Megkötés: bírja az írásmű a nyomdafestéket.
A fióka valamivel kisebb volt, mint az ember kisujja és mindössze 10 grammot nyomott.
A kiállítás kiindulópontja a Játék kegyetlen lányoknak című Magyarósi által írt filmnovella, mely önálló szépirodalmi műként is megállja helyét.
Az új püspök a májusban nyugdíjba vonuló Gáncs Pétert váltja a Déli Egyházkerület élén.
Áder János kezében van a döntés.
Mert himnusz szövege nem szolgálja a nemek közötti egyenjogúságot.
Enyedi Ildikó már dolgozik az új filmje előkészületein: Füst Milán-regényt dolgoz fel.
Noha az influenzát felső légúti betegségnek tekintik, egyes esetekben idegi tünetek is kapcsolódnak hozzá.
A Goldsmiths Centre for Contemporary Art ezer négyzetméteres kiállítótermeit egy régi dél-londoni közfürdő helyén alakították ki.
A 90. Oscar-díj átadásán is téma volt a #metoo.
A közkedvelt A hónap műtárgya sorozat a virtuális térben is jelentkezik.
A szervezők kérték, hogy azok a férfiak, akik támogatják a kezdeményezést, ne azzal tegyék, hogy szintén sztrájkba lépnek
A férfiak mezőnyében Tom Cruise szerepelt le A múmia című akciófilm főszereplőjeként.
Tahi Tóth László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész búcsúztatását március 7-én, szerdán 15 órakor tartják a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában – közölte a...
A Piramis közleménye.
A világsikereket halmozó Mozart-sorozat után Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar március 4-én, 6-án és 7-én új operaprodukcióval jelentkezik: a Müpa színpadán...
Enyedi Ildikó az egyetlen női rendező a mezőnyben, ami a metoo-kampány idején fontos lehet.
Nem vagyunk divatmagazin, de ez a kis összehasonlító filmecske van annyira érdekes, hogy a szerkesztő szeme megakadjon rajta. Photoshop kizárva.
A Jó Ember Díj
A feldebrői Szent-Márton templom a 11. századi építészet egyik legkiemelkedőbb műemlékének számít.
A díjkiosztó közepén Manu Payet, az est házigazdája szólította fel a közönség soraiban helyet foglaló sztárokat, akik valamennyien felálltak és hosszan tapsoltak.
Alig pályáztak: 12 novella és 20 vers érkezett.
Szavazni a legjobb film, a legjobb rendező és a legjobb operatőr kategóriában lehet.
A rejtett portrét egy kiterjedt Modigliani-kutatásnak köszönhetően találták meg.
A cukorbetegség a világon 11 felnőttből egyet sújt.
A képzőművészet világa újra szerelmes lett Picasso festményeibe.
Tarantino már 1969-ben is a gyilkosság helyszínén élt, és hétéves volt a bűntény idején.
Kulturális és turisztikai szezonnyitó az Esterházyaknál – A 2018. március 1-4. között megrendezendő Utazás kiállításon (A csarnok 304 D stand) az Esterházy-standot...