+ Színház

Csodálatos produkcióval nyert díjat az Ifjú Szivek Táncszínház Avignonban

Nagyon boldog vagyok, hogy a kortárs színház legnagyobb fesztiválján a hagyományos táccal és zenével sikerült meggyőznünk a szakmai publikumot és a Prix Tournesol zsürijét is. Ez nagy elismerés – mondta Hégli Dusan.

Hégli Dusan szlovákiai magyar rendező és koreográfus Finetuning című tánckoreográfiája kapta a Prix Tournesol díjat az idei kortárs színházi fesztiválon a franciaországi Avignonban – jelentette vasárnap a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

A Finetuning című darabot a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház és a Dusan Hégli Company közös adták elő a Corps et danse (Test és tánc) elnevezésű kategóriában.

Az avignoni színházi fesztiválon az idén több mint 1100 előadást láthatott a közönség, és a Finetung darabot mintegy 150 kiválaszott előadás közül méltatták a neves díjra.

A pozsonyi magyar csoport darabjának még 2016-ban volt a bemutatója Avignonban, s azóta több mint 46-szor adták elő, elsősorban Avignonban – jegyezte meg a TASR. A Finetung a családon belüli lelki és fizikai erőszakkal foglalkozik. A táncosok kosztümeit Szűcs Edit tervezte, akinek neve a Saul fia című Oscar-díjas magyar film kosztümtervezőjeként vált ismertté.

Nagyon boldog vagyok, hogy a kortárs színház legnagyobb fesztiválján a hagyományos táccal és zenével sikerült meggyőznünk a szakmai publikumot és a Prix Tournesol zsürijét is. Ez nagy elismerés

– mondta Hégli Dusan.

A Prix Tournesol díjra olyan előadásokat jelölnek az avignoni színházi fesztiválon, amelyek az emberiség jövőjével, a környezetvédelemmel, a szolidaritással, a rasszizmussal és az egyenjogúsággal összefüggé témákat boncolgatnak.

Az Avignoni Színházi Fesztivált első ízben 1947-ben rendezték meg. Jelenleg a világ egyik legrangosabb kortárs színházi szemléjeként tartják számon.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top