+ Film

A zsűri különdíját hozta el Japánból Vranik Roland filmje

Az állampolgár megrázó szerelmi történet, amely amatőr színészekkel és minimalista eszközökkel mutatja be egy másik országba való beilleszkedés emberi oldalát.

A zsűri különdíjával jutalmazták Vranik Roland Az állampolgár című filmjét a Japánban rendezett Skip City Nemzetközi Filmfesztiválon.

A film ázsiai bemutatóját a Szaitamában 14. alkalommal megrendezett seregszemlén tartották, amelynek idei programjába 85 országból több mint 600 alkotást válogattak a szervezők.

A kizárólag digitális technikával készült filmeket bemutató fesztivál zsűrijében Kuroszava Kijosi filmrendező, Fukada Szeigo producer, Sabrina Baracetti – az Udinei Far East Filmfesztivál alapító-elnöke – és Liz Shackleton, a Screen International magazin munkatársa vett részt.

Az állampolgár megrázó szerelmi történet, amely amatőr színészekkel és minimalista eszközökkel mutatja be egy másik országba való beilleszkedés emberi oldalát.

Az állampolgár világszerte nagy sikerrel szerepel a filmfesztiválokon; tavasszal a legjobb forgatókönyv díját nyerte el a portugáliai Fantasporto filmfesztiválon, majd a legjobb filmdráma díját a Cinequest fesztiválon Kaliforniában, a Hágában megrendezett Movies that Matters nemzetközi seregszemlén pedig az egyetemisták zsűrije ismerte el.

A Filmalap támogatásával készült film forgatókönyvét Vranik Roland rendező és Szabó Iván, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára közösen írta.

Az állampolgár jelenleg is látható a magyar mozikban, a bemutató óta már több mint 12 000 néző váltott rá jegyet.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top