+ Irodalom

Visegrád zsizseg rád

visegrád

Fiatal írók táboroznak a jövő héten Visegrádon, a mi kedvencünk a programban az esti bulik és a kritikustusa A fiúk nem sírnak című könyvről.

Fiatal írók táboroznak a jövő héten Visegrád belterületén, a mi kedvencünk a programban az esti bulik és a kritikustusa A fiúk nem sírnak című könyvről.

Mások mellett Tompa Andreával és Tolnai Ottóval is találkozhatnak a résztvevők a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) által harmadik alkalommal megrendezett visegrádi nyári táborban július 23. és 27. között, ahol idén először a próza-, líra- és kritika- mellett műfordító műhelyt is indítanak.

Az irodalom iránt érdeklődő

16 és 30 év közötti fiataloknak meghirdetett tábor ezúttal is neves szerzőket lát vendégül: a résztvevők megismerkedhetnek Szvoren Edina íróval, Grendel Lajos író-kritkussal, Tompa Andrea író-színikritikussal, Karácsonyi Zsolt költő-kritikussal és Tolnai Ottó íróval. A program gerincét azonban ebben az évben is a műhelymunka adja: a táborlakók az általuk választott műhelyben szakszerű segítséget kapnak stílusuk, írásaik továbbfejlesztéséhez és persze sok új szöveget is írniuk kell.

A kritika műhely

vezetője Szilágyi Zsófia, a prózáé Hermann Zoltán, a líráé Sirokai Mátyás, Bajtai András és Csehy Zoltán, míg az először indított műfordító műhelyé Izsó Zita és Lesi Zoltán lesz.

Antal Nikolett szervező az újdonságokról szólva kiemelte a fiatal kortárs lengyel szerzők jelenlétét: Konrad Góra, Natalia Malek és Joanna Mueller-Liczner a tábor vendégeiként több programban is részt vesznek. Szintén újdonság a napindító, egyórás proszeminárium Kollár Árpád és Mészáros Márton vezetésével, ezek során az irodalmi élet mindennapjairól, működéséről lesz szó. Antal Nikolett elmondása szerint ez főként az ebben a közegben járatlan kezdőknek szól, akik feltehetik kérdéseiket például arról, hogy hogyan lehet publikációkat megjelentetni egy lapban.

A hagyományos FISZ-program,

a kritikustusa sem maradhat el: hárman osztják majd meg véleményüket a szövetség két elsőkönyvesének, Farkas Balázs Nyolcasok és Hanula Zsolt A fiúk nem sírnak című kötetéről. Az emlékév alkalmából a holokauszt vizuális reprezentációjáról is hallgathatnak előadást a résztvevők, mindemellett felolvasások, könyvbemutatók és bulik is színesítik a programot.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top