munkatársainak.

Kaphat-e nagyobb elismerést egy Mozart műveit pályája centrumába helyező muzsikus, minthogy:

„Ha komponálna, ő lehetne az új Mozart.”

Márpedig a legendás Daniel Barenboimról ezt nyilatkozta egy alkalommal a Berlini Filharmonikusok egy zenésze. Azt is tartják róla, hogy Mozarthoz hasonlóan nincs semmi olyan a zenében, amit ne tudna kivitelezni. Barenboim megdönti többek között azt a, karmesterekkel kapcsolatos sztereotípiát is, miszerint „nem játszik hangszeren, nem okoz lármát, és mégis a zeneteremtés képzetét kelti.” Márpedig ő gyakran játszik együtt a zenekarral, és ilyenkor a zongora mögül irányítja a zenészeket. Szenvedélyességét megosztja hangszere és a művészek között, érdemes néhány felvételre rákeresni a Youtube-on, kezdésként itt van mindjárt például ez:

A zene Mozarthoz hasonlóan a családban ért el hozzá, szüleitől tanult zongorázni, így a közös muzsikálások éppúgy ismerősek lehettek számára, mint a kis csodagyerek számára voltak. Életútja kalandos, Argentínában született, szüleivel kivándorolt Izraelbe, és immár hosszú ideje Németországban, Berlinben él. A 2019-ben elnyert Konrad Adenauer-díj mellett számos Németországban kapott díj birtokosa. Amikor Köln városában átvette a díjat, azzal méltatták, hogy a zenével képes összekötni a különböző kultúrákból származó embereket. Tevékenysége és szerepvállalása rendkívül sokrétű, a 2012. évi Nyári Olimpiai Játékok megnyitóján még olimpiai zászlóvivőként is láthattuk őt. Daniel Barenboim Mozart értő előadója, aki nem csupán érti, de maximálisan érzi is zenéjét és egészen egyedi stílusban játssza műveit.

Szenvedélyes karmester, aki a zenekartól éppúgy vissza akarja hallani azokat a finomságokat, amelyeket ő zongorajátékával érzékeltetni tud.

A Müpa koncertjének különlegessége, hogy második házasságából 1985-ben Párizsban született fiával, Michael Barenboim hegedűművésszel játsszák majd közösen Mozart darabjait, igazi családi kamarazenére lehet tehát számítani, valami olyasmire, amely a legendás zeneszerző családjában is gyakran előfordult. Michael Barenboim számára a kamarazenélés preferált műfaj, de szólóban is koncertezik világszerte.

michael Barenboim

Egyetemi oktatóként is működik, diákjait hegedűjátékra tanítja a berlini Barenboim-Said Akadémián, melynek egyben dékáni tisztét is betölti. Oktat Spanyolországban, Ausztráliában és Új-Zélandon is. Édesanyja Elena Bashkirova zongoraművész.

Mire számíthatunk a koncerten? Zongorára és hegedűre írt szonáták hangzanak fel elsősorban abból a harminchatból, amelyet Mozart erre a hangszerpárosra írt. Ez a műfaj remek választás a hangversenyprogramba, hiszen az első szonáták a családhoz kötődnek, Mozart ezeket apjával és nővérével kezdte komponálni, így apa és fia játéka visszarepítheti a hallgatóságot ebbe az időbe. Megoszlanak a vélemények arról, hogy ezekben a darabokban a zongora kíséri-e a hegedűt avagy a hegedű a zongorát, esetleg egyenrangú a két hangszer, a legbiztosabb, ha a két kiváló előadóművészt meghallgatjuk és kialakítjuk a magunk véleményét. Mozart zenei leleményességének kiváló példája a G-moll változatok (hat variáció) az „Au bord d’une fontaine” / „Hélas, j’ai perdu mon amant” című francia dalra szintén elhangzik a koncerten.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top