+ Életmód

Most elmondhatod, kit tartasz Jó Embernek!

A Jó Ember Díj

Káplár László Jó Ember Díj – 2018 – A jelölés határideje: 2018. március 15.

Káplár László, a 2003-ban ötvenévesen eltávozott újságíró kolléga, a volt MTI-s, a jó ember, a jó barát nevének és az általa képviselt értékrendnek a megőrzésére jött létre a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány. A kulturális teljesítmények díjazására az alapítvány a névadó személye előtt tisztelegve 2005-ben létrehozta a Káplár László Jó Ember Díjat. Az ez évi Jó Ember Díjra 2018. március 15-ig lehet jelölni. A döntéshozók olyan személyek jelölését várják, akik a szívükkel látva egyszerűen csak teszik a dolgukat önzetlenül, és közben észre sem veszik, hogy milyen sok ember javát szolgálják a széleskörűen értelmezett kultúra területén.

A Káplár László Jó Ember Díjat minden évben egy olyan személy kapja meg, aki egyrészt becsülettel, tisztességgel, emberséggel, alázattal végzi munkáját, másrészt mindezen felül olyan tevékenységet végez, amellyel embertársainak ad jót, inspirációt, segítséget. Egyfajta „láthatatlan angyalként” megnyitja mások előtt a képzeletbeli ajtókat, kitapossa előttük az utat, segítve akár a szakmai kiteljesedésüket, akár az életkörülményeik vagy az egészségük javulását.

A díj Judit Hagner, Németországban élő magyar származású szobrászművész alkotása.

A kuratórium tagjai: Bandi András – elnök, Borsós Zsófia, Komlós Attila. A döntéshozók testületét a kuratórium három tagja, valamint az alapítványhoz szorosan kapcsolódó további nyolc személy alkotja.

A díjazott személyére szabadon javaslatot tehet mindenki, életkortól, lakóhelytől függetlenül.

A javaslatok beérkezésének határideje: 2018. március 15., éjfél.

A kuratórium tagjai kizárólag a beérkezett javaslatok alapján hoznak döntést.

A javaslatok leadása e-mailben vagy postai úton történhet:

E-mailben: jeloles@joemberdij.hu

Levélben: Káplár László Jó Ember Díj, 7761 Kozármisleny, Mikszáth K. u. 24.

A javaslattétellel kapcsolatban telefonon érdeklődni a 30/575-3997-es telefonszámon lehet.

A legutóbbi díjazott: Balogh László – dr. Lala

A döntéshozatal során lényeges, hogy kellő mennyiségű információ álljon rendelkezésre a díjra javasolt személyről. Ezért kérjük, hogy az alábbiakban felsorolt szempontokat szíveskedjenek figyelembe venni a jelölt bemutatásánál!

A díjra javasolt személlyel kapcsolatos hivatalos információk (neve, lakóhelye, munkája, tevékenysége).

Annak indoklása, hogy a jelölt miért érdemelné meg a díjat, mi az az extra többlet, amivel kiemelkedik embertársai közül, példát mutatva másoknak. (A munkaköri feladatok becsülettel, alapossággal, alázattal történő végzése maximális elismerést érdemel, azonban – ahogy a korábbi évek díjazottjainál is látható – a Jó Ember Díj elnyeréséhez ez nem elegendő.)

Minél sokrétűbb a bemutatás, annál könnyebb a tizenegy tagú testület számára a döntés meghozatala, ezért javasoljuk, hogy ne csak néhány mondatban, hanem akár 1-2 oldal terjedelemben is írják meg mindezeket. Hasznos segítséget jelent fotómelléklet küldése, internetes hivatkozások feltüntetése is.

Lényeges szempont, hogy kizárólag a beérkezett jelölésekben megtalálható információk alapján dönt a kuratórium; az esetlegesen csatolt támogató nyilatkozatokat, aláírt íveket, a többszörös, szavazásnak minősülő plusz jelöléseket nem veszi figyelembe.

A kuratórium március végén hozza meg döntését a díjazott személyéről, az eredményről a jelölést leadó személyeket értesíti. A díjazott kiléte a díjátadó rendezvényig – az eredményhirdetés pillanatáig – titokban marad, arról sem a díjazott, sem a nyilvánosság nem kap előzetes értesítést. A jelölő szép és egyben izgalmas „feladata” megszervezni, hogy a díjazott részt vegyen a pécsváradi díjátadó ünnepségen.

Az ez évi díjátadás időpontja: 2018. április 22., vasárnap, 11 óra, helyszíne – immáron tizenharmadik alkalommal – a pécsváradi vár lovagterme.

Káplár László és családja életében fontos szerepet játszott a természet, annak óvó szeretete. Április végén évről évre ellátogattak a Zengő oldalába, és együtt csodálták meg a bánáti bazsarózsa nyíló virágait. A Jó Ember Díj átadásának időpontja ehhez a természeti eseményhez igazodik, és egyúttal igyekszik megőrizni a névadó családjának ezt a szép hagyományát. A díjátadó ceremóniát követően a korábbi évek Jó Ember Díjasai az érdeklődőkkel együtt felmennek a Zengő oldalába és a virágzó bánáti bazsarózsák mellett piknikeznek, köszöntik az új díjazottat.

A díjátadó ünnepség és a piknik nyilvános és ingyenes, azon minden érdeklődő részt vehet.

A Jó Ember Díj eddigi kitüntetettjei:

Káplár László posztumusz – 2006

Dr. Rideg Lászlóné (Pécs, Szociális Háló Egyesület) – 2006

Varga Ilona (Budapest, Magyar Rádió) – 2007

Pécsi Géza (Pécs, Kulcs a muzsikához) – 2008

László Károly (Sepsiszentgyörgy, színész, Tamási Áron Színház) – 2009

Gulyás Jánosné és Gulyás János (Kaposvár, ének-zenei nevelés, kultúra) – 2010

Zágorhidi Czigány Ákos (Oszkó, Hegypásztor Kör) – 2011

Dalosné Tóth Zsuzsanna (Budapest, MINYATA Egyesület) – 2012

Bodó Imre (Dombóvár, helytörténész, Fekete István-kutató) – 2013

H. Csongrády Márta (Debrecen, fotóművész) – 2014

Kiss Anikó (Budapest, képzőművész, a SZOCSOMA vezetője) – 2015

Tóth Péter Lóránt (Kunszentmiklós, tanár, drámapedagógus, versvándor) – 2016

Balogh László – Dr. Lala (Budapest, bohócdoktor) – 2017

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top