Az „éghajlatváltozás” kifejezés mellőzésére szólította fel munkatársait az amerikai mezőgazdasági minisztérium egyik ügynöksége a The Guardian című brit lap keddi értesülései szerint.
A brit lap szerint a termőföld megóvásáért felelős hivatal, a Natural Resources Conservation Service (NRCS) munkatársai közötti levelezés arra utal, hogy Donald Trump elnök kormányzata befolyást gyakorol a szövetségi kormány egyes alkalmazottainak az éghajlatváltozással kapcsolatos szóhasználatára.
Példaként hozza a termőföld egészségért felelős igazgató egyik levelét, amelyben Bianca Moebius-Clune felsorolja a kerülendő és a helyettük alkalmazandó kifejezéseket. Az „éghajlatváltozás” helyett például az „időjárási szélsőségeket” javasolja. Az „éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás helyett pedig az „időjárási szélsőségeknek való ellenállást”. Az „üvegházhatású gázok csökkentése” helyett a „a szerves anyagok növelése a talajban, a termőképesség fokozása” szerepel.
A The Guardian birtokába került február 16-i e-mailben Bianca Moebius-Clune azt hangoztatta, pusztán a szóhasználattal nem változtatják meg a modellezési gyakorlatukat. Felhívta a figyelmet, hogy a gazdasági növekedés, az üzleti lehetőségek bővülése a vidéki Amerikában, az agroturizmus és a „szépülő külső” emlegetését mindenkinek el kell fogadnia.
Egy másik, Donald Trump hivatalba lépése után alig néhány nappal, január 24-én íródott levélben az NRCS által vezetett projektek helyettes vezetője azt írta: világos, hogy az előző kormányzat egyik legfőbb célja nem azonos a most hivatalba lépő adminisztrációéval, ez pedig az éghajlatváltozás. Jimmy Bramblett arra kérte magas beosztású kollégáit, hívják fel stábjuk figyelmét erre a változásra. Hozzátette, „körültekintően” kell eljárni, ha az üvegházhatású gázokról van szó.
A brit lap birtokába került más levelekből kiderül, hogy a munkatársak bizonytalanok a szóhasználattal kapcsolatban. Egyikük pedig az iránt érdeklődött áprilisban, hogy közzétehetnek-e olyan, nem a mezőgazdasági minisztérium berkeiből származó szöveget, amelyben szerepel az éghajlatváltozás kifejezés. Azt a választ kapta, hogy telefonon kellene megbeszélni az ügyet.
Mint az egy júliusi e-mailből kiderül, néhányan elvetették az új szóhasználatot.
Tartanunk kellene magunkat az eddigi nyelvezethez, meg kell őrizni munkánk tudományos integritását
– olvasható a levélben.
Az amerikai mezőgazdasági minisztérium közleményben úgy fogalmazott, januárban átmeneti jellegű intézkedések léptek életbe annak biztosítására, hogy az új mezőgazdasági politikai vezetésnek legyen alkalma áttekinteni a területtel kapcsolatos feladatokat. Ezt néhányan tévesen úgy értelmezték, hogy a tudományos munkákra is vonatkozik.
Az NRCS hozzátette, nem kapott utasítást a mezőgazdasági minisztérium vezetésétől, hogy módosítsa az éghajlatváltozással kapcsolatos kommunikációját.
A mezőgazdaság az egyik legfőbb forrása az üvegházhatású gázoknak az Egyesült Államokban: 15 százalékát adja a kibocsátásnak. Sam Clovis, akit az elnök a mezőgazdasági minisztérium legfőbb tudósának tisztségére szán – és amúgy nem tudós -, a napokban áltudománynak nevezte az éghajlatkutatást.
Donald Trump többször is kétségbe vonta az éghajlatváltozással kapcsolatos kutatások hitelességét. Elnökként bejelentette, hogy az Egyesült Államok kivonul a párizsi klímaegyezményből. Utasította a környezetvédelmi hivatalt (EPA), hogy módosítsa az üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó szabályokat, valamint lépéseket tett földterületek és vizek fosszilis energián alapuló tevékenységek előtti megnyitása felé.
A Fehér Ház és a belügyminisztérium honlapjáról eltűntek az éghajlatváltozás veszélyeire utaló dokumentumok, az EPA pedig az éghajlattal foglalkozó teljes fejezetet elérhetetlenné tette az internetes felületén, míg átdolgozzák a nyelvezetet.