A nemrég megérkezett első szállítmánnyal a pavilon energetikai központjának egyes alkatrészeit hozták Karcagra, ahol a kormány döntésének megfelelően újra felépül majd a...
A zeneirodalom legnagyobb basszus szerepeit formálta meg pályafutása alatt, főként Verdi, Puccini, Csajkovszkij és Gounod operáiban lépett színpadra.
Nem jutott elődöntőben 50 méter gyorson Molnár Flóra és a 28. helyen végzett, de ettől még nem dőlt össze a világ, és...
Talán egy nap, amikor újra testvérekként viselkedünk, az is természetes lesz, hogy együtt is zenélünk - mondta Liam Gallagher.
Kétnapos szerb búcsút rendeznek augusztus 18-án és 19-én Szentendrén.
A 90 millió euróból megvalósult művészeti és innovációs központ területének felét művészeti, színházi, táncos és zenei projekteknek szentelték, míg a másik felén...
Az exohold jelenlétére utaló ígéretes jeleket három ilyen áthaladás során észlelték, ám a felfedezés hivatalos bejelentéséhez ennél többre van szükség.
A közösségi médiában megjelent videofelvétel szerint a fotósok tömege által körülvett Bieber beszállt pickupjába.
Bár a több mint 550 filmzenét és 100 klasszikus művet komponáló Morricone műveit mindenki ismeri, az életéről talán keveset tudunk. Íme, néhány...
Egyedülálló intelligenciája, kimagasló műveltsége mindenkit elkápráztatott, olvasott minden műfajban, minden témában és 50 évre visszamenőleg emlékezett az összes szerepének szövegére. Örök derűs...
Az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja szerint a lengyelek haláláért elsősorban Lubomír Strougal, a hatvanas évekbeli csehszlovák kommunista belügyminiszter, későbbi kormányfő viseli...
A Man Booker-díj, amelyet idén 49. alkalommal fognak átadni, 50 ezer fontos (17 millió forintos) pénzjutalommal jár.
A rangos díjat Török Ferenc tegnap este személyesen vette át az amerikai fesztiválon.
Mindkettő Ottilie Mulzet remek fordításában: a Berlin-Hamlet című, eredetileg 2003-ban publikált verseskötet és a szerző egyetlen regénye, a Nincstelenek, amely igazi irodalmi...
A egyik film azokat az éveket mutatja be, amikor az árván maradt Tolkien barátokra, szerelemre és művészi inspirációra lel egy csapatnyi kiközösített...
A csütörtöki nyitókoncerten a barokk templom kulisszái előtt a salzburgi rapper Scheibsta és csapata adja meg a hangot a fesztivál tóparti színpadán.
Voltak olyan idők, amikor a nagyon kegyetlen körülmények vagy a zord hideg miatt kétségbe vontam, hogy normális vagyok-e, de volt sok fantasztikus...
Az énekest múlt csütörtökön, a Soundgarden énekese, Chris Cornell 53. születésnapján találták holtan Los Angeleshez közeli lakásában. Cornell, Bennington barátja májusban vetett...
Akkoriban minden a rock 'n' rollról szólt, semelyikünk nem figyelt semmire. A kábítószer és az ivászat kavargó örvénye volt az az időszak...
A Pécsi Íróprogram vezetői, Kulcsár Enikő és Méhes Károly örömét és meghatottságát fejezte ki korábbi rezidensei felé.
Tudjuk, hogy a kor előrehaladásával csökken a fizikai aktivitás, de abban bizonytalanok voltunk, mi a leghatékonyabb módja, hogy segíthessünk az idősödő embereknek...
A trubadúr, amely 130 éve szerepel az Operaház repertoárján, a Margitszigeti Nagyszínpad történetének is kiemelt jelentőségű darabja.
Az állampolgár megrázó szerelmi történet, amely amatőr színészekkel és minimalista eszközökkel mutatja be egy másik országba való beilleszkedés emberi oldalát.
A hajóroncs Izland partjaitól mintegy 200 kilométerre délnyugatra fekszik az Atlanti-óceán mélyén.
Nagy sikert aratott a Steve Jobsról szóló opera világpremierje Santa Fé-i operaházban szombaton.
A kiállításon évtizedek óta először láthatja együtt az európai közönség Claude Monet brit parlamentről festett sorozatának hat darabját.
A kulturális teszt feltételei között szerepel a produkció kulturális tartalma, mekkora részét forgatták az Egyesült Királyságban, valamint az, hogy a stáb és...