+ Interjú

Janklovics Péter: A stand up őszinte műfaj

Janklovics Péter

Janklovics Péter: Parodizálni, a stílusjegyeit jól kifigurázni csak azt lehet, akinek markánsak a jellemzői…

Keresés a weben

Janklovics Péter színész és humorista életének szerves részét képezi a zene. Bár stílusparódiáiban leginkább a könnyedebb műfaj képviselőit jeleníti meg, mostanában a komolyabb műfaj vizeire is átevez.  Muzsikáról, tervekről és arról az egyéni látásmódról is beszélgettünk, mellyel választott témáihoz közelít.

A Zenegyűlölő 2. Opera – sokk című előadás operát ellenző figurája egy kitalált szerep vagy valóban nem érzed közel magadhoz ezt a műfajt?

Persze, ez egy kitalált figura. Az első rész a komolyzenei koncertekre fókuszált, ez pedig kifejezetten az opera műfajával foglalkozik. Hámori Máté, az Óbudai Zenekar művészeti vezetője keresett meg az ötletével. Már az első alkalommal is az volt a nem titkolt szándéka, hogy olyan emblematikus műveket ismertessünk meg a közönséggel, amelyek a komolyzenét szeretőknek esetleg már kommersznek számítanak, de olyanokat is be lehessen csábítani vele egy koncertterembe, akik eddig nem szívesen mentek oda.

Előfordul időnként, hogy hallgatsz komolyzenét is?

Igen, és bár a kocsimban azért nem ez szól, de azt gondolom, hogy a zenei műfajok között nem létezik jó vagy rossz. Mindegyikben lehet igényeset és maradandót és kevésbé színvonalasat is alkotni. Szerintem jó zene létezik és rossz, és ez műfajoktól teljesen független.

Operaénekesek sokszor mondják, hogy egy komplett generáció hiányzik az operanézők soraiból, és itt elsősorban a fiatalokra gondolnak. Hogyan lehetne szerinted megszerettetni ezt a műfajt?

Nehéz erre válaszolni, mert például én is elég későn kerültem olyan helyzetbe, hogy végignézzek egy operát. A feleségem az Operaházban dolgozik, hat-nyolc éve mentem el először operaelőadást nézni. Azt gondolom, hogy mint minden mással kapcsolatban, itt is félre kellene tenni az előítéleteket, és a könnyebb darabokkal kezdeni az ismerkedést. Biztosan lesz olyan melódia, ami a fülükben fog maradni, mert nyilvánvalóan nem véletlen, hogy ezeket a több száz éve megírt és azóta is érintetlen műveket a mai napig játszák. Ezek egy sokkal nagyobb felhozatal részei voltak, amelyből csak a legjobbak tudtak itt maradni velünk ilyen hosszú ideig, kikoptak már azok a darabok, amelyek nem állták ki az idő próbáját.

A komolyzenével kapcsolatban sokat beszélünk – persze jó értelemben véve – a közönség művelésének szükségességéről. Hiszel-e ebben?

Abszolút, és nagyon jól beválik ennek az előadásnak a missziója, mert én nagyon remélem, hogy abból a rengeteg nézőből, akik ezt hallották, sokan voltak olyanok is, akik nem ismerték még a repertoáron lévő darabokat, nem voltak soha operában. És fontos az is, hogy élőben hallják, mert szerintem semmi nem hasonlítható ahhoz, ahogyan egy szimfonikus zenekar meg tud szólalni élőben. Azt gondolom, hogy minden színpadi műfajnak, legyen az koncert vagy színházi előadás valamilyen szinten az egyik missziója kell hogy legyen a nevelés, ízlésformálás.

A zene nagyon lényeges eleme a stand up-os működésednek. Színházban volt-e, van-e olyan szereped, ami kötődik a zenéhez?

Persze, első színházi szerződésem Zalaegerszeghez kötött, sokat voltam Székesfehérváron illetve szabadúszó is voltam, és a vidéki színházakban rengeteg zenés darabban is játszik egy színész, sokszínű a repertoár, hiszen egyetlen színháznak kell lefednie az összes műfajt. Sok zenés darabban játszottam és játszom a mai napig.

Remek stílusparódiák születnek, amikor énekeseket, zenei előadókat figurázol ki. Olyanokat veszel elő, akiket kedvelsz vagy ez terepet biztosít arra is, hogy foglalkozz olyanokkal, akik nem állnak annyira közel hozzád?

Igazából mind a kettő érvényesül benne, de nyilván azokból van több, akiket kedvelek. Amit az ember nem szeret, azt nem is hallgatja szívesen, és nem is tudja úgy leutánozni. De persze, ezeknek a jeleneteknek nem titkoltan célja a fricska is. Parodizálni, a stílusjegyeit jól kifigurázni csak azt lehet, akinek markánsak a jellemzői. A maximum csak háttérzeneként szolgáló langyos semmi leginkább önmaga paródiája, nem több annál, mint ami egyébként is. De aminek van egy kézzelfogható, markáns stílusa, ahhoz könnyebb hozzányúlni.

Jól gondolom, hogy a zene a mindennapi életednek is fontos eleme?

Abszolút, gyerekkorom óta nagyon szeretem a zenét. Azt gondolom, hogy ez nem különleges, szerintem minden ember szereti a zenét, csak kinek kisebb, kinek nagyobb szerepet tölt be az életében. Nem véletlen, hogy minden háztartásban és minden autóban ott van a rádió, valami mindig kell, hogy szóljon.

A zenés performanszokhoz van egy érdekes segédeszközöd, a looper. Mi ez tulajdonképpen?

A looper egy hangszerpedál, amire bármilyen hangszert rá lehet kötni, adott esetben mikrofont is. Mivel rengeteg helyen lépek fel, sokszor csak arra használom, hogy felveszek rá zenét, hogy ne legyek technikusra utalva, így egyszerűbb. A looper arra való, hogy egy gombnyomásra elkezdi felvenni az adott zenét, annak a hangját, ami éppen rá van kötve, akár gitárt vagy más hangszert. Tehát gombnyomásra elkezdi venni onnan, ahol az ember benyomta a gombot, és ahogy még egyszer benyomja, az számít egy körnek. Újbóli elindításnál ezt elkezdi végtelenítve visszajátszani, és erre lehet még bármilyen zenei réteget rápakolni.

Úgy képzelem, hogy ha más műfaj népszerűsítéséről lenne szó, például képzőművészet, olvasás, azt is remekül megoldanád.

Úgy gondolom, hogy ezek elsősorban nemes célt szolgálnak, és mindig izgalmas a crossover műfaja, amikor meg tud valósulni valamilyen együttműködés olyanokkal, akikkel még nem dolgoztam. Ez inspiráló, és én mindig kíváncsi vagyok ezekre az új partnerekre. Sokan sokfélék vagyunk, és ebből egészen újfajta dolgokat lehet létrehozni.

Hogyan találtál el a humor műfajához? Alapvetően a személyiségedben van olyan vonás, ami komfortossá teszi a groteszk hozzáállást?

Gyerekkorom óta bohóckodós voltam, az iskoláimban is, tehát ha mai napig bármilyen igazgatói irodában vagyok, akkor reflexből a szőnyeg szélén állok lehajtott fejjel. Az igazgatóiba mindig azért mentem, mert küldtek, hogy meséljem el, hogy mi is történt mondjuk a történelemórán. A színházban is megvolt ez bennem, és amikor indult a Dumaszínház és fellépőket kerestek, akkor barátaim, kollégáim, rokonaim bíztattak arra, hogy próbáljam meg. Sokáig nem vettem rá magam, mert nem szeretek zsűri előtt „vizsgázni”, de végül Beliczay Balázs, aki a Gór Nagy Mária Színitanodában osztálytársam volt, és már régebben tagja volt a Dumaszínháznak, meggyőzött, hogy ettől nem kell tartanom. Elmondta, hogy itt nincs hierarchia, demokrácia van, tiszta a helyzet, mert ha a nézők nevetnek a fellépőn, az jó, ha nem, akkor nem. Az első három stand up-os fellépésem egy kocsmában volt, amit egy barátom szervezett le. A 2019-es Sziget reklám hozott nagy áttörést, azután hívott fel Litkai Gergely, hogy lenne-e kedvem csatlakozni hozzájuk, és boldogan mentem.

Inkább színészként vagy inkább humoristaként definiálod magad vagy ez a kettő jól megfér egymás mellett is?

Teljesen kompakt bennem ez a két dolog, és egyiket sem emelném a másik fölé. Szerencsére soha nem kerültem olyan helyzetbe, hogy választanom kellett volna közülük, a két vonal teljesen jól összeegyeztethető. Nem is tudom, hogy mi lenne a választásom, de nem is akarok erre gondolni. A két műfaj nagyon különböző, saját előnyökkel és hátrányokkal vagy inkább úgy mondom, hogy hiányokkal, amit a másik műfaj tökéletesen ki tud tölteni. A színházban óriási előny például a csapatmunka, az, hogy többen dolgozunk egy közös célért. A stand up magányos műfaj, ha ott sikered van, azt egyedül magadnak köszönheted, és ha hibázol, nem foghatod rá senkire.

A műsoraid összeállításánál saját élményeidből merítesz?

Nagyon változó. Amikor egy történetet elmesélek, azok általában megtörténtek, vagy egy az egyben mondom vagy időnként kiszínezve. Valami valóságalap tehát mindig van. Olyan is van, ami megfigyelésen alapul, ilyen például ez az operás előadás is.

Előfordul, hogy elkérsz valakitől egy történetet, hogy felhasználhasd a műsorodban?

Nem, mert az nem az enyém, azt nem tudom hitelesen átadni a közönségnek. Amikor mesélem a velem megtörtént eseményeket, azok abban a pillanatban megjelennek előttem, visszaemlékszem rájuk és így tudom érzékletesen elmondani. A stand up ilyen szempontból egy sokkal őszintébb műfaj, itt hamarabb lebukik az ember, nem lehet szerepet játszani.

Mik a terveid erre az évre?

Nagyon sok projektben veszek részt. Elkezdtem próbálni a TÁP Színházban Vajdai Vilmos rendezésében a Freud élete című darabot Kerekes Józseffel. Érdekes és vicces is lesz. Ha minden igaz, akkor tavasszal Szabó Borival fogok próbálni, aki egy Tormay Cécile életéből való szemelvényeket bemutató darabot írt, ezt ő is rendezi. A színházi vonatkozású önálló estemnek ebben a hónapban volt a bemutatója Thália lotyója címmel a Dumaszínházban. Közben játszom a már futó előadásokban és stand up fellépéseim is lesznek bőven. Komolyzenei vonatkozású munkába kezdtünk Krampácsolók címmel Kovács András Péterrel és az Operával közös együttműködésben. Az Eiffel Műhelyházban játszott opera előadásokhoz kapcsolódóan minden hónapban lesz egy olyan alkalom, ami után kivesézzük az aznapi operát, ez egy körülbelül egy órás közös stand up-unk. Sűrű lesz az év első fele, és örülök, hogy egyre színesebb palettán mozoghatok.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top