+ Életmód

Elhalasztották Geréb Ágnes börtönbe vonulását

geréb ágnes

Áder János kezében van a döntés.

Még nem kell bevonulnia a fogházba Geréb Ágnesnek. A jogerősen két év szabadságvesztésre ítélt szülész-nőgyógyász büntetésének végrehajtását az Igazságügyi Minisztérium elhalasztotta.

Geréb Ágnesnek március 6-án, kedden kellett volna börtönbe vonulnia, de az Igazságügyi Minisztérium a büntetés végrehajtásának elhalasztásáról rendelkezett – írta hétfőn a szülész-nőgyógyász családja megbízásából a Silberstein and Partners kommunikációs ügynökség. Közleményükben kiemelték: a tizennégy éve húzódó eljárássorozat az Áder János köztársasági elnökhöz benyújtott kegyelmi kérelem elbírálásával zárul majd le.

Az Igazságügyi Minisztérium megerősítette a halasztásról szóló információt, de további részleteket – adatvédelmi szabályokra hivatkozva – nem közölt. Annyit írtak még, hogy az igazságügyi miniszter a kegyelmi kérvényekkel kapcsolatos álláspontját az adott ügy alapos vizsgálatát követően terjeszti fel az államfőnek, aki ezután hozza meg döntését. Az államfőt viszont – tették hozzá – „nem köti a szakminiszter javaslata”.

Geréb Ágnes ellen otthonszülési ügyek miatt emeltek vádat. Az egyik esetben ikerszülésben az egyik gyermek holtan jött világra, a másikban pedig a gyermek maradandó egészségkárosodást szenvedett, és fél évvel később meghalt.

A Fővárosi Ítélőtábla január 9-én elutasította a perújítási kérelmet, így jogerős maradt a Geréb Ágnes ügyében 2012-ben hozott döntés. A szülész-nőgyógyászt halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt indult büntetőügyben jogerősen két év fogházra ítélték és tíz évre eltiltották a szülész-nőgyógyászi és a szülésznői foglalkozástól.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top