Az Ifjú Szivek Táncszínház közösségi oldalán tett közleményben adta hírül a Botló Gergely balesetét.
A kiadó közlése szerint a könyvnek még nincs címe.
Meglepett a végső eredmény, ami kérdésessé tesz mindent, amit korábban a virágok evolúciójáról tudtunk és tanítottunk - meséli a projekt egyik kutatója.
Az űreposz harmadik trilógiájának befejező részét a Julia Roberts főszereplésével készült Csodácskát is jegyző Jack Thorne brit forgatókönyvíró dolgozza át.
Már lehet pályázni egy 2018-as ösztöndíjra, és hűsítőül a kánkulára 12 érdekes pályázati felhívást mutatunk.
Stratégiai szempontból ugyanis 1944 végére a háború sorsa eldőlt, mind az angolok, mind az amerikaiak, mind pedig a szovjet erők diadalmasan haladtak...
A felhívás valódi, az USAJobs, az amerikai kormány hivatalos online felületén jelent meg.
A kollektív szerződés hiánya súlyos csapás az operaházi munkatársak szociális és gazdasági érdekeire, mivel nincs jogi biztosíték - ahogyan azt a jelen...
Oskar Gröning az úgynevezett magyar akció (Ungarn-Aktion) idején a haláltáborba szállított és gázkamrába küldött emberek hátrahagyott csomagjait kezelte.
Minden pályázathoz három dizájntervet készítettünk, melyből a nyertesekkel közösen választottuk ki a végleges megoldást – mondta Hegedűs Babett, a Let’s Colour projekt...
Az 1939-1945 közötti német megszállás anyagi veszteségeit Lengyelország 250 milliárd háború előtti zlotyra - mai árfolyamon mintegy 700 milliárd amerikai dollárra -...
Régebben minden holttestet a helyi temetők szélén ásott névtelen sírokba helyeztek, ahol csak egy fakereszt jelezte örök nyughelyüket, ám amióta létezik DNS-azonosítás,...
Az időjárás egyre szélsőségesebb hőmérsékleti értékeket produkál, megnőtt az aszály kockázata.
Shepard 44 színművet és számos könyvet, memoárt, novellát írt. 1979-ben kapott Pulitzer-díjat Buried Child című színművéért. Ő írta például a Zabriskie Point...
A tanulmány szerint a Nyugatnak a muszlim világ ellenségképeként való meghatározása központi szerepet játszik a radikalizálódott személyek önmeghatározásában.
A hétfőn elhunyt tudós több mint 250 tudományos publikáció és számos ismeretterjesztő írás szerzője vagy társszerzője volt, emellett 23 szabadalom fűződött a...
Vízhiány miatt bezár a Mont Blanc olaszországi oldalán, 3 071 méteres magasságban álló Gonella menedékház.
Egyebek közt ő szerkesztette meg barátja, Robert Capa fotóit a normandiai partraszállásról a Life magazin számára.
Az olasz Luigi Martinati munkája az Oscar-díjas alkotás egyesült államokbeli bemutatója után pár évvel, 1946-ban készült.
Nagyon boldog vagyok, hogy a kortárs színház legnagyobb fesztiválján a hagyományos táccal és zenével sikerült meggyőznünk a szakmai publikumot és a Prix...
Egy mondás szerint a francia filmben Brigitte Bardot volt a szex, Catherine Deneuve az elegancia, Jeanne Moreau pedig az intellektuális nőiesség.
A főszponzor, egy helybéli vállalkozó és pszichológus nevét viselő híd 750 ezer svájci frankból (200 millió forint) épült fel mindössze két és...
A felvételek a hercegnő életének egyik legnehezebb időszakában készültek, és egyértelműen nem a nyilvánosságnak szánták őket. A 12 videót Diana beszédtanára, Peter...
Vallásos szülei rendkívül szigorúan nevelték, apja arról sem volt meggyőződve, hogy Arnold az ő gyermeke, ezért őt verte, bátyjával pedig kivételezett.
A zsűri által a legszebbnek ítélt tizennyolc éves balatonfüredi Barna Dorina a veszprémi Lovassy László Gimnázium matematika tagozatára jár.
A régi bankjegyek a bevonást követően is díjmentesen beválthatók azonos címletű törvényes fizetőeszközre minden bank- és postafiókban három évig, a jegybankban pedig...
Ha van lélegzetelállító sport, akkor az az óriás-toronyugrás. Most még több fotóval.
A festmény a devecseri piac portékái között hevert a jól ismert sárga-barna kockás pokrócon.