Hírforrás

Közlemény az Örkény Színház kilépéséről

Közlemény az Örkény Színház kilépéséről

Dübörög tovább a POSZT és a Magyar Teátrumi Társaság körüli botrány, a Kritikusok Céhe után Az Örkény Színház is kilép a Magyar Színházi Társaságból.
Táncosok foglalják el a Margit hidat

Táncosok foglalják el a Margit hidat

A Góbi Rita Társulat különleges akcióra készül április 29-én délután 4 órakor, amelyhez bárki csatlakozhat.
Széles Gábor szerint Petőfit a Habsburgok áshatták el Barguzinban

Széles Gábor szerint Petőfit a Habsburgok áshatták el Barguzinban

Mivel már az én tv-émben is foglalkoznak ezzel az idióta témával, kénytelen vagyok megszólalni, és az álláspontomat rögzíteni – írja Széles Gábor.
Így pózol kedvenc macskájával Frida Kahlo, Picassó vagy Andy Warhol

Így pózol kedvenc macskájával Frida Kahlo, Picassó vagy Andy Warhol

A kötetben a múlt század legnagyobb művészeiről – Picassótól elkezdve, Georgia O’Keeffe-en át Frida Kahlo-ig – láthatunk meghitt hangulatú portrékat.
Őze Áron adta át a Csukás István-díjakat

Őze Áron adta át a Csukás István-díjakat

A Csukás István-díjat 2014 augusztusában alapították, a kitüntetést egy meghívásos pályázat keretében ítélik oda.
Így nézne ki a Beatles, ha egy emberré gyúrnánk át a tagok arcát – FOTÓK!

Így nézne ki a Beatles, ha egy emberré gyúrnánk át a tagok arcát – FOTÓK!

A Beatlesre, a Nirvana-ra és a Black Sabbath-ra péládul azonnal ráismertünk, ám a Doors okozott némi fejtörtést.
Az e-könyv TOP 10-be Ridley Scott is belerendezett

Az e-könyv TOP 10-be Ridley Scott is belerendezett

Az e-könyvek TOP10 listáján 10 helyből hármat szerzett meg Alexandra W. Müller a Bookline márciusi eladási toplistáján. Fehér Béla Kossuthkiflije a 4., A fehér király Dragomán...
A festő, akinek jól mutatnának a képei bármelyikünk nappalijának a falán

A festő, akinek jól mutatnának a képei bármelyikünk nappalijának a falán

Állandó kettősség jellemezte a művészt, a megfelelési kényszere és kitörni vágyása között sokat őrlődött. Ez a folyamatos vívódás pedig még érdekesebbé teszi művészetét.
Meghalt Judith Malina híres amerikai színésznő

Meghalt Judith Malina híres amerikai színésznő

Fréjével Julian Beck-kel 1947-ben alapították meg az erőszakmentesség elvét hirdető politikai színházukat, a The Living Theatert. Judith Malina...
Hologramos tüntetéssel tiltakoztak Spanyolországban – videó!

Hologramos tüntetéssel tiltakoztak Spanyolországban – videó!

Spanyolországban hologramos tüntetéssel tiltakoztak a szájpecektörvény ellen, amely nagy port kavart az elmúlt hónapokban: nagy összeggel büntetnék a szabálytalanul tüntetőket.
Tüskés Gábor kapta a Humboldt-díjat

Tüskés Gábor kapta a Humboldt-díjat

Az Alexander von Humboldt Alapítvány kuratóriuma Humboldt-díjban részesítette Tüskés Gábor irodalomtörténészt. A 60 ezer euróval járó Humboldt-díj birtokosa egy évet szabadon választott kutatási témákon dolgozhat...
Ma lesz a Közlekedési Múzeum záróbulija

Ma lesz a Közlekedési Múzeum záróbulija

Modellvasút-bemutató, koncert és tárlatvezetések is várják a látogatókat a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum záró rendezvényén szombat este 10-ig óráig.
Táncosnőket keres a Thália Színház

Táncosnőket keres a Thália Színház

A Thália Színház Stephen Sondheim: Félúton a Fórum felé című musical-komédia bemutatásához keres 20 és 40 év közötti profi táncosnőket, valamint 10-12 éves fiúkat keres...
Itt a Költészet napja minden programját megtalálod

Itt a Költészet napja minden programját megtalálod

Legalábbis gondolta a naiv szerkesztő. Merthogy az élet olyan, hogy minden hamarabb történik, mint várnánk. Idén a költészet napja hiába esik szombatra, a vasárnapi boltbezárások...
A Hello Wood kirakta fából Budapestet a Hősök terén – fotók

A Hello Wood kirakta fából Budapestet a Hősök terén – fotók

A Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) rendezvénysorozathoz kapcsolódó installáció, a Hello Wood faépítész csapatának munkája óriásbetűkből.
Elhunyt Záborszky József

Elhunyt Záborszky József

A karmester, zenepedagógus, zeneszerző, a Szent István Király Szimfonikus Zenekar alapítója 96. évet élt. Komponált operát, meseoperát, passiót, rekviemet, kantátákat.
Már nem bizarr látványosság a patológus kisfiának 150 éves múmiája – fotók

Már nem bizarr látványosság a patológus kisfiának 150 éves múmiája – fotók

Mindössze egyszer, 1925-ben láthatta a közönség Arányi Lajos ötéves korában, torokgyíkban elhunyt kisfiának múmiáját, melyet a Magyar Természettudományi Múzeum Múmiavilág című kiállítása mutat be.
Mennyit keresnek a színészek?

Mennyit keresnek a színészek?

Mélyen a nemzetgazdasági átlag alatt keresnek a színház társulatának a tagjai Szegeden. De mennyit ér egy színész a Nemzetiben és az Operaházban?
Kukorelly Endre kapja az idei Artisjus Irodalmi Nagydíját

Kukorelly Endre kapja az idei Artisjus Irodalmi Nagydíját

Rajta kívül Szijj Ferenc, Háy János, Károlyi Csaba és Szilágyi Márton részesül a Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület elismerésében. Az immár eszmei szakmai elismerésben, amelyeket...
Az éjszaka csodái real-time animáció és tánc Weöresre

Az éjszaka csodái real-time animáció és tánc Weöresre

Az éjszaka csodái olyan, mint egy megelevenedett képeskönyv. Talán megtörtént, talán nem, ki tudja, de egy biztos: megváltoztatja a világot.
Videóval győzködik David Lynch-et a Twin Peaks-celebek

Videóval győzködik David Lynch-et a Twin Peaks-celebek

Mi lehet még olyan borzalmasan értelmetlen, mint a pincérlány egyenruha nélkül, a pite meggy nélkül vagy a tűz meleg nélkül? A Twin Peaks-filmek szereplőitől megtudod.
Versenyezni vágyó tánccsoportok jelentkezését várják a MÉTA Fesztiválra

Versenyezni vágyó tánccsoportok jelentkezését várják a MÉTA Fesztiválra

A MÉTA-napok a hagyományokhoz híven idén is a Pünkösdi hétvégére esnek. A rendezvény helyszíne az Urányi János Sport és Szabadidőközpont, Balatonboglár.
Ismersz valakit közülük? Egy Holokauszt-túlélő naplójában szerepelnek

Ismersz valakit közülük? Egy Holokauszt-túlélő naplójában szerepelnek

Regina Honigma a gabersdorfi munkatáborba került. Ő és bátyja túlélte a háborút, viszont a nővére és a szülei életüket vesztették Auschwitzban. Halála után gyermekei átadták...
Ezek a könyvek fértek fel a TOP 50-es listára

Ezek a könyvek fértek fel a TOP 50-es listára

Mesék és a gyereknevelést segítő pszichológiai könyvek találhatók jelentős számban a márciusi toplistán a Bookline tájékoztatása szerint.
Posztok és riposztok: a céh ezennel kilép

Posztok és riposztok: a céh ezennel kilép

Kilépett a Magyar Színházi Társaságból a Színházi Kritikusok Céhe az elleni tiltakozásul, hogy nem fogadták el jelöltjüket a POSZT zsűrijébe, és megkérdezésük nélkül jelöltek másik...
A fiókban talált dokumentumokból derült ki, hogy az apja más volt, mint akinek hitte

A fiókban talált dokumentumokból derült ki, hogy az apja más volt, mint akinek hitte

Jóllehet a magyar emigrációval tartotta a kapcsolatot Rüll Tamás, múltjáról soha nem beszélt senkinek, a szocialista rendszerrel szembeni ellenérzéseit azonban megőrizte.
Így cselezi ki a HIV-vírus a védekező antitesteket

Így cselezi ki a HIV-vírus a védekező antitesteket

Reménnyel kecsegtet egy újfajta HIV-kezelés első humán próbája. A páciensek egy ideig képesek voltak harcolni a vírus ellen. A védelem erőssége bizonyos esetekben több mint...
Elhunyt Pap Vera

Elhunyt Pap Vera

Az egyik legnagyobb magyar színésznőt gyászolja a Vígszínház társulata. Gyerekkorában bohóc akart lenni. "Arra gondoltam, milyen nagy ajándék lehet egy ember számára, ha ezt csinálhatja...
Minden idők 11 legjobb gyerekkönyve

Minden idők 11 legjobb gyerekkönyve

Az Alice a 4., A kis herceg a 6., a Micimackó a 7. helyen végzett a listán. A BBC-közlés alapján nem is gondolnánk, a "minden...
Megszólalnak a milánói expo pavilonjának vezető tervezői

Megszólalnak a milánói expo pavilonjának vezető tervezői

Nyilatkozatot tettek közzé a Milánói Világkiállítás magyar pavilonjának a tervezői, akik elhatárolódtak el a projekttől, mert - mint írják - a továbbtervezésből gyakorlatilag kiiktatták őket....
További cikkek