+ Interjú

Oliver Juan: Ha a pandával együttérzünk, a medúzával miért nem?

Oliver Juan

Az I-Opener videóinstallációja többféle módon is bevonja a közönséget a közös gondolkodásba, eszmecserébe – mondja Oliver Juan.

Keresés a weben
Oliver Juan

Oliver Juan

Oliver Juan, a francia-német származású művészeti vezető sok éve folytat tanulmányokat és vizsgálatokat az emberek ökológiai viselkedéséről. Dolgozott az UNESCO-val, többször is publikált a témában, illetve workshopokat talált ki és vezetett a 2020-as berlini Fenntartható Fejlődési Célok konferencián. Újabb és újabb módokon közvetít fontos, ámde komfortzónából kibillentő üzeneteket: ebből született az I-Opener: empátia az ökológiai válság idején című projektje is, amelynek világpremierje Budapesten lesz. Oliver Juan jó pár exkluzív részletet árult el nekünk erről az ingyenesen látogatható művészeti eseményről.

Mi pontosan ez az I-Opener?

Egy kiállítás, amely rengeteget merít a közelmúlt tudományos eredményeiből. Tanulmányaim a pszichológia és a fenntarthatóság területein inspiráltak arra, hogy valami olyat alkossak, ami túlmutat a szokásos akadémiai kereteken. Több mint két évig dolgoztam rajta, és a járványhelyzet hosszú kényszerszünete után az ősbemutatója a Turbina Kulturális Központban lesz Budapesten. A kiállítás alapja egy immerzív és interaktív videóinstalláció, amely többféle módon is bevonja a közönséget a közös gondolkodásba, eszmecserébe.

Miért immerzív és miért interaktív?

Az I-Opener nehéz témákkal foglalkozik, és a fő célom vele, hogy a közönség a saját viselkedésére reflektáljon. A cím egy sajnos lefordíthatatlan szójáték: az eye-opener angolul “szemfelnyitót” jelent, az I (amelynek kiejtése azonos az eye-éval) pedig az egyénre, saját magunkra. Interaktív, mert szeretném, ha a látogatók végiggondolnák, milyen helyzetben vagyunk mi és lesznek majd az utánunk érkező generációk. A különböző életkori csoportok közötti ítélkezés gyakori jelenség, és az I-Opener ezzel foglalkozik elég provokatív módon. Az emberek idegenekkel osztoznak majd a művészeti téren, ahogy a bolygón is másokkal osztozunk. Ugyanazt a videóinstallációt játsszuk le minden csoportnak, és arra biztatjuk majd a közönséget, hogy szóljanak hozzá ahhoz, amit látnak, valamint egymáshoz is. Mindenki csak egyszer látogathatja a kiállítást (ezért is érdemes előre regisztrálni), amely azt szimbolizálja, hogy az életben is mindannyian csak egy generációhoz tartozhatunk. Napi tizenhárom ilyen lejátszási alkalom lesz a Turbinában négy napon keresztül, január utolsó hetében (jan. 27-30). És hogy miért immerzív a kiállítás? Mert célzatosan arra sarkallja majd az embereket, hogy reagáljanak a látottakra.

Milyen provokatív példák kerülnek elő a videókon keresztül?

Mondok egy konkrét példát: a medúza. Az emberek általában sem empátiával, sem együttérzéssel nem viseltetnek a medúza iránt. De ha mégis tennék, akkor most nagyon örülnünk kellene a medúza sikerének: a klímaváltozás nagy nyertese, aranyidőket él! Miért nem örvendezünk tehát? Ez a bizarr példa megmutatja, hogy az embereknek nem az állatok, hanem a következő emberi generációk felé kellene empátiával fordulnia. Nem amiatt kellene aggódnunk, hogy “elpusztítjuk a bolygót”, hanem hogy önmagunkat pusztítjuk el, vagyis egy állatot a sok közül. A bolygó, a természeti környezet regenerálnódni fog, de mi nem, ha egyszer elvettük a következő generációk lehetőségét a boldogulásra. Nem a természetnek ártunk, hanem magunknak.

Hallottam, hogy a kiállításodat a Greenpeace is támogatja. Nem megy nagyon ellenük, amit most mondtál?

Tisztelem az olyan szervezetek munkáját, mint például a Greenpeace és a WWF, de bizonyos stratégiáikkal szemben vannak fenntartásaim. A panda a WWF logóján a tőkésített empátia remek példája. Együttérzünk az aranyos kis pandákkal, és nem akarjuk, hogy elpusztuljon az élőhelyük. De vajon működött ez a stratégia az elmúlt ötven évben? Nem, vagy legalábbis nem elég gyorsan.

Szóval azt mondod, hogy ne érezzünk empátiát az állatok iránt?

Dehogynem, nagyon is jó, ha empatizálunk az állatokkal, és tényleg törődnünk kell a természeti környezettel is. De a medúza példája mutatja, hogy nem minden állat iránt érezzük ugyanazt. A természetes kiválasztódás egyik velejárója, hogy a legfontosabbak a gyerekeink, akik továbbviszik a génjeinket, és közvetlenül ezután esélyesek azok az aranyos állatok, akik hasonlítanak a kisbabákra. Értük erős érzelmeink vannak, velük együtt tudunk érezni. A medúzában semmi emberszerű nincs, így nem tudunk örülni annak, hogy szépen gyarapodik, sőt, kifejezetten irtózunk tőle. Ahhoz, hogy a legjobb példákat válogassam ehhez az érvrendszerhez, kutatókkal konzultáltam Berlinben, és a kiállítás helyszínén képeslapokat árulok majd olyan állatok képeivel, akiknek jól jön a klímaváltozás. El kell gondolkodnunk azon, hogy az empátiánk fő célpontjának nem “A Természetnek” kellene lennie, hanem a következő emberi generációk. Greta Thunberg szenvedélyes beszéde a 2019-es ENSZ Klímacsúcson fontos szimbóluma ennek.

Nagyjából ez a kiállításom kontextusa. De hogyan érhetem el, hogy a látogatók tényleg érezzék is ezt, olyan mélyen, ahogy Thunberg, nemcsak futólag találkozzanak az információval egy hírlapban vagy egy tudományos cikkben? A tudomány és a vele felhalmozott tudás hasznos, de nem elég. Egyre csak növekszik az árok a kutatók világa és a hétköznapi világ között, és a művészet nagyszerű eszköz arra, hogy hidat emeljünk fölé.

Te foglalkozol művészetalapú kutatással? 

Nagyon érdekel a kutatás, jelenleg a második mesterképzést végzem. Szokatlan életút ez, mások az első mester után PhD-re mennek, de tőlem az túl sok energiát és pszichés stabilitást venne el. Most inkább a művészettel töltöm az időmet, és szabadon elmélkedem olyan kérdéseken: vajon megváltoztathatja-e a művészet a világot? Vajon a kutatás építhet a művészetre? Még csak huszonöt éves vagyok, később is mehetek PhD-re, ha meggondolom magam.

Hogyan készültek a videók?

Mint az I-Opener művészeti vezetője, két és fél éve mutattam be az első ötleteimet Berlinben, még a járvány előtt. Láttam, hogy sok minden hiányzik még, de bőven van potenciál a projektben, úgyhogy további embereket kerestem hozzá. Találtam hangmérnököt és sokféle képzőművészt, így ma már heten dolgozunk ezen, mindenki a szabadidejében. Rengeteg anyagot használtunk: animációt, saját képeket, ingyenesen felhasználható képeket, videókat, zenét, kollázsokat. Van két nagy kollázsunk különféle kis fotókból, amelyek egy nagy képet adnak ki, amely mai társadalmunk töredezettségére és az egység szükségességére mutat rá. Írtam egy forgatókönyvet, egy barátom csinált belőle egy hangfelvételt, és a VJ is én vagyok a kiállításon. Három szobánk van, és mindegyiknek megvan a maga szerepe, amelyet a látogató csak a helyszínen érthet meg. Sőt, van egy nagy meglepetés is, ezt pláne nem árulhatom el előre.

Hűha, ez tényleg sokféle műalkotás!

Igen, a legnagyobb kihívás az volt, hogy koherens legyen az egésznek a stílusa, de szerintem jól sikerült. A kulcsszavak, úgymint “empátia”, “immerzív”, “fenntarthatóság”, szintén segítettek. Egy profi kurátor is segíti a munkánkat, és mind jó munkát végzünk az I-Opener kapcsán. Mivel a kiállítás témája egy nagyon fontos társadalmi kérdés, nagyon örülnék, ha minél többen eljönnének, akárhány évesek, akármilyen neműek, bármit dolgoznak, akármi a családi állapotuk. Gyere el te is, tapasztalj meg valami különlegeset! A kérdés az egész emberiség jövője, és úgy lenne a legjobb, ha a válaszokat is mindannyian együtt keresnénk.

I-opener

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top