+ Irodalom

Izland közelebb van, mint hinnéd!

Jón Kalman Stefánsson regénye lenyűgözőbb, mint bármi, amit 2021-ben olvastam: Nyári fény, aztán leszáll az éj…

Keresés a weben

Jón Kalman Stefánsson: Nyári fény, aztán leszáll az éj [Sumarljós og svo kemur nóttin] – Typotex Kiadó,2021 – fordította Patat Bence – 244 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-4931-61-4

Kölyökkoromban, a rendszerváltás környékén/után még másképpen működött a magyar könyvpiac. Elsősorban nem a reklámok és a média-megjelenések döntöttek egy-egy könyv sikeréről, hanem az olvasók, akik egymásnak ajánlották és adták tovább a könyveket. Legalábbis én így emlékszem. Jón Kalman Stefánsson regénye, a „Nyári fény, aztán leszáll az éj” című kötet abban a világban igazi sikerkönyv lett volna, mert…

…mert ez egy csendességében is nagyszerű regény. Izlandiságától függetlenül – vagy azon túl is – olyan csemege, amilyen ritkán adódik. Rafinált, de nem mesterkélt, összetett, de mégsem bonyolult. Idegen és mégis ismerős, mély és mégis könnyed. Sötét tónusokkal játszó, de színes és élettel (meg halállal) teli. Klasszikus értelemben

talán nem is regény,

inkább novellafüzér, melynek különös-különleges történeteit a helyszín azonossága és a szereplők közötti kapcsolati háló tartja össze. Ráadásul egy-egy történeti egységen belül sem az időrend uralkodik, hanem a megértéshez szükséges asszociációs rendszer. (Egészen lenyűgöző, hogy a kronológia „felrobbantása” olvashatóbbá és érthetőbbé teszi a történetfüzéreket – még akkor is, ha némi figyelmet követel.) A helyszín

egy négyszáz lelkes nyugat-izlandi falucska,

aminek nincs temploma és temetője, viszont volt egy Kötöttárugyár, míg annak igazgatója – latin nyelvű álmai hatására – meg nem szabadult a hétköznapi hívságoktól (és ezzel együtt a családjától is). A hely – bár magyar olvasó számára bizonnyal egzotikus – nem rendelkezik semmilyen különleges adottsággal.

Jöjjön el oda, ahol semmi nem történik, ahol a tengeren, a felhőkön és a négy házimacskán kívül semmi nem mozog. A reklámszöveg ugyan nem felelne meg teljesen a valóságnak, de melyik felel meg? Egy reklámokkal foglakozó szakember meg tudna győzni bennünket arról, hogy ami szükségtelen, az fontos, és ez így helyes, mivel életünk lassan megtelik fölösleges dolgokkal és jelentéktelen pillanatokkal: úgy felhalmozódik körülöttünk a kényelem, hogy alig látszik a fejünk búbja.”

Izland – és ezt az izlandiak is tudják – a világ végén van. A falu, ahol Jón Kalman Stefánsson történetei játszódnak, ennek a világvégi szigetnek a nyugati peremén helyezkedik el, s a nagyvilágban zajló változások úgy jutnak el ode, hogy az ott élők még észreveszik/érzékelik a változásokat. Ugyanakkor bármennyire is hatnak rájuk a világ dolgai, bármennyire is közelebb kerül – „köréjük zsugorodik” a nagyvilág – mégis megmarad egyelőre az a zárt közösség, ami évszázadokon át volt.

A regény szereplői a falu és a környék lakói,

akinek életében nem sok minden történik kívülről nézve. Viszont Jón Kalman Stefánsson nem kívülről nézi az embereket! Egészen különleges nézőpontból szól a regény elbeszélője, aki egyrészt nyilván – ez a megfogalmazásból kiderül – a közösség tagja, másrészt viszont a hagyományos „mindent tudó elbeszélő”, aki olyan történésekről – érzésekről és gondolatokról! – is beszámol, melyek egy külső szemlélő előtt titokban maradnának. Ez a nézőpont lehetőséget ad arra, hogy a történetekben feltáruljon a nem-történés mögötti történet. Sajátos módszerével Jón Kalman Stefánsson

élő, többdimenziós figurákat alkot, akiknek belső működése

összetett, bonyolult – és rendszerré áll össze! Jón Kalman Stefánsson szereplői abszurd helyzetekbe keverednek, s mindez úgy történik, hogy az abszurditás a normális, hétköznapi élet részének tűnik. A szerző nem elrugaszkodik a valóságtól, hanem annak annyi színét és árnyalatát bontja ki, hogy bármi megtörténhet.

A fejezetek közé szúrt elmélkedések,

melyek szögletes zárójelek közé szorítva állnak a fejezetcímek előtt. Úgy adnak magyarázatot a regény és a szereplők működésére, hogy maguk is a regény részei, nem lépnek ki az író által teremtett világból. Belülről magyarázzák azt:

„Beszélünk, írunk, kisebb-nagyobb dolgokról mesélünk, hogy megpróbáljunk megérteni, megragadni valamit, talán a lényeget, amely folyton elillan, mint a szivárvány. A régi mondák szerint az ember nem pillanthatja meg Isten arcát, mert a látvány a halálát okozná, és ez kétségkívül érvényes arra is, amit keresünk – maga a keresés a cél, amitől az eredmény megfosztana bennünket. És persze a keresés tanít meg bennünket azokra a szavakra, amelyek leírják a csillagok fényét, a halak csendjét, a mosolyt és a szomorúságot, a világvégét és a nyári fényt. Vajon van-e feladatunk azon felül, hogy ajkakat csókoljunk…”

Szeméremmel nem foglakozó, szemérmetlenül összetett és hallatlanul izgalmas regény – sőt, talán fogalmazhatunk így: hatalmas írói teljesítmény – a Nyári fény, aztán leszáll az éj című kötet. Olvasás után, visszagondolva azt kell mondanom, hogy Jón Kalman Stefánsson írói teljesítményéhez méltó fordítás született Patat Bence kezei között. (Ha olyan körökben mozognék, ahol elismerésekről döntenek, szívesen kilobbiznék neki valami elegáns plecsnit. Csak azért, mert ilyenre fordította Jón Kalman Stefánsson regényét.)

És még nem is szóltunk a történetek sűrűjében felbukkanó magyar vonatkozásról!

Mert ilyen is van! A történetben feltűnik egy negyven körüli, intelligens, sötét szemű és bőrű gyönyörű nő, talán filozófusdoktor…

Izland közelebb van, mint hinnéd!
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top