Az egész életem arról szól, hogy ne haljak meg, ez pedig nem élet - mondta az énekesnő.
Nakadzsima kaszkadőrként szerepelt szamurájfilmekben, amikor felkérték, hogy bújjon a japán majomszörny gumiruhájába.
Ma Magyarországon közel kétszázezer, Alzheimer-kórban szenvedő ember él, akiknek életminősége csak a korai diagnózissal és kezeléssel őrizhető meg.
Bianca Moebius-Clune felsorolja a kerülendő és a helyettük alkalmazandó kifejezéseket. Az éghajlatváltozás helyett például az időjárási szélsőségeket javasolja.
Őrizetbe vették néhány órára a Pussy Riot orosz rendszerellenes női punkzenekar két tagját Jakutszkban.
Az újonnan bemutatott, vitathatatlan bizonyítékok alátámasztják, hogy a naplót 1992. március 9-én James Maybrick egykori hálószobájának padlója alól emelték ki, és még...
Az elmúlt időszak rekordszámú magyar filmbemutatója miatt mintegy húsz alkotásból választhat idén a magyar Oscar-nevezésről döntő szakmai bizottság.
A legnagyobb meglepetés egy római stílusban épült fürdő, benne a mozaikpadló részleteinek a felbukkanása volt, ami nem tekinthető szokványos tárgyi emléknek ebben...
A szombaton elhunyt akadémikus a magyar fizika egyik legmarkánsabb, a világon mindenütt ismert és elismert, iskolateremtő alakja volt.
Filmvetítéssel és tábortűz melletti közös énekléssel tisztelegnek Cseh Tamás előtt az Énekmondók Emlékezete című rendezvényen szombaton Bakonybélben.
Gyilkolhatsz. Flörtölhetsz. Gyűlölhetsz. Lehetsz agresszív, lehetsz érzelgős - mondja Fischer Iván a Times-nak adott interjúban arról, hogy a zenében mindent megtehet az...
A magyar bűnözők kézre kerítését célzó felhívás képeslapján - amelyet az egyik legkeresettebb magyarnak, Kosztadinvoszki Viktor Milósnak címeztek -, ez szerepel: Kedves...
Nagyjából fél órát állt a derékig érő, hideg vízben és nem érzett semmit, ám amikor hazaindult, észrevette, hogy a lába folyamatosan vérzik.
A videofelvételeket nem a nyilvánosságnak szánták, így egyesek szerint nem volt etikus, hogy a Channel 4 felhasználta őket.
A legvalószínűbb magyarázat, hogy a mag tengely körüli forgásának sebessége még abból az időszakból őrződött meg, amikor a Nap kialakult, tehát mintegy...
A gleccserek évmilliók óta olvadnak, 20 ezer évvel ezelőtt például még Svájc teljes területét jég fedte, az utóbbi 150 évben azonban felgyorsult...
A kiállítás öt szekcióban mutatja be a Matisse alkotásai és a tárlaton felvonultatott 35 - részben magánkézen lévő - tárgy kapcsolatát.
A Turisztikai Világszervezet adatai szerint tavaly 82,6 millióan látogattak el Franciaországba, a turisták száma valamivel több mint 2 százalékkal csökkent 2015-höz képest.
A fiú a parttól mintegy 400 méterre ugrott a vízbe egy vízibicikliről, amelyen rajta voltak családtagjai is.
A jeruzsálemi könyvtárnak mintegy 85 ezer héber kézirata van, ezeket 40 országból gyűjtötték össze izraeli kutatók az utóbbi évtizedekben.
A Vecernji List című zágrábi napilap információi szerint a forgatás év végén kezdődik a dalmát tengerparton.
A képek 1962. júniusában készültek, Los Angeles több helyszínén, köztük tengerparton, szobában, hegyvidéken is.
Az összevont sikerlistán 9:6 arányban a hazai könyvek vezetnek.
A vád tanúja volt Agatha Christie egyik személyes kedvence.
Fagyiosztás az Apollo Tyres gyöngyöshalászi abroncsgyárában 2017. augusztus 4-én.
Az eredmények alátámasztják a korábbi tanulmányokat, amelyek szerint az univerzumot 4 százalékban normál anyag, 26 százalékban sötét anyag és 70 százalékban sötét...
Családja szerint Hardy emellett lelkes nyelvész volt, rajongott a művészetért, a zenéért, az irodalomért és a történelemért, valamint kiválóan bánt a hosszúíjjal.
A megkérdezett 50 év felettiek közel egyharmada egyáltalán nem rendelkezik megtakarítással, ez az arány magasabb a nőknél, valamint a fővárosban élőknél.