+ vallás

2 napon át ünneplik Krisztus színeváltozását a szerbek

Kétnapos szerb búcsút rendeznek augusztus 18-án és 19-én Szentendrén.

Kétnapos szerb búcsút rendeznek augusztus 18-án és 19-én Szentendrén. Az egyházi ünnep mellett az új szőlő megszentelése is központi eseménye lesz a rendezvénynek, amelyre gasztronómiai vásárral, koncertekkel és táncházakkal is várják a vendégeket.

A rendezvény célja, hogy a magyar lakosság jobban megismerhesse a szerb népszokásokat, népviseletet, táncokat autentikus szerb zenekarok tolmácsolásában, a Duna-parti sétányon felállított gasztronómiai vásárban pedig hagyományos szerb ételeket, italokat kóstolhatnak a látogatók.

A Krisztus színeváltozásának ünnepére szentelt Preobrazsenszka templom búcsúja a 18. században Szentendre egyik legjelentősebb ünnepe volt. Az ortodox egyházi hagyomány szerint ezen a napon történik az új szőlő felszentelése, amely évszázadokon keresztül nagy jelentőséggel bírt a szőlő és bortermelő szentendrei lakosok körében. A búcsú központi és legfontosabb része az ünnepi istentisztelet, majd a liturgiát követő délutáni vecsernye, valamint a templomkertben megrendezett népi mulatság. Hagyományosan a vecsernye után az egyházközség borral kínálja a templomkertben egybegyűlt vendégeket.

Augusztus 18-án fellép a Pyrgos Görög zenekar, a koncertet követően táncház lesz, majd bemutatkozik a Belgrádi Szerb Néptáncegyüttes és zenekara a Talija Art Company. Másnap tartják az ünnepi istentiszteletet, később fellép a Branko Szerb Néptánccsoport, a Zvuci s kamena énekkar, a Belgrádi Szerb Néptáncegyüttes és a Talija Art Company, este tamburán és harmonikán játszik a Döbrönte Eredics Duo és a ViGaD Trió, majd a Kolo zenekar és a Guca Partyzans Brass Band koncertjére várják az érdeklődőket.

Augusztus 20-án a Szentendrei Teátrum és Nyár keretében a Boban Markovic Orkestar ad koncertet.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top