25 éve nyomják, nem hiszik, hogy az élet egy ajándék, mert látták, hogy élnek anyádék.
Dolgoztasd meg a költőtollad és menj el te is a József Attila Kör éves írótáborára augusztus 26 és 30 között. Kattints tovább...
Eperjes és Vidnyánszky között már korábban feszültség volt, egy falloszdíszletben sem értettek egyet, ráadásul a színész erős gyógyszereket szedett.
Élményközpontú nyelvhasználat: a diákoknak különböző élethelyzetek (tánc, filmnézés) segítenek a magyar nyelv alapjainak elsajátításában.
Tarlós István főpolgármester adta át a mögötte balra látható rockmozgalmi emlékművet a mai napon a budapesti RaM Colosseum művelődési központban lévő Rock Múzeumban. “A gitár...
Két tucat, még a második világháború előtt épült katonai bunkert kínál eladásra. Jó kocsmát lehetne benne nyitni.
Az első körben kiválasztott 10 esélyes film között még szerepelt, ám az Európai Parlament által odaítélt Lux-díjra jelölt három alkotás közé már...
A köztivál a közvetlenség fesztiválja. Nyitott portákkal és nyílt szívű emberekkel. Irány Hétrétország!
Ezúttal egy nosztalgikus felhangoktól korántsem mentes, soron kívüli Apokrif-esten újra összeáll az "ős-apokrifosok" csapata, nevezetesen a lap első egy-két évfolyamának meghatározó szerzői,...
Az írásmű címe: Ha...
J. J. Abrams rendező hétfői videoüzenetében foglalta össze az akció eddigi eredményét, és arra biztatta a rajongókat, hogy az utolsó héten is...
A budai Várban létesítendő három személyszállító lift egyikének tervezett helyszíne a Gránit lépcsőnél 2014. július 21-én. A tervek szerint a liftek az...
Külön szekció ábrázolja, hogy a társadalom egyes rétegei mit kezdtek a gazdagsággal és a meggazdagodott, polgárosodott társadalom szereplőit is felvonultatja az 500...
Igazi fesztiválhangulat, egy filmtekercset sem lehetne leejteni. Tegnap Mundruczó Fehér Istenével nyitottak, de később sem maradunk Isten nélkül, Bodzsár Márk Isteni műszakja...
Több mint ezer elfogadóhely: 50% fesztiváljegyre, 47%-on kajálhatsz, féláron szerezhetsz jogsit, és a telefonos hálózatok is kedvezmények tömegét adják + a külföldi...
Olyan tükörsima, mintha korcsolyapályát rendeztek volna be rajta a nyár kellős közepén. Miért ne?
Lerongyolódott cigánygyerekek rohanják meg az autónkat. Már rég lejöttünk a térképről, térerő nélkül a semmi közepén. És ez nem India egyik nyomornegyede,...
Fiatal írók táboroznak a jövő héten Visegrádon, a mi kedvencünk a programban az esti bulik és a kritikustusa A fiúk nem sírnak...
A táncjátékban elsősorban a szerelmes férfit, a mélyen vallásos katonát és a vívódó Dózsa Györgyöt láthatja a közönség.
Bükkszentkeresztnek egyedülálló, szubalpesi a klímája, a bükki füvesember szerint ennek is köszönhető az itt termő gyógynövények különleges a hatása.
Szenzációs lelet: templomfelújítás közben találtak rá az utókornak szánt üzenetre, amit a templomtorony építésekor hagytak az utókorra.
három fehérorosz, két örmény és egy ukrán jelölt közül választották az általuk legjobbnak ítélt művet és annak szerzőjét. Így nyert Babkou Perc...
Igarashi kisasszony célja, hogy a női nemi szerv igenis legyen trendi és népszerű, sérelmezte továbbá, hogy míg a japán kultúrában a pénisz...
Hogy megtudják a spanyolok, Spanyolországon kívül Budapesten van az egyik legfontosabb spanyol gyűjtemény. És ha szerencsések, budapesti utat nyerhetnek okostelefonjukon. Jól kitaláltuk,...
Remélem jó zenészként fognak rám emlékezni – nyilatkozta Johnny Winter nagyjából egy hónappal ezelőtt.
Hosszú évek után újra lesznek magyar fellépők is a nemzetközi nagyszínpadon: az idei Sziget-himnuszt előadó Ivan & the Parazol, a Nagy-Szín-Pad-nyertes Mary...
A Penguin 2011-ben a könyv beharangozásakor azt ígérte, hogy a kötet választ ad arra, miért hallgat ötven éve Harper Lee Truman Capote-hoz...
Elsőstől ötödikes gyerekekig szeretnének délután játszani, egy csomóan már támogatják őket, például a Notre Dame Női Kanonok- és Tanító Rend, de még...